Kérem Várjon!
Cikkek
Koffein a középpontban
KávéBár Bazár 2020
Czeczon Enikő
2020 February 17.

Épp, hogy kezdek elmélyülni a kávék és teák világában, és a bárélet területén is sokat kell még fejlődnöm, de e három dolog szerelmeseként nagyon vártam már az idei KávéBár Bazár rendezvényt. És ameddig ennek az eseménynek ez a tizenegyedik kitelepülése, addig nekem ez volt az első látogatásom a két napos programra.

Az első napról nem tudok pontosan nyilatkozni, mert a munka Pécshez kötött még aznapra.  Különböző facebook és instagram posztok, másoktól hallott információkból tudom azonban, hogy a látogatók száma a magasba szökött. Ötven kiállító várta az ízélményeket keresőket, mind kávé (pl. Roastopus, Black Sheep), tea (pl. Dilmah), bor (pl. BORIGO), sör (pl. Moretti), párlat (pl. Búzavirág gin) és egyéb italkülönlegességek terén. A színpadon pedig a főszerep a kávéé volt. Beszélgetések és szakmai bajnokságok (nem csak profiknak) kerültek megrendezésre. A “civil” kávésok a Magyar Amatőr Barista Bajnokságon mérhették össze erejüket, de a kávékóstolók sem maradtak verseny nélkül. Ők a Professional Cup Tasters Challengen tesztelhették ízlelőbimbújukat. A hangulat se lehetett utolsó, de hamisat nem akarok állítani, inkább áttérek a vasárnapra, ami szakmailag és hangulatilag is sokat adott számomra.

Kora reggeli három órás autóút után érkeztünk meg Filter JegyBáros kollégáimmal Budapestre, a Millenáris Park B Pavilonjához. Kicsit izgulva, hiszen számunkra ez a nap nem csak a kóstolásokról és szórakozásról szólt, hanem a megmérettetésről is. A KávéBár Bazár második napján az ország különböző városaiból, Győrből, Pécsről, Budapestről érkeztek bártenderek, hogy kreatív, élénkítő koktéljaikkal álljanak a zsűri és a közösség elé a Stay Woke Cocktail Competition keretében. Már a verseny előtti egy hónap izgalmas volt.

Létrehozni egy újabb koktélt, amivel versenyezni mész mindig nagy kihívás. Állandó lepróbálások, apró finomítások, hogy tökéletesítsd az italod. Mindeközben gondolkozni, hogy milyen prezentációt tarts alatta, miről beszélj. És mikor meg van az ital és a szöveg, akkor jön az a rész, hogy gyakorlod az ital készítése közbeni beszédet. A bárpult mögött, mikor dolgozunk ez általában könnyen megy, de amikor egy versenyen kell mindezt csinálni, valahogy nehezebbnek bizonyul. Nem beszélve arról, hogy az éles helyzetben a lámpalázzal is meg kell küzdeni. Hosszadalmas folyamat ez, de megéri, még akkor is, hogyha az első, írásbeli fordulón nem jut tovább az ember.

A kis ZH vagy TZ után a tíz legjobb eredményt elért bártender állhatott ki és mutathatta be koffein tartalmú italát. A pécsről hárman neveztünk, és egyikünk, név szerint Krómy Kornél, a Filter JegyBár üzletvezetője és bártendere (interjúnk itt olvasható) bejutott a döntőbe. A közönség soraiból izgultuk végig a versenyt. Megkóstoltuk a különlegesebbnél különlegesebb italokat, hallgattuk a kemény zsűri kritikáit, de a végén örülhettünk. Hiszen a Becherovkás, mandulaszirupos, citrusos, worchester szószos, teával felöntött Dirty Hipster nevű ital, ami Kornél kreativitásának eredménye, nyerte a versenyt. De nem csak az ő sikerének örülhettünk, hanem annak is, hogy egy másik jelentős, pécsi színfolt is tiszteletét tette a rendezvényen. A CrackerJack kávépörkölő a vasárnapi kiállítók között szerepelt, és a látogatók körében nagy sikernek örvendett, és az esemény új felfedezettje lett. Akiknek még ez a név nem mond semmit, ne aggódjanak, majd fog.

Azonban biztos vagyok benne, hogyha azt mondom, hogy ők a Rokuschos skacok, akkor rögtön beugrik a svéd hangulatú kávézó Egyetemváros szívében. Profi kiszolgálással, minőségi koffein tartalmú italokkal, valamint finomabbnál finomabb ételekkel lopták be magukat a szívünkbe, igen rövid idő alatt.

Ahogy a szombat, a vasárnap sem maradhatott szakmai beszélgetések nélkül. A második nap zajlott le a BárBeszéd Konferencia is, ahol a hazai bárvilág nagyágyúival beszélgetett Szuna Noémi, újságíró, rendezvényszervező és az eddig két kötetes Csészével a világ körül (Kávé, Tea) szerzője. A beszélgető partnerek között volt Nagy Zoltán, a hazai és nemzetközi bárkultúra ismert és elismert alakja (interjúnk a Pécsi Borozó 2019/4 nyomtatott számában olvasható), Morafcsik Péter, a Bols Mixer Akadémia vezetője, a budapesti Koktélbolt tulajdonosa, Gózon Péter, a Bacardí márkanagykövete és a High Note Sky Bar bármanagere és még sokan mások. Volt szó karrierépítésről, karrierváltásról, fenntarthatóságról, hazai és nemzetközi üzleti trendekről és bár etikettről is.

Mindkét nap, a koffein volt a középpontban, de számomra Pécs vitte a második legfontosabb szerepet, a kávé és a koktél területén is. Ez a délnyugati város az európai kultúra meghatározó települése, és időről-időre a gasztronómia területén is kitűnik. Folyamatosan fejlődik, amit jól mutat az, hogy hazai és nemzetközi rendezvényeken is megjelennek a kiállítók és versenyzők között is pécsi egyéniségek.

banner