Kérem Várjon!
Cikkek
Kilencven felett 2018-ban
Pécsi Borozó Mustra Top29
Győrffy Zoltán
2018 December 24.

Azt hiszem, talán nem is volt még összegző éves Mustra-listánk. Lehet azért, mert minden Mustra kicsit más, de mégis ugyanazok a szabályok érvényesek, vagyis összemérhető. A mostani listánkon azok a borok szerepelnek, amelyek 2018-ban legalább 90 pontot kaptak.

A borokat minden esetben a borászatok vagy kereskedőik küldik be a tesztelésre, amelyet igyekszünk a lehető legnagyobb körültekintéssel megszervezni. Mindent a borok érdekében, így folyamatosan csiszoljuk a lebonyolítást, több fordulóban, többszörös kóstolással igyekszünk minden bornak a lehető legtöbb esélyt adni a lehető legteljesebb bemutatkozásra.

A Pécsi Borozó Mustrája teljesen nyitott kóstoló, azon minden Magyarországon forgalomban lévő bor indulhat. Az alapelvünk: 80 pont felett már minden bort bátran kóstolunk, azzal örömmel kínáljuk vendégeinket, ami a listánkba bekerült, mindegyik bor vállalható tétel. A pontozásról itt olvashattok bővebben.

Ami biztos: van lehetőség válogatni és kóstolgatni, a személyes ízlés és az a bizonyos pénztárca szabhat csak határt.

Az idén 29 bor kapott 90 pontot vagy afölött, ami a kategóriájában kiváló, sőt még jobb teljesítményt jelenti. A listán 16 villányi, 6 pécsi, 3 szekszárdi, 2 tolnai, 1-1 móri és bükki bor kapott helyet.

Az idén 376 bort teszteltünk, ebből a legtöbb a Villányi borvidékről érkezett, 165 tétel. A további sorrend: Pécs 69, Szekszárd 68, Tolna 23, Horvátország 10, Bükk 7, Etyek-Buda 6, Pannon Borrégió, Móri borvidék és Szlovákia 5-5, Badacsony 4, Pannonhalma 3, Montenegró és Szlovénia 2-2, Balaton Borrégió és Tokaj 1-1 bort küldött be a Mustrára.

95 pont

Bock Borászat
Capella 2007 (Villány)

Komplex illat, intenzíven fűszeres, menta, csillagánizs, mellette fekete bogyósok, némi medvecukor, húsos jegyek. Buja test, vastag, masszív, de mégis egyensúlyos, érett, harmonikus. Még vibráló savak viszik, a tannin selymes, élő szerkezet, ideális állapotban, szinte végtelen lecsengéssel.
Pannon Borbolt, 25 190 Ft

93 pont

Kvassay Levente
Syrah 2015 (Villány)

Intenzív, gyümölcsös, áfonya, szeder, cseresznye, vajkaramellával kiegészítve. Kóstolva érezni fiatalságát, kicsit szertelen, ugyanakkor élénk sav, feszes tanninszerkezet, jó hordóhasználat jellemzi, szép, arányos test. Hosszú, vibráló, izgalmas, komplex.
A pincészetben, 3690 Ft

Sauska
Cuvée 7 Siklós 2015 (Villány) 
         
Elegáns illat, rengeteg erdei gyümölcs, csokoládé, sok, de szép fahasználat, édes tannin, komplex, krémes, arányos korty. Erőteljes, de harmonikus, letisztult ízekkel, zamatokkal, hosszú, tartalmas, izgalmas bor, még fejlődésben.
Bortársaság, 7950 Ft

92 pont

Eberhardt Pincészet
Pinot Noir 2014 (Pécs)

Ritkán találunk igazán fajtajellegesként értelmezhető pinot noirt idehaza, főleg a déli végeken. Az illat itt most megdöbbentően oktatókönyvbe való, a zamatossága, az egyensúlya példás. Nem erővel megy, nem tömeghódító, mégis lenyűgöző. Pinot noir-kedvelőknek kötelező olvasmány, a többieknek új élmény.
Pannon Borbolt, 1990 Ft

Gere Tamás és Zsolt 
Villányi Franc 2012 (Villány)

Egy igazán különleges cabernet franc, amely méltán Villányi. Benne van az erő, az illata intenzív, hordófűszeresség és tömény erdei gyümölcs. Kortyban jól strukturált, nincs benne lomhaság, inkább az elegáns vonalon halad, Korrekt savháttér biztosítja, még nincs a csúcsán, még annak benne fejlődés. Izgalmas, komplex, nagy bor.
Pannon Borbolt, 3990 Ft

Szemes Pincészet      
Dél Cuvée 2015 (Villány)

Érett illat, fekete erdei bogyósok. Érett tannin, kerek korty. Még alakul az elegancia, de minden feltétele adott, remek alapanyag, jó kezek által alakítva. Lendületes, hosszú, mindene egyben, nagy bor.
Bortársaság, 3950 Ft

Tűzkő Birtok
Tűzkő Merlot 2013 (Tolna)

Csillogó tiszta szín, érett gyümölcsök, dohány, kávé. Kortyban gyümölcs, elegancia, struktúra tökéletes harmóniája. Szép hordóhasználat, komplex, rétegzett bor, élő szövettel, kellő letisztultsággal. Hosszú, tartós lecsengés.
Pannon Borbolt, 3790 Ft

Ősi Gábor Pincészete             
Siller 2017 (Villány)

Kicsit rusztikus, de annál izgalmasabb siller: toast, kovász, gyümölcs az illatában, kortyban meg jó savak, üde meggy, friss szilva. Karakteres, hosszú, tartalmas. Műfajon belül kimagasló bor.
A pincészetben, 1500 Ft

91 pont

Cult of Wine  
Cabernet Sauvignon 2013 (Villány)

Illatában szép, érett gyümölcsösség, puncs, vanília. Kóstolva közepes test, jó savak, jó arányok, izmos tannin, sok gyümölcs. Érett és fejlődőképes, erő és elegancia, fűszer és gyümölcs harmóniája.
A pincészetben, 7490 Ft

Vinart Koch Csaba
Cabernet Sauvignon Classic 2014 (Villány)

Gyümölcsös, fajtajelleges illattal indít, kortyban jó savháttérre épülő, gyümölcsközpontú struktúra. A hordóhasználat jól eltalált, minőségben és mennyiségben egyaránt. Úgy tud összetett és tartalmas lenni, hogy közben a klasszikus jól ihatóság határain belül mozog. Élvezhető, gyümölcsös cabernet Villányból.
Kalamáris Pécs, 1990 Ft

Eberhardt Pincészet
Cabernet Franc 2014 (Pécs)

Illatában példásan franc. Meggy, cseresznye, szilva, szeder. Gyümölcskoktél, némi édes hordófűszerrel meghintve. Kortyban édes tannin, nem túl markáns, de arányos szerkezet, a vaníliás-süteményes erdei gyümölcs végig kitart. Ez nehéz évjárat kiemelkedő bora.
Pannon Borbolt, 2690 Ft

Vylyan Pincészet
Montenuovo Cuvée 2014 (Villány)

Fahéj, némi ánizs, toast. Illatban a hordófűszeresség jobban jön, de mellette van rengeteg gyümölcs is. Kortyban felerősödik a szeder, az aszalt paradicsom, az áfonyadzsem. Nagyon elegáns, finomra hangolt tanninok, integrált, komplex bor.
Pannon Borbolt, 3190 Ft

Ebner Pince   
Cabernet Franc 2015 (Pécs)

Érett cseresznye, füstölt aszalt szilva. Földes, minerális és húsos jegek jönnek, kortyban is. A hordófűszeresség jó keretet ad, a struktúra hibátlan, telt ízek, krémesség és életerő, kifinomultság és játékosság. Már most igen élvezetes.
A pincészetben, 4000 Ft

90 pont

Szent Gaál Pincészet
Passionata Cabernet Franc 2016 (Szekszárd)

Illatában cédrus, grafit, fekete bors, tempera. A háttérben fekete bogyósok. Kóstolva nagy test, kerek savak, arányos tannin. A hordóhasználat mértékletes és szépen fűszerez. Fekete bogyósok jönnek kortyban is, némi lekvárossággal. Izgalmas, érlelhető bor.
A pincészetben, 4590 Ft

Streit-Zagonyi            
Villányi Franc 2016 (Villány)

Érett gyümölcs, dohány, kis füstösség illatban. Jól strukturált, szépen felépített bor, érett erdei gyümölcsök, kis szederlekvár, finom étcsokoládé, édesfűszerek jönnek a kortyban. Kiegyensúlyozott, hosszú, bársonyos zárás.
A pincészetben, 4800 Ft

Tűzkő Birtok
Tűzkő Domb Cuvée 2015 (Tolna)

Gyógynövényes, konyakmeggyes, közepes intenzitású illatokkal nyit. Némi pemetefű, szegfűbors, kortyban is jön a bonbonmeggy, szép hordófűszeresség, enyhe cédrus, csipetnyi bőr. Érlelhető, fektethető, nagy vörösbor.
Pannon Borbolt, 3590 Ft

Ruppert Ákos
A Nyúl Cuvée 2017 (Villány) 
           
Hűvös, gyümölcsös, intenzív illat. Komoly tartalom és könnyed felfogás. Feszes savak, hosszú, ásványos korty, gyönyörű szerkezet, szép egyensúly. Ásványosság fűszerezte traubiszódás gyümölcsösség, ízgazdag, jóivású bor.
Bortársaság, 1850 Ft

Gallay 
Bükk Blanc 2015 (Bükk)   
   
Elegáns illat, kordában tartott fűszerek, sok gyümölcs. A hordófűszerek jönnek kortyban is, de mégis könnyedséget mutat, tartalmas, kifinomult, krémes zamatosság mellett. Pinot blanc és zenit házasítása, mindkét fajta értékeit mutatja.
A pincészetben, 5990 Ft

Fritz Pince      
Bikavér 2015 (Szekszárd)  
 
Nagyon érett első benyomás, szép sötét gyümölcsök és édes hordófűszerek. Szájban elsőre picit likőrös, mellette vastag, komoly, mély anyag, jó savakkal, szép struktúrával. Harapható, tömény bor.
A pincészetben, 5500 Ft

PTE SZBKI      
Merlot 2016 (Pécs)

Gyönyörű illat, málna, szeder és sok fűszer egy csokorban. Tartalmas, fajtajelleges. Kortyban is hozza, a zamatossága hosszan élvezhető, szép a gyümölcs, jó a tannin, van tartása. Most abszolút jó formában van.
A pincészetben, 2600 Ft

Bock Pince     
Villányi Franc Fekete-hegy 2014 (Villány)

Illatában is klasszikus villányi ez a franc: jön a cseresznye, a szeder, némi csokoládé, dohány és kávé. Gyümölcsök és fűszerek, jó arányban, jól eltalált hordóhasználattal, bár biztos van, akinek ez már sok lesz. Jó savak őrzik az életerőt, a korty kerek, vibráló, kedves és hosszú.
Pannon Borbolt, 10 590 Ft

Belward Pincészet    
Rajnai Rizling Válogatás 2016 (Pécs)

Intenzív gyümölcsös illat, amiben mangó, őszibarack, ananász és vanília jön erőteljesen. Kortyban jó szerkezet, kajszi és körte csatlakozik, épp csak finom benzingőz, sokkal inkább ásványosság, sós, hosszú zárás.
Pannon Borbolt, 1590 Ft

Sebestyén Csaba és Csilla    
Indigó 2017 (Szekszárd)    
 
Szép szín, meggyesség, bodzagyümölcs és fűszerpaprika. Friss, lendületes, jó savakkal. A gyümölcsösség a meghatározó benne, lüktető, jól strukturált, igazán élvezetes bor, nincs rajta mit szálazgatni, egyben jó.
Bortársaság, 2490 Ft

Vylyan Pincészet       
Merlot 2015 (Villány)  
          
Komoly test, előtte fahéjas és fekete bogyós illatokkal nyit, majd kortyban komplex, krémes, jól eltalált mennyiségű és minőségű hordófűszerességgel. Jó tartású, jó szövésű, szépen érlelt, bársonyos kortyú vörösbor.
Pannon Borbolt, 3790 Ft

Agancsos Pincészet  
Capitalis Villányi Franc 2013 (Villány)

Mély szín, erőteljes test, fűszeres-gyümölcsös illat. A test elég vastag, erőteljes, a hordóhatás jól érezhető, de maradt benne gyümölcs is bőven, az erdei gyümölcsös, szedres, kökényes irányt mutatja. Csokis-kakaós, enyhén édesbe hajló fűszeresség kíséri. Hosszú, tartalmas, tartós bor.
A pincészetben, 5000 Ft

Molnár Pincészet      
Paulus Sauvignon Blanc 2017 (Mór)  
         
Intenzív illatok, trópusi gyümölcsök és fehér virágok, lime és csalán, zöldalma és egres, bodza és passiógyümölcs. Zamatában egyszerre ásványos érzet és élénk savak, no és frissítő gyümölcsösség. Elegánsan könnyed mintapéldány.
Pannon Borbolt, 1290 Ft

Schunk Pince
Syrah 2017 (Pécs) 
   
Mély bíbor, kissé lilás, fiatalos, de mély szín. Gyümölcsös illat, finom hordófűszerességgel. Van benne könnyedség és tartalom, elegáns tannin, fűszeres gyümölcsöség. Még nagyon fiatal, viszont érdemes most kóstolni és érlelni is.
A pincészetben, 2500 Ft

Bock Borászat             
Redy 2017 (Villány)

Fűszeres illat, élénk meggy, roppanós bogyósok. Lassan nyílik, viszont egyre többet mutat. Dús, sok gyümölccsel, pici hordófűszerrel. Profi, lendületes, igazi nyári vörös.
Pannon Borbolt, 2490 Ft

Mokos Pince
Redy 2017 (Villány)

Élénk, friss. Illatban visszafogottabb, de zamataiban kiteljesedik. Nagyon fűszeres, ropogós, sok piros bogyóssal, jó inni. Jó arányok, selymes tannin, pici meggymagos kesernyével a zárásban.
Pannon Borbolt, 1990 Ft

banner