Kérem Várjon!
Cikkek
Keretes történet gyakorlati bizonyítással
Zágrábi napló 1.
Szabó Zoltán
2012 April 24.

Ahhoz, hogy érthető legyen mi képezi a kohéziós erőt az alábbi írásban, illetve hogy ne bonyolódjak felesleges ismétlésekbe, el kell olvasni Győrffy Zoltán korábbi írását a zinfandel eredetéről. Jómagam megszállotja vagyok a szőlőfajták eredettörténeteinek, ezen szenvedélyemet táplálja a regionalizmusba és a nemzeti sokszínűségbe vetett hitem egyaránt. Minden, ami valós értéket képvisel - lásd esetünkben egy szőlőfajta minősége és jó híre - annak előbb-utóbb több gazdája is akad. 

Ilyenkor egyszerre dagadhat a honfiúi kebel, illetve találhatunk rokon vonásokat, közös kapcsolódási pontokat egy másik nép kultúrájával.
Ennek fényében (is) kóstolgattunk a zágrábi Wine Gourmet hétvégéjén és találtuk meg a közös nevezőt, illetve a másságot három nemzet büszkeségei közt, sőt mi több: történelmi érintettségünk kapcsán magyarságunk önmagában erényt jelentett egyik kóstoltatónk szemében. Node nem kormánymegbízásból íródik ez a szöveg, elsősorban önnös érdekeink által vezérelve érkeztünk Zágrábba finom borok reményében. Hogy többek közt kinél mire jutottunk, hamarosan kiderül.

Első állomásunk az egymás mellett tanyázó pelješaci Vinarija Grgić, illetve a Napa-völgyből származó Grgich Hills Estate standjához vezetett. A két borászat atyjának kutatásai révén tudjuk a fajtáról, amit tudunk, szóval kihagyhatatlan kör. Utóbbinál kóstoltunk egy 2008-as zinfandelt az origópontot kijelölendő. Volt már többször szerencsém zinfandelhez, ez a bor lényégesen könnyebben csúszott a megszokott sűrű alkoholú, szörpös karakterű fajtatársainál, sok gyümölccsel, barátságosabb megjelenésével megadta az alaphangot a további kóstolásokhoz.

A testvérbirtoknál egy 2007-es plavac mali következett (a plavac mali a crljenak/zinfandel - és a dobričić - "gyermeke"). Első szippantásra némi félelem lett úrrá rajtam, felsejlett vmi a sok rosszemlékű megfőtt, bakelit- és ragasztószagú plavac-élményeim közül, de csak haloványan. Ízében szerencsére sokkal tisztábbnak, gyümölcsösnek hatott, kerek alkotóelemekkel megáldva.

Nem sokkal később a Vinarija Vuinánál találtuk magunkat, ők abból a Kaštelából érkeztek, ahol az utolsó crljenak tőkéket találták és azon kevesek közé tartoznak (fejszámolásban háromig jutottak), akik újfent bort készítenek e szőlőfajtából. 

Rögtön meg is kóstoltuk a 2010-es gyömülcsből szűrt borát, ami alapján hihetőnek tűnik a rokonság az amerikai nagybácsival: mélyebb szín, magas, de a struktúrába beleolvadó alkohol, sok sima, édes tanninnal, egészen csokoládésnak hat, hozza a csúszós nagybor ismérveit.

Megemlítendő továbbá az itt kóstolt babica szőlőfajta bora is, ő crljenak unokája a plavac mali apasága révén, valamivel talán jobban hasonlított az nagyapjára, ha már feltétlenül hasonlítgatni szeretnénk őket.

Utolsó utunk Dél-Olaszországba vezetett, mégpedig a csizma sakánál található Pugliába (persze csak képletesen, ki se mozdultunk a rendezvénynek otthont adó zágrábi Gliptotékából). Itt adózhattunk csak igazán Bacchus oltáránál: egészséges hedonizmusunkból fakadóan jó nagyokat szürcsöltünk a Dél ezen kivételes, nagyformátumú és hihetetlenül élvezetes boraiból. Maga Gregory Perrucci töltött poharainkba, aki a Racemi Akadémia szellemi atyja és életrehívója, a déli büszkeség rendíthetetlen bástyája. Négy primitivót kóstolhattunk általa, mind különböző termőtalajról származott.

Elsőként a 2010-es Felline elnevezésű, a tájra jellemző terra rossán nevelkedett tőkék borát. Fiatalos megjelenésű mélyrubin színű, orrbavág a temérdek gyümölcs, leginkább ropogós cseresznye, simogató tanninok, tökéletes bor. Következett egy 2010-es Giravolta nevű, "fehér földön", azaz tufán termett primitivo. Intenzív, markáns illattal köszöntött, nagy testéhez, gazdag beltartalmához ezúttal határozottabb savérzet dukált, élettelivé varázsolva a bort, majd végül egy kedves, édes zárással búcsúzott hosszan tartó utóízként. Ezután egy letaglózó borélmény következett. Dunico elnevezésű tétel 2009-ből, jó vízelvezetésű szürke homokról, hagyományos "alberello" művelésmódon (hasonló a nálunk jellemző bakműveléshez, csak jóval magasabban találhatóak a termő részek) cseperedett, sűrűn ültetett öreg tőkék termése. Tekintélyt parancsoló színvilág, dús, nemes tanninérzet, ízében a legfinomabb étcsokoládékat idézte, hihetetlenül összetett, nagy jövő elé tekint. Utolsóként egy Sinfarosa nevű, zinfandel néven futó tétel következett. Fekete földben gyökerező tőkékről, hogy teljes legyen a színskála, az előbbiekhez képest egy kissé nehezebben nyíló, rusztikusabb, gazdag, nagytestű bor. Többek közt ezzel a borral vesz részt gazdájuk egyedüli olaszként a San Fransiscóban évente megrendezett Zinfandel Fesztiválon.

 

Akadt még egy bor Anarkos névvel a tavalyi évjáratból, a primitivón kívül negroamaro és malvasia nera szőlőfajtákból készült. Gyönyörű, kristálytiszta illata volt, bizsergető ízélményt nyújtott, édeskés, de lendületes, simogatú tanninérzettel, egy kosárnyi gyümölccsel, bármilyen fogáshoz, az élet szinte minden helyzetéhez el tudnám képzelni. A termelő ars poeticájának megtestesítője, hagyományőrzés az új világrenddel szemben.

Legolvasottabb
Legfrissebb