Korábbi írásaim a témában, ha valaki nagyon ráérne: https://www.pecsiborozo.hu/blog/borgasztronomiai-felnotte-valasunk és https://www.pecsiborozo.hu/hirkereso/kihalasra-itelve. 

Ez utóbbi kapcsán már érintőleges foglalkoztam a befagyott szőlőárakkal, ezúttal az ezzel szorosan összefüggő borárakról és kialakulásának miértjeiről szeretnék értekezni.

Közkeletű tévhit ugyanis, hogy a magyar bor drága, túlárazott, a borászokat felveti a pénz, állandóan támogatásokkal tőkésítik fel őket, a mindenkori kormányok kegyeltjei volnánk. Persze kár lenne tagadni, hogy bőséggel létezik ilyesmi is, de egészét tekintve ez egy nagyon vékony szelete a piacnak. Ezzel szemben én azt tapasztalom külföldön jártamban (és itt most hangsúlyozottan nem bezzegnyugatozok, hanem Közép-K-Európára, a mi gazdasági és kultúrközegünkre gondolok), hogy jellemző bolti és pinceárak átlaga akár másfél-kétszerese a hazaihoz képest. Nézegettem statisztikákat, nem túl egységes a kép, ez az oldal némileg ellent is mond nekem: https://www.numbeo.com/cost-of-living/country_price_rankings?itemId=14 .

Itt hajszállal előzzük Romániát, Szlovákiát átlagos palackárakat tekintve (Horvátország, Bulgária, Szerbia meg minket). Én viszont azzal árnyalnám a képet, hogy a nálunk jellemző 400-600 forint környéki alsópolcos dömpingáru (ez pedig nagyon nem kis szelete a tortának) máshol nemigen érhető el vagy eleve nem létező kategória,  mindezek mellett felső kategóriás árazásban is mi volnánk az élenjárók. Ez a fajta végletesség jellemez minket, egyszerre van jelen a múlt terhes öröksége és az áhított európéer elit, ahova pozicionálni szeretnénk magunkat. Nem tisztult le a piac az elmúlt 30 évben, nem értjük a piacgazdaságot, a versenyt. Az állami beavatkozás, a pályázati pénzek elosztása, annak súlyozása, a stratégiailag kiemelt ügyek és célszemélyek, azaz a mindenkori koncepciótlan agrárpolitika inkább vált ki ellentétes hatást, tovább torzítja a piacot, elnapolva az öntisztulást, görgetjük tovább a lerakhatatlan trágyagalacsint, mint a ganajtúró bogár. 

Kissé elkalandoztam a témától, az eredeti felütés, amiről beszélni szeretnék, hogy miképpen és meddig lehet azt fenntartani, hogy a vásárlói árérzékenységre való tekintettel ne kövessük az inflációt. Jó 10-15 éve ugyanis nem, vagy alig mozdulnak a szőlőárak, ezzel összefüggésben a bor is jócskán lemaradva. Első blikkre tűnhet ez pozitívumnak fogyasztói szemszögből, alaposabban végiggondolva mégis belátható, hogy ez a szektor csődjéhez, bedőléséhez vezet előbb-utóbb. 

Úgy vélem a meghaladás záloga, pontosabban gátja egyfelől a privatizációból megörökölt jellemző birtokszerkezetek és termelési modellek. Mai napig nagyon sokan termelnek szőlőt eladásra, nagyobb részük nem a megváltozott körülményekhez igazítva, hanem a korábbi szempontrendszerek alapján: magyarul amennyi a csövön kifér. Emiatt még csak nem is haragudhatunk rájuk, mindenki pénzből él, és mint ilyen, tisztában van vele, hogy a felvásárló - tisztelet a kivételnek - nemigen honorálja a minőséget: hiába a szebb, koncentráltabb termés, a magasabb mustfok, az legfeljebb néhány plusz forintot ér a vevő számára.

Így viszont marad minden a kiindulási ponton, elfordulnak tőlük a haladóbb szellemiségű potenciális vásárlók, maradnak viszont a kartellező dögkeselyűk, akik valamiért mindig megtalálják az okot, a magyarázatot arra, miért is maradjon olcsó a szőlő. Valós összetartás és érdekvédelem nélkül két választás marad a termelő előtt: vagy lenyeli a békát, azaz némi anyagi buktát, de legalább talpon marad és lankadatlan bízik tovább egy szebb jövőben, vagy eladja tokkal-vonóval a szőlőterületet, rosszabb esetben kivágja azt. 

Apró közbevetés az érdekvédelemről: elviekben van egy szervezet, ami papíron hivatott lenne foglalkozni ezzel, effektíve adminisztrációs feladatokat tölt csak be. Idéznék a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa alapszabályának első soraiból: "A HNT célja: A magyarországi a szőlő- és bortermelők érdekeinek érvényesítése, a bortermelés színvonalának emelése és a termékek piacképességének, versenyképességének javítása (...)". Majd rögtön mellé is tenném a testület idei pécsi szőlőár-prognózisát: https://www.hnt.hu/wp-content/uploads/2021/08/Pecsi-borvidek-szoloar-elorejelzes-2021.pdf.

Aki naprakész, annak ez a táblázat biztosan nem szorul magyarázatra, a többieknek talán elég, ha annyit mondok, irsait vagy 10-20 éve nem láttam sehol 150 forint alatt, szóval ez így ebben a formájában teljesen felesleges vagy még inkább kontraproduktív és egyszerre megalázó.

Miután a szőlőár nem vagy alig emelkedik, ott tartunk, hogy a megtermelt saját feldolgozásra szánt szőlő önköltsége is meghaladta a felvásárlásra kínált szőlő árát, ilyen módon közvetett hatást gyakorol a bor árára is. A mezőgazdaság ki van téve a természet szeszélyeinek, ezzel más esetben tisztában is van a fogyasztó és képes/kénytelen akceptálni az ebből fakadó áringadozást, lásd pl. a kajszi két-háromszoros drágulását egyik évről a másikra. A szőlő kapcsán valahogy mégis a termelő nyeli le a különbséget. Még nem fejeződött be teljesen a szüreti időszak, de látható már, hogy jóval átlag alatti termés mennyiséggel számolhatunk. Gyengébb virágkötés, lazább, kisebb fürtök, apró bogyók a nyári szárazság miatt, alacsonyabb lékinyerés. Évről-évre fokozódó vadkár veszély, száraz években ez hatványozottan igaz, így idén kiváltképp. 

Ezt adta idén a természet, el kell fogadnunk, másik oldalon viszont hatalmas munkaerőhiánnyal küzd a szektor, ami értelemszerűen a bérek emelkedést hozza magával, az anyagárak szintén emelkednek követve az inflációt, ráadásul már mindent külföldről hozunk be, itthon szinte semmit se állítunk elő, ennek megfelelően euróért érkezik az import áru, ami a forint gyengülését követve minden évben tovább drágul. Ahogyan a rezsiköltségek is nőnek, üzemanyagár az egekben, ezek mind-mind közvetett hatást kell, azaz kellene, hogy gyakoroljanak az árképzésre.

Végül volna itt még egy dolog. Fentebb már említettem, hogy a piac önszabályozása, öntisztulása nemigen alakult ki, illetve több tényező is hátráltatja azt. Mindebből az is következik, hogy sok az olyan szereplő, aki rosszul megválasztott üzleti stratégiája miatt torzítja tovább a piacot. Beragadt, eladatlan készleteiket hely- és tőkehiány miatt önköltségi áron vagy akár az alatt kisöprik, hiszen a nyakukba liheg a hitelező, a bank, kénytelenek törleszteni akár veszteség árán is. Mindezzel nyilván nem oldódnak meg a gondjai, csak lélegzetvételnyi időt nyer, miközben az ilyen termékek jelenléte a piacon értelemszerűen a többi szereplőre is hatással vannak, jegelve a reális árakat. A probléma tehát nem oldódik meg, csak szétkenődik. 

Örömmel venném, ha kialakulna egyfajta diskurzus a témáról, szívesen  meghallgatnék minden érintettet, aki bármilyen formában kötődik a borhoz, legyen az fogyasztó, termelő, kereskedő, hivatali személy, akárki. Simán előfordulhat, hogy rosszul látok valamit, tárgyi tévedéseim is lehetnek, a következtetéseim több eleme is lehet hibás, mégis úgy érzem kezdeni kell valamit egy olyan helyzettel, ami nemigen fenntartható, ahol kölcsönösen becsapva vagy kisemmizve érzik magukat a szereplők. Mindenkinek nem lehet a kedvére tenni, de az érdemi párbeszéd, a széleskörű tájékozódás segítheti a tisztánlátást, ami esetlegesen generálhat pozitív fejleményeket, ebben bízom legalábbis.

Címlapfotó: A szerző telepít (fotó: Bukovics Martin)