Nyitókép: kilátás a palermói székesegyház tetejéről (fotó: Ercsey Dániel)

Szerencsére a Ryanair „pont jól“ repüli a Budapest-Palermo útvonalat, pénteken későn este lehet odafelé repülni és hétfőn dél körül indulnak vissza, vagyis van az embernek két teljes napja és egy kényelmes, nem túl korai ébredése hétfőn. Részben ezért, részben a látnivalók és a piacok miatt esett a választásunk Palermóra, amikor a közelgő házassági évfordulónk megünneplésére kerestünk helyszínt. Persze az is sokat nyomott a latban, hogy február elején már bőven elegünk volt a télből, így csábítónak tűnt a város tavaszias időjárása, szerencsére ebben nem is kellett csalódnunk.

Palermo lassan ezerkétszáz éve Szicília fővárosa, éppen azóta, hogy a hódító muszlim seregek egy éves ostromának megadta magát 831-ben. A város a Szicíliai Emirátus központja lett, az araboktól kétszáz évvel később a normannok, egészen pontosan Szicília első normann királya, második Roger foglalta el, utána jöttek az Anjouk, az Aragóniaiak, a Habsburgok és a Bourbonok, hogy végül innen nem messze, Marsalában partra szálljon Garibaldi, egyesítve Itália királyságait, köztük természetesen Szicíliát is, de ez már a modern Olaszország története.

Ami Szicíliában igazán csodálatos, és ez Palermóra hatványozottan igaz, hogy az egymást váltó népek és uralmak nem kioltották egymást, hanem erősítették, nem eltörölni akarták az elődök munkáját, hanem szemmel láthatóan tanultak belőle. Még az arab uralom alatt, Ibn Hawqal bagdadi kereskedő úgy írta le Palermót, mint fürdőkkel és mecsetekkel teli várost, és a szultáni palota mellett kiemelte a Péntek Mecset, vagyis a nagymecset szépségét. Ez az épület eredetileg keresztény templomnak épült és a normann uralom alatt újra keresztény templommá lett, ma pedig átépítve nem más, mint a palermói székesegyház!

A Martorana melletti harangtorony egészen egyértelműen minaretnek épült, nagyon hasonlóakkal vannak tele a Maghreb országok. (fotó: Ercsey Dániel)

1072-ben, amikor a normannok Roger de Hauteville (vagyis első Roger) vezetésével elfoglalták a várost, Palermo a 350.000 lakosával az ismert világ egyik legnagyobb és legpompásabb városa volt Konstantinápoly és Cordoba mögött. A lakosságban nem alkottak többséget a muszlimok, számtalan keresztény - főleg görögök, még a bizánci gyarmati időkből - és hatalmas zsidó kolónia is élt itt, az elfranciásodott, latin műveltségű de viking eredetű királyok pedig nem kívántak változtatni a befogadó politikán. Így történhetett, hogy Palermo legfontosabb látnivalóit a normann királyok a pápa áldásával, a helyi zsidóktól kapott kölcsönből, arab építészek és bizánci vagy helyi görög díszítőmesterek segítségével építették fel.

Az Opera, a Monte di Pieta negyed hangulata és a Dominikánus templom (fotók: Ercsey Dániel)

Ez a tolerancia sem tartott örökké, nagyjából a normann királyok uralmának a végével fejeződött be, amikor az 1200-as évektől kezdve pogromok és kitelepítések követték egymást, jórészt a muszlim, illetve a zsidó lakosság rovására. Addig azonban felépült a ma is látható palermói székesegyház, a katedrális Monrealéban, a normann királyi palota kápolnája és a Martorana, vagy másik nevén az admirális temploma. Ezek alkotják ma az UNESCO Világörökség listájára felkerült arab-normann Palermót, kiegészülve a másfél órányira fekvő Cefalú katedrálisával.

Palermói életképek (fotók: Ercsey Dániel)

Ha időrendi sorban haladunk, elsőként a cefalúi templomot kezdték építeni, ami ugyan egy órányira van Palermótól, de vonattal is könnyen és olcsón elérhető, úgyhogy ha nem csak egy kétnapos hosszú hétvégére érkezünk, akkor mindenképpen érdemes felkeresni. A város a fölé magasodó sziklaszirtről kapta a nevét, a „kefalé“ görögül hegyfokot jelent. Aki meglepődne a görög etimológián, annak jelzem, hogy az ókori Görögországnak csak a kisebbik része esett a mai görög területekre, elég csak abba belegondolni, hogy a Homéroszi eposzok jelentős része is Kis-Ázsiában, vagyis a mai Törökország területén játszódik, de bizony felbukkan bennük Calabria és Szicília is, errefelé bolyongott Odüsszeusz, mielőtt hazajutott volna Ithakába.

Cefalú katedrálisa és tengerpartja (fotók: Ercsey Dániel)

Egy évvel a cefalúi katedrális után, 1132-ben kezdte el az uralkodó, második Roger átalakítani a palermói palotát és a palotakápolnát is. A Cappella Palatina a normann királyi palotán belül és egész Szicíliában kiemelkedő látványosság, ami a jellegzetes normann stíluson kívül (főleg kívülről) fátimida arab hatásokat is tükröz. A mennyezet tipikus „mór“ mukarnasz boltozat, amihez hasonlót legközelebb a perzsa nagymecsetekben találunk, a kupola és a mozaikok bizánci hatást tükröznek, a latin feliratok azonban jelzik Róma hatását. Érdekes belegondolni, hogy nem sokkal az egyházszakadás (1054) után járunk, vagyis ami ma furcsának hat, az ortodox és a romai katolikus világ keveredésének, az abban a korban teljesen természetes lehetett! A kápolna mozaikjai közül nehéz bármit is kiemelni, de mindenképpen érdemes nyitott szemmel végignézni őket és ráébredni, hogy a korabeli képes Bibliát látjuk, a világ teremtésétől egészen Jézus eljöveteléig! Ott van aranymozaikból kirakva az egész Ószövetség, a teremtéstörténet, a bűnbeesés, Káin és Ábel, Noé és a vízözön, a Bábel tornya, Szodoma és Gomorra, Ábrahám és Izsák, a szentély apszisában pedig a pantokrátor Krisztus, aki eljön ítélni a világ pusztulásakor. Apró normann geg, hogy Krisztus mellett az egyik szent nem más, mint a „mi“ szent Mártonunk, aki persze nem Pannónia miatt keveredett a palermói falra, sokkal inkább a normannok franciaországi származása miatt.

Részletek a kápolnából (fotók: Ercsey Dániel)

Ha kibámészkodtuk magunkat a kápolnában (ami furcsa mód a palota első emeletén található), irány a második emelet, ahol többek között második Roger király privát rezidenciáját csodálhatjuk meg. A vallási programot elhagyva itt szabad kezet kaphattak a díszítők és lám, máris arab gyökerű mozaikok, pálmák és oroszlánok, vadászjelenetek, datolya és páva váltakoznak a falakon és a mennyezeten egyaránt.

II. Roger szobája (fotók: Ercsey Dániel)

Tipp: Én másodjára jártam az épületben. Szeptemberben, hétköznap délben tömeg volt, februárban egy szombati napon reggel éppen csak lézengtek a turisták. Az épület előtti jegyirodában könnyen lehet jegyet venni, a belépéskor átvilágítják a csomagot, a túl nagy hátizsákot akár el is vehetik és csak a kilépéskor kérhetjük vissza. A 25 literes hátizsákommal és benne egy palack vízzel engem simán beengedtek.

Noé - mint minden rendes ember - az özönvíz után szőlőt telepít, majd szüretel, bort készít és a bortól lerészegedik. Mind a két kép ezt ábrázolja, azonos kultúrkörben, egymástól légvonalban mindössze 20km-re, kb. 50 év eltéréssel. Az első mozaik a Palatinus Kápolna főhajóját díszíti kb. 1130-ból, a második a Monreale székesegyház főhajóját 1180-ból. Ami rendkívül izgalmas, az a szőlő ábrázolása, ami 50 év alatt kékszőlőből fehérré változott. A mozaikokat készítő görög-bizánci mesterek nyilván a közvetlen környezetükből vették a mintát. Ez viszont vajon azt jelenti, hogy eleinte még Nero d’Avolát ittak az udvarban, később viszont már Catarrattót vagy Zibibbót? Vajon a királyok személyes ízlése változott meg, vagy az udvari divat terelte más irányba a borfogyasztási szokásokat?

Időrendben a következő látnivaló az innen negyed óra sétányira található Martorana templom, de ha már a királyi palotában vagyunk, sokkal közelebb van - és útba is esik a tenger felé sétálva - a palermói székesegyház. Annak, hogy egykor mecset volt, már nyomát sem látni, igazából belülről eléggé barokkos, ha csak a templomba akarunk bemenni, még ingyenes is. A királysírok és a csatolt látványosságok is kihagyhatóak, viszont a „tető jegy“ kötelező! Egyszer egy régi toronyba épített, csúszós és sötét csigalépcsőn kellett felmásznom, máskor pedig egy oldalkápolna mögött nyíló rejtekajtón át jutottam egy lépcsőházba és onnan a tetőre, de a kilátás mindkétszer kárpótolt a nehézségekért!

A palermói székesegyház (fotók: Ercsey Dániel)

A katedrálisból kilépve balra (vagyis nem a királyi palota felé) fordulva, a Viktor Emánuelről elnevezett út nyílegyenesen vezet le a tengerig. Ez a város egyik főutcája, sok-sok túlárazott bolttal, galériával és étteremmel, antikváriummal (ahol én is vettem egy második kiadást Lampedusa Párducából). Amikor hirtelen kiszélesedik az út, megérkezünk a Quattro Canti-hoz, ezen a kis barokk oktogonon találkozik Palermo négy történelmi városnegyede. Itt forduljunk jobbra a Maqueda útra, akkor indultunk el a jó irányba, ha néhány lépésen belül balra kiszélesedik a tér és egy hatalmas, szobrokkal bőven díszített szökőkutat látunk. Ez a Pretoria szökőkút, amit a helyiek a meztelen szobrok és a kút megvásárlását övező botrányok miatt a teret csak “a szégyen tereként” emlegették évszázadokon át. 

A szégyen tere (fotók: Ercsey Dániel)

A kút után egy palota következik, aztán egy újabb tér bal kéz felől. Ez a piazza Bellini, ahol San Cataldo templom három mór hatású vöröses kupolája és dísztelen belső tere mögött találjuk megbújva a Martoranát, amit az építtetőjéről, Antiokheiai György admirálisról az admirális templomának is neveznek. A templom kívülről dísztelen, csak az egykori minaret vonja magára a figyelmet, de belül egészen más a helyzet. Sajnos a bencések a kora újkorban a mozaikdíszítés felét leverték és a helyére teljesen értéktelen barokk freskókat festettek, de a másik fele a mozaikoknak megmaradt, köztük Krisztus születése és Szűz Mária elszenderedése, illetve a bejárat mellett még egy olyan jelenetet is felfedezhetünk, ahol Krisztus személyesen koronázza meg második Roger királyt.

A Martorana (fotók: Ercsey Dániel)

Tipp: A Martorana templom Palermo egyetlen nevezetessége ami vasárnap zárva tart. Vigyázat, hétköznap is csak 9:30 és 13:00 között van nyitva!

Legutoljára hagytam az egyik nagyágyút, a Monrealéban található székesegyházat, aminek az építéstörténetéről, a miértekről már írtam bővebben néhány éve. Monreale nagyjából Palermo Szentendréje, taxival 30 Euro a belvárosból (persze a taxis 60-at fog mondani, alkudni kell), de ha nem félünk a helyi tömegközlekedéstől - és miért tennénk - akkor a királyi palota mögötti térről indul a 389-es busz, aminek az egyik végállomása itt, a másik Monrealában van és kevesebb mint 2 Euro a jegy. A katedrálisba a belépés ingyenes, de ha a kincstárat, a kerengőt vagy a tornyot akarjuk megnézni, azért már fizetni kell. Én mindent végigjártam, a kerengő megér egy misét, aki nem hiszi, nézze végig ezt a videót:

A katedrális előtti téren két kávézó is van egymás mellett, mindegyikben jó az espresso, míg a tér sarkán található apró Bar Italiában ettem a hétvége legjobb Paste di Mandorláját, ami egy mandulalisztből formázott aprósütemény. Számtalan vállfaja létezik, itt a bárban is legalább öt félét lehet kapni, nekünk leginkább az ízlett, ami pirított és hántolt egész mandulákkal (nem mandulareszelékkel, olyan is van) volt beborítva kívülről és narancsvirág aromával ízesítették.

A fantasztikus Monreale katedrális belülről (fotók: Ercsey Dániel)

Tipp: Érdemes vagy korán, vagy későn érkezni Monrealéba, de a késői verzióval az a porbléma, hogy egy órával a katedrális zárása előtt már nem lehet jegyet venni a toronyba és a múzeumba. Mondjuk ettől ne keseredjünk el, mert a bejáratnál ugyan lehet, hogy ezt mondják, de a katedrálisban is van egy kis pult és ott még simán adtak el jegyet a toronyba. A múzeumba tényleg nem. Az egykori bencés kerengőbe nem az épületből lehet bejutni, hanem a főhomlokzat előtti térről. Ha szembe állunk a templommal és látjuk mind a két tornyot, jobb kéz felől, az egyik ház kapuján kell bemenni. Rögtön egy apró ajándékboltba jutunk, ott lehet megvenni a jegyet és a boltból is jutunk ki rögtön a kerengőbe.

A kerengő leginkább a faragott oszlopfők miatt izgalmas, amik között nincs két egyforma! (fotók: Ercsey Dániel)

Ezzel a végére is értünk a normann-arab dolgoknak, de Palermo távolról sem csak ennyiből áll! Ott van mindjárt a Martoranától 4 perc sétára lévő Casa Professa templom, a város talán legszebb barokk-rokokó temploma. Az épület belülről annyira túldíszített, hogy már a giccs határát súrolja, de talán éppen ebben rejlik a hatása is. Egyszerűen lenyűgöző!

A Casa Professa (fotók: Ercsey Dániel)

Ha pedig már elegünk van a látnivalókból, vagy egyszerűen csak megéheztünk, üljünk le a számtalan utcai büfé egyikébe, hiszen Palermo a világ egyik nem hivatalos street food fővárosa! A már emlegetett Maqueda út, vagyis a város tengerrel párhuzamos főutcája, a Quattro Canti-tól egészen a legendás Operaházig - aminek a lépcsőjén játszódik a Keresztapa 3. utolsó nagyjelenete - tele van éttermekkel és büfékkel, bárokkal és kis hotelekkel, kifőzdékkel és sütödékkel. Az egyikben pizzát sütnek (a kedvencünk a BIGA, ahol a sörök is jól csúsztak a számtalan pizza szelet mellé), a másikban arancinit, vagyis „narancsocskát“, ami nem más, mint kirántott rizsgolyó. Van számtalan verziója, halas és májas, currys és édes, de vigyázat, a főtt fűszeres rizs, amit utána bundában kisütnek, eléggé laktató, nem biztos, hogy marad még hely az ikonikus édességnek, a ricottával töltött ropogós tésztának, vagyis a cannoli-nak!

Paste di Mandorla, pizza és sör, spagetti carbonara és arancini (fotók: Ercsey Dániel)

Ha viszont többre vágyunk az egyébként ínycsiklandó utcai kínálatnál, kerüljünk a monumentális dominikánus templom háta mögé (itt van eltemetve a legendás ügyész, a "sétáló hulla", Falcone, akit a maffia megöletett), és keressük meg a máltai lovagok apró terén a zseniális nevű Osteria Mangia e Bevi-t. A hangulatos, kockás abroszos kisvendéglő a város egyik ikonikus show food étterme, az asztalokon földimogyoró, amíg várunk a pincérre, nyugodtan ropogtassunk, a haját pedig csak szórjuk a földre, mindenki így tesz! Az ételek, főleg a tengeri herkentyűk és az előételek zseniálisak, de a saját tapasztalat azt mondatja velem, hogy a borlapot ne böngésszük előre, felesleges. Úgysem lehet kapni szinte semmit, ami rajta van, viszont kövessük a pincért és válasszunk a falra kihelyezett aktuális kínálatból. Mi is így tettünk, és egyáltalán nem bántuk meg, hiszen a borunk tökéletes kísérője volt a jórészt sűrű, paradicsomos szószban úszó ételeknek!

Valle dell’Acate BDN Cerasuolo di Vittoria DOCG Classico 2020

Nero d’Avola és Frappato cuvée, ennek megfelelően (az arányokat nem tudom) közepes rubin szín, lehengerlően intenzív epres illatokkal. Kóstolva a test közepes, lendületes és csilingelő savakkal, meggyes-cseresznyés ízekkel, alig érezhető tanninokkal. A lecsengése viszonylag hosszú, de az igazi erénye az, hogy őrületesen itatja magát! 90/100 pont

Osteria Mangia e Bevi (fotók: Ercsey Dániel)

Palermo a számtalan arab stílusú piacáról is híres, ezt úgy kell elképzelni, hogy az árusok egyszerűen az utcán árulják a friss zöldséget és a reggel fogott halat, tengeri sünt, polipot és kagylót, rákot és citromot, narancsot és gránátalmát, erre a forgatagra pedig mozgókonyhák települtek, ahol bármit megsütnek vagy megfőznek, amit kiválasztunk. Az egyik legjobb ilyen piac az Opera háta mögötti dombon fekvő Monte di Pieta negyedben található, ráadásul az Al Capo piac nem hivatalos bejárata mellett bújik meg a Salamino Pane e Vino borbár, ahol a hidegtál minden részében tökéletes, a kiszolgálás flottul megy, a grillo és a marsala kiválóak, bónuszként a teraszon (valójában az utcán utcán) újdonsült spanyol és szicíliai ismerősöknek mondhattam Istenhozzádot. Maximálisan ajánlott a hely!

Borbár az Al Capo piac bejárata mellett (fotók: Ercsey Dániel)

Ha pedig úgy döntünk, hogy nem a reptéri duty free shopban vásároljuk meg az otthoniaknak a bort (amúgy ott is jó választék van pl. a Florio Marsalákból), akkor irány a VinoVeritas enotéka, ami innen kb. 10 perc sétára található a via Sammartinón és egészen elképesztő választékát kínálják a szicíliai boroknak!

A város legjobb borboltja (fotók: Ercsey Dániel)

Tipp: Ha csak úgy sodródunk az Al Capo piacon az árral, előbb utóbb zegzugos utcákon, sikátorokban találjuk magunkat. A tenger felé kanyarodva a Szent Ágostonról elnevezett utcán egy lepusztult barokk homlokzatba botlottunk, látszik, hogy templom volt egykor, de a szobrokat leverték vagy eltávolították. A nyitott kapun bekukkantva fehérre meszelt falak és a padlót beborító szőnyegek fogadnak. Ez nem más, mint az Al Falah mecset! Palermo óvárosának jó része tele van bevándorlókkal, az Al Capo környéke jellemzően arabokkal, míg a Casa Professa környéke fekete afrikaiakkal. Utóbbinál sötétedés után szabályosan félni kezdtünk, annyi volt a magáról nem tudó heroinista. A mecset környéke azonban még éjjel is biztonságosnak tűnt, pedig mindkettő helyszín a sétáló utcától három percnyire található, a belvárosban.

Hangulat az Al Capo környékén (fotók: Ercsey Dániel)

Végezetül, mintegy búcsúzóként érdemes lesétálni a Viktor Emánuel utcán a kikötőig, ahol egy zsebkendőnyi méretű kis strandon hangulatos bár üzemel. A gin-tonik is itt esik a legjobban, bámulva a kikötőből távozó óceánjárókat és a mellettük szinte törpének tűnő vitorlásokat.