A 2022-es borversenyről szóló egyik cikkben már írtam: ha tengerpart, az nekem az Isztriát jelenti az utóbbi években, ahová mindig jó visszatérni, mert „ismerős hely, szinte ismerjük is egymást, még ha nem is egy nyelvet beszélünk.” Az idei 2023-as Vinistra borverseny ezt csak megerősítette bennem. De volt egy még fontosabb üzenete számomra: ha valahol szeretsz lenni, akkor menj újra. Ha igazán jó, nem fogod megunni, és az ismerős tájak, házak, arcok segítik, hogy egyre újabb és újabb részletét fedezd fel az adott helynek. Vagy jobban figyelj önmagadra, hogy mit okoz benned a hely, egy ismerős részlet viszontlátása. És egy újabb utazással támogatni is lehet az adott települést, térséget.

A 2010-es évek olcsó utazási lehetőségei nem kizárt, hogy abban a formájukban már soha nem térnek vissza, de így is, sokkal könnyebb ma szinte bárhová utazni, mint valaha. És a felfedezésnek is óriási varázsa van, nem is venném el ezt senkitől, de egy pillanat újraidézésének, a viszontlátásnak az ereje sem lebecsülendő. Sőt, egyre nagyobb értéke lesz, azt hiszem. Vagy csak én öregszem.

A borversenyen idén is voltak délutáni látogatások, és egy nagyobb, egész napos túra is. Így az egész hét egy viszontlátással kezdődött, hiszen az első állomás Motovun erődvárosa, és a Konoba Fakin volt. Marko Fakin és borászata a magyar közönség számára is ismerős lehet, járt tavaly Pécsen is, étterme és borai pedig továbbra is nagyon ajánlottak az Isztriára igyekvők számára. A 2019-es Il Primo Teran-ja pedig az egyik legizgalmasabb bor volt, amit egész héten kóstolhattunk. Sűrű, de mégsem nehéz, elképesztő fűszeres, borsos, gyógynövényes, közben pedig feketeszedres, erdei gyümölcsös, a savak pedig hosszan vezetik. Emlékezetes bor. De legalább ilyen emlékezetes az étterem desszertje, amelyet már tavaly is emlegettünk. A fehércsokoládés és szarvasgombás ricottával töltött ravioli, mandulás morzsával és aszalt fügével még mindig zseniális, egy útitársunk csak úgy jellemezte: egy évet vártam, hogy újra megkóstolhassam. A viszontlátás még három raviolinál is elementáris élmény tud lenni…

Tavaly Zoli járt a Villa Dobravac-nál Rovinjban, idén én látogattam el hozzájuk, ahol egyik tavalyi zsűritársam Karin Rupena Perdec fogadott minket a borász Matea Jagarral és a tulajdonos Natalina Dobravaccal. A kilátás Rovinjra eszményi, hosszan lehet hintázni a város látképét nézve. A látvány mellé pedig akár a Vinistra egyik győztes borát, a Sonata Riserva 2020-at is kérhetjük. Én mégis inkább a frissebb, 2022-es Sonata-t választanám, főleg nyáron. Ha pedig naplementét néznék, akkor azt 2018-as Simminorral tenném. Főleg, ha még van a pincészetnél, mert ez utóbbi bor csak egyetlen egyszer készült el. Egy tartály más volt, mint a többi és zsályás illatával igazán kitűnt. Karin szerette, Matea kevésbé, de ma már mindketten azt keresik, melyik tartályban lapul az újabb Simminor. A 21 napos héjon áztatást követően a bor 2 évet volt tartályban, 9 hónapot hordóban, és 1 évet palackban, mielőtt piacra került tavaly. A bort nagyon jó inni, az alkohol picit megfűt, de alapvetően nem lóg ki. Őszibarack, kamilla, zsálya, áradó gyógynövényesség és citrusfélék kavalkádja jellemzi a bort, ami elképesztően tiszta, és nagyon teás. Etalon narancsbor, amely mindenki számára jól befogadható. (93 pont)

A Vina Laguna mellett nem lehet szó nélkül elmenni, hiszen az Isztria legnagyobb borászataként működnek. Josip Barisic tavaly vette át a stafétát, és gőzerővel kezdett bele az átalakításba. Az első eredmények már látszanak is: Porec külvárosában új bolt és kóstolótér nyílt, amely a cég prémium márkáját, a Festigiát hirdeti, és nem csak a borok hanem a cégcsoport összes terméke, olivaolajai, sajtjai, sonkái megtalálhatóak itt. Josipot egyébként elképesztő dolog hallgatni: úgy beszél a vízióiról, mintha nem egy hatalmas anyahajót, hanem csak egy cirkálót kellene teljesen modernizálnia és új irányba tennie. Élmény vele is minden találkozás. A 2022-es Festigia Malvazija már az ő keze alatt készült, érdemes vele egy próbát tenni, a versenyen is aranyérmet nyert. Krémesebb, kicsit testesebb, mint egy könnyedebb bor a fajtából, van benne alma, pici sósság, virágosság. Komoly erényeket csillogtat, ráadásul a legtöbb nagy boltban ez a bor elérhető (89 pont).

A viszontlátás öröme a Vinistra borverseny szervezőire is igaz. Mindig mindenkire odafigyelnek, van egy kedves szavunk, mosolyuk, pedig egyszerre nyolcvan zsűritagot kell mozgatniuk, a versenyt bonyolítaniuk, a látogatásokat szervezniük. Jó volt idén is néhány kedves szót váltani velünk.

A felfedezés öröme sem maradt, hiába a sok ismerős részlet. A Vižinada melletti dombok közt található a Rossi borászat és lepárló. A borászat generációról generációra bővült, először csak egy helyiség volt, majd kettő, ma már egy modern csarnok, és egy kicsi hordós érlelő terem mellett jelentős vendégfogadó rész is van. A kilátás pazar, ráadásul nem csak borokat, hanem izgalmas koktélokat is lehet kóstolni, hiszen a Rossi család jónéhány saját készítésű párlattal is rendelkezik. Most nem volt elég időnk ahhoz, hogy teljesen befogadjuk a helyet, de bízom benne, hogy valamikor újra sikerül ellátogatni hozzájuk, amikor nyugodtan lehet élvezni egy pohár bor mellett az isztriai dombok látványát. És talán egy újabb részletre is felnyílik majd akkor a szemem.