Az első boros tematikájú szerkesztői munkám még a Dunántúli Napló szerkesztőségében volt, 1999-ben talán, amikor kilobbiztam egy borászati-borturisztikai tematikus oldal elindítását, havonta jelent volna meg, az elsőt még elkészítettem, utána viszont másutt folytattam a munkámat. De az első megjelenés elkészítése remek feladat volt, eljutottam azokhoz a borászokhoz, elsősorban Villányban, akiket addig borkedvelő egyetemistaként csak távolról tiszteltünk. Tiffán Ede már akkor is legenda volt, aki akkor a többieknél szigorúbb tekintetével, viszont hihetetlen szakmai tudással felvértezve beszélt a borokról, talán napokon át tudtam volna hallgatni.

És ez megmaradt a mai napig, Tiffán Ede nem csak újságírókkal, a hozzá ellátogató borkedvelőkkel osztja meg fél évszázados tapasztalatát, de Villányban elég sokan érkeztek a köpönyege alól, akiknek indulását, szakmai fejlődését nem kis mértékben segítette. A Tiffán-család kilencedik borkészítő generációja ma már nem egyedül egyengeti a 20 hektáros birtok ügyes-bajos dolgait, hiszen a legidősebb unoka iskolái végeztével már hazatért, hogy besegítsen a családi gazdaság továbbfejlődésében.

– Amikor a fiam, akinek kiváló érzéke volt a borokhoz, a marketinghez, aki vitte a borkóstolókat, úgy döntött, hogy a politika jobban érdekli, onnan kezdve egyedül vittem a birtokot, kézi vezérléssel irányítva a szőlészeti munkákat, a borászatot – mondja Tiffán Ede. – Volt, amire már nem maradt energia, meg nem is feltétlen az én világom, így biztos nem voltunk olyan hatékonyan jelen marketingben, rendezvényeken, mint korábban. Az unokám hazatérésével ezen a területen tudunk előrelépni. Ifj. Tiffán Zsolt külföldön végezte tanulmányait, Montpellier és Geisenheim mellett szakmai gyakorlatot szerzett több kontinensen is, hiszen járt többek között Kaliforniában és Új-Zélandon is.

– Azt hiszem, hogy az egész borvidéknek jót tesz, hogy egyre többen vagyunk, akik kitekintünk külföldre, tanulunk, gyakorlatot szerzünk és utána ezt a tudást haza tudjuk hozni – vélekedik ifj. Tiffán Zsolt. – Nem azt jelenti ez, hogy másolnunk kellene bárkit vagy bármit, viszont jobban tudjuk értékelni, ami eddig is jó volt idehaza és talán könnyebben észrevesszük, mi az, amin csiszolni érdemes. A családi pincészetben is így vagyok ezzel, egyelőre a marketing, az értékesítés az a terület, ahol jobban szükség van rám, de a többinél is egyeztetjük a véleményünket.

– Hetvenhat évesen dőreség volna nem belátni, hogy az ember érzékszervei fáradnak. Eddig saját magamra voltam utalva, hogy megítéljem, milyen irányba menjek egy-egy bornál, néha Gere Attilával ültünk le beszélgetni, most Zsolttal ketten, még ha más véleményen is vagyunk olykor, de talán ketten együtt jobb döntést tudunk hozni a végére – teszi hozzá a nagyapa. – Ettől én még nem vonulok vissza, csak apránként lépkedek hátrébb, egyre nagyobb teret engedve. Azt tudom, tapasztaltam, hogy a jó öregkor titka, hogy aktív maradjon az ember, így abba nem hagyom, nem is tehetném, mert ha nem tudnék kijárni a szőlőbe, akkor az a végemet is jelentené.

Nem kis felelősség, ugyanakkor hihetetlen kiváltság, ha egy élő legenda nyomdokaiba léphet egy fiatal. Nem volt azonban az sem könnyebb helyzet, amikor a kilencvenes évek elején, a rendszerváltással egy időben a biztos munkahely helyett a vállalkozás, a saját pincészet elindítása mellett döntött Tiffán Ede. Úgy sem lehetett egyszerű, hogy a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola elvégzését követően kertészmérnökként járta végig a ranglétrát 1965 és 1981 között az állami gazdaságban, a végére azonban úgy érezte, túlzottan elszakadt a földtől, a szőlőtől, több az utazás a munkájában (hiszen az egész régió, három megye szőlőterületeit felügyelte), mint a szakma. A villányi szövetkezetet választotta folytatásképpen, ahol tíz éven át jelentős változtatásokat vitt végbe.

– A szövetkezetben nehéz helyzetet örököltem és onnan volt lehetőségem a minőség felé fordulni, megújítani a szőlőültetvényeket, rendben tenni a pincét és olyan borokat készíteni, amelyek szerénytelenség nélkül bárhol megállták a helyüket. Volt egyszer egy nyílt minősítő bírálat, ahol a cabernet franc és cabernet sauvignon boraink maximális pontszámot kaptak – jellemző volt a rendszerre, hogy akkor közölték: Tiffán elvtárs, Magyarországon van egy minőségi szintelvárás, azt egy centivel kell átugrani, nem fél méterrel! – idézi fel a nyolcvanas éveket Tiffán Ede.

A család 1746 óta foglalkozott szőlőtermesztéssel és borászkodással, amiben akad kis törés, hiszen 1947-ben a kitelepítés és államosítás őket sem kímélte meg – hosszú évek alatt, apránként vásárolhatták vissza a korábban elvett területeket. Tiffán Ede 1967-ben kezdett el saját területeken is szőlővel foglalkozni, 1990-ben indította el vállalkozását. Hogy a váltásnak bizonyosság adjon lendületet, már az első évjárattal, egy 1990-es cabernet franc-nal óriási sikert ért el. A Hugh Johnson nevével fémjelzett Sunday Times Wine Club 1991-ben a 10 aranyérmes bor egyikének választotta meg ezt a tételt, több száz nevezett bor közül. Hogy épp egy cabernet franc volt a siker titka, Tiffán Ede szerint az sem véletlen.

– A cabernet franc nyugodt szívvel tekinthető villányi fajtának is, hiszen amikor az egyik neves villányi kereskedő, Gyimóthy Jákó pincéjében egy 1943-ban elfalazott részt feltártunk, akkor ott bizony akadtak 1895-1923 közötti évjáratú borok, ezeken a carbenet felirat állt, ahogy akkortájt nevezték a fajtát. Az állami gazdaságnál én magam telepítettem el száz hektárt a cabernet franc-ból, akkor még mindössze 6 hektár volt a cabernet sauvignon. A százhúsz éve velünk élő cabernet franc ad hitelt a Villányi Franc-nak is, hiszen nem hasraütésre választottunk vezérterméknek egy fajtát, hanem olyant választottunk az egyébként sok magas minőséget mutató fajta közül, amelynek villányi múltja is van.

A szocializmus fajtakísérletei, majd a kilencvenes évek telepítési láza után ma nagyon sok fajta van jelen a Villányi borvidéken, ahol egyébként 1990-hez képest hatszáz hektárral több, szinte teljesen megújított szőlőültetvényről érkezik a bornak szolgáló szőlő.

– Én magam most azt látom, hogy hat olyan fajtánk van, amelyekre a borvidéki jövőt építeni lehet. Van három saját fajtánk, a portugieser, a kadarka és a kékfrankos, de van három világfajtánk is, a cabernet franc mellett a cabernet sauvignon és a merlot. A kiemelt Villányi Franc mellett én ezek mellett tenném le a voksomat, ezek javára kezdeném el a fajtaszűkítést, ami persze minden borászat szintjén nehéz döntés, hát akkor képzelhetjük, borvidéki szinten mennyire összetett és hosszan tartó munka – vélekedik Tiffán Ede.

– A franc mellett fontosnak tartom említeni a Redyt, ami épp azt mutatja meg, hogy a gyümölcsös, könnyedebb, alacsonyabb alkoholtartamú vörösborok piacán is van villányi alternatíva. Mutatja ez az összefogást, a villányi közösség erejét, de azt is, hogy a hagyományainkat (gondolok itt elsősorban a kékoportóra, a portugieserre) megújítva tudunk jövőt építeni – teszi hozzá Zsolt, majd továbbfűzi a gondolatot. – A fajtaválaszték szűkítése mindig nehéz dolog, én például a pinot noirról gondoltam úgy, hogy az nem Villányba való fajta, hiába vannak vele időnként szép eredményeink. Aztán megkóstoltuk együtt a 2015-öst és utána nem tudtam azt kimondani, hogy el kellene felejteni…

– A szőlőben járva azt látom, hogy egyre rendezettebbek az ültetvények, kialakult a villányi művelésmód, nagyjából két típus van jelen az egész borvidéken, szép a táj képe. Borban még nem ennyire egységes a kép, nem ennyire könnyen határozható meg a villányi vörösbor stílusa – Tiffán Ede mindig is határozottan gondolkodott és beszélt, köntörfalazás nélkül. – Számomra Villány nem az erőről szól, hanem az eleganciáról és a harmóniáról. Lassan el kellene felejteni a túlextrahált, túl fás, túl alkoholos borokat és sokkal inkább a harmonikus borok készítésére kellene törekedni. Az mutatja meg az igazi Villányt.

Fotók: Gűth Ervin