A furmint a mi fajtánk, nem is kérdés: nálunk lett azzá, ami. Valaha országszerte elterjedt volt, Hegyalján derült ki, hogy nincs még egy fajta sehol a világon, ami tökéletesebb lenne aszúbor készítésére, mégis érdemes kicsit megpiszkálni a témát, hiszen kész népköltések lengik körül eredetét és oly’ sokan vallják azonosnak egy-egy szőlőfajtájukat a furminttal. Hogy ezeknek mennyi az igazságtartalma, nehéz megmondani, annyi mindenképpen leszűrhető, hogy sokan tudnak róla, kvalitásairól, büszkék lennének, ha hozzájuk (is) kötődne ez a fajta – ez mindenképpen hízelgő erre a kivételes szőlőfajtára nézve

Nyelvészeti magyarázatok, történelmi feljegyzések, morfológiai bélyegek, DNS vizsgálat, általában ezekből rakhatjuk össze egy fajta fantomképét, csak győzzünk rendet vágni a sok dezinformáció és komolytalannak tűnő feltételezések közt. Nézzük hát, miből élünk. Egyik ismert névmagyarázat a

froment, fromentum

latin eredetű és latin országokban terjedt elnevezés a búzára. Ezt kicsit továbbgondolva találtak nyelvészek kapcsolatot a szalmabor - mint régen jellemző édes borkészítési technológia - és a leginkább aszút adó furmint között. Hibája azonban a fejtegetésnek, hogy a furmint milyensége végett nem szorul utólagos töppesztésre, a szalmabor és az aszúbor közti lényeges különbségeket nem kell külön ecsetelnem, márpedig a furmint ez utóbbihoz kötődik. Másik gyakorta hallható magyarázat a

fermentáció

szóval hozza kapcsolatba, ami erjesztést, érlelést is jelent, leginkább az aszú hosszan érlelhetőségébe kapaszkodnak bele, vélhetően az előbbinél is mondvacsináltabb teória ez. Node nem csak nálunk látnak napvilágot hasonló hipotézisek, én Olaszországban is találkoztam kettővel. Az egyik szerint

Formia

városából származik, erre mutat a neve. A település Nápolytól északra található, persze, hogy belekeveredik a történetbe Nagy Lajos királyunk is, bár nehéz elhinni, hogy a háborúskodás közepette szőlőajándékozással is foglalatoskodtak volna. További érdekesség, hogy Formiától nem messze készült az egykor oly' híres Falernumi bor, ma is bortermő vidék, annak idején viszont Horatius a formiai borokat hasonlóan jónak találta.  A másik feltevés nyelvészeti oldalról közelít:

"fior di monte",

azaz a hegy virága kifejezés képezi a szó eredetét, hitelességétől függetlenül ez a megoldás nekem kifejezetten tetszik. Vissza a történelemhez és az olaszokhoz. Az egyik legismertebb történet, hogy a tatárjárás után IV. Béla olasz szőlőműveseket telepíttetett Hegyaljára, akik többek közt a furmint fajtát is hozták magukkal. Azóta az olaszságukat többen is megkérdőjelezték, leginkább vallonoknak tartják őket, mások franciáknak. Az olasz amolyan gyűjtőnév volt a latin népekre.

Ez a történet végképp a múltba vész, de nézzünk csak körül a franciáknál is, van mit találni. Nem egy szőlőfajtájuk hasonneve kísértetiesen összecseng a mi furmintunkkal. Fromentinnek, formentinnek hívják pl. Juraban régiesen a savagnin szőlőfajtát, ami valójában fehér tramini és a legtöbb nyugati fajta őse is egyben. Fromenteau-nak hívják a roussanne-t a Rhone vidékén, hasonlóképpen az arbanne-t Champagne-ban, de ugyanúgy a szürkebarátot is. Utóbbit Languedoc környékén fromentot-nak nevezik, de a tokay d'Alsace elnevezés is valamelyest idekívánkozik, ha már a szürkebarátról beszélünk. Egyébként az összes felsorolt fajta távol áll a furminttól. 

A kis francia kalandozás után  ismét visszatérünk Olaszországba, a szlovén határ mellé, San Floriano del Collióba, ahol többek közt a

tocai friulanót

is termelik. Illetve egy ideje csak friulanónak nevezhetik a fajtát, de az olaszok meg vannak győződve arról, hogy az elsőbbség itt is az övék. Előkerült egy helyi grófi család archívumából egy hozományi papír, amire mindezt alapozzák, itt bárki megtekintheti. Nem szeretnék különösebben belemenni a történetbe, az egy külön fejezet, elég annyit tudni róla, hogy 1632-ben Aurora Formentini és Batthyány Ádám házassági hozományairól készült a feljegyzés, de mi most ne a megnyilazott "Vitti di Toccai" felett időzzünk, a kettővel felette olvasható "Fromento Stare" inkább idevág, miután szőlőfajták felsorolásáról van szó, lásd még a kettő közt található szintén helyi ribollát. Ugyanúgy a Formentini családneven is el lehet mélázni egy pillanatra.

Aki ezek után úgy érzi tisztábban lát, csak gratulálni tudok neki. Egy bizonyosat tudunk, DNS-vizsgálatok alapján kiderült, hogy az egyik szülője a furmintnak a

gouais blanc,

másnéven heunisch weiss, ő az ampelográfia don juanja, itt olvasható egy nagyon izgalmas cikk róla. A furmint származását illetően a pontuszi fajtakörbe tartozik, ez a Balkán környékén kialakult és termesztett fajtákat jelenti, ami megint más megvilágításba helyezi az eddigieket, hiszen az olasz és francia fajták jellemzően a nyugati fajtakörbe tartoznak. Szóval másfelé keressük a furmint őshazáját? Van is jelentkező szép számmal. Az ex-Jugoszlávia területén megannyi furmint-azonos fajtát tartanak számom, nézzük sorba őket. Szlovéniában, a leginkább Jeruzalemként ismert Ljutomer-Ormoži Borvidéken termelt

šipon

fajtában például annyira biztosak a helyiek, hogy némelyik pince már a furmintot tünteti fel a címkéjén - jogosan, tegyük hozzá. Nem messze innen, de már Horvátországban, Kutina környékén található a Moslavinai Borvidék, innen kapta a nevét a helyi

moslavac

fajta, amit szintén furmintnak tartanak a helyiek, szintén helyesen. Idekívánkozik a furmint osztrákos elnevezése, ugyanis a mosler, ahogyan náluk hívták nem Moselre utal, hanem Moslavina monarchiabeli elnevezésére, Moslaura, amiből a moslauer kissé lerövidült, átalakult. Még távolabb, a dalmát Pelješac-félszigeten meg a pošip fajtát tartják a hunyónak, innen megint nem túl messze Boszniában, Mostarhoz közel termesztik nagy felületen a žilavka fajtát, amit már talán mondanom se kell, mivel azonosítanak. Előbbi fajta ízre valóban hasonlít a furmintra, utóbbi még abban se.

Még egy adalék: annak idején szinte minden hegyvidéki bortermőhelyen ültettek furmintot, a mai napig több mint 120 szinonim nevét gyűjtötték össze, több, mint egy tucat színváltozatát és alfajtáját ismertük meg. Negyed évezrede életünk része. Mindezek ismeretében talán érthető, ha nem csupán érzékszerveinkkel kóstoljuk a furmintot, hiszen egyúttal történelmet, legendát is iszunk.

(folyt. köv.)