Az elmúlt néhány hónapban immáron második alkalommal ülök klaviatúra elé avval a szándékkal, hogy egy új rovatot hívjak életre. – az előző mini sorozat minden várakozásomat felülmúlta, éppen ezért arra gondoltam, hogy most valami egészen másnak kell következnie, hogy az egyformasága különbözzék. Ha olyasvalakinek mondanám, hogy kávés vonal, aki egy kicsit is ismer, azt válaszolná: kézenfekvő. Szóval így. Az idők során pedig majd úgy mesterkedem, hogy a rovatcím végül mindenki számára a személyes Szent Grált jelentse: titokzatos, szent tárgyat, amely a birtoklójának földi és égi szerencsét (és boldogságot) kölcsönöz. – erős felütés.
Mottó:
„Az élet túl rövid ahhoz, hogy vacak kávékat igyunk!”
(forrás: közhely szótár, ismeretlen szerző)
Lehet, hogy egyszerűbb volna belevágni a kávés eposz közepébe, de nem vagyok ennyire in medias rest, aki semmivel sem törődve, csak mesélni kíván, miközben a babok a lehető legjobb formájukba fordulnak: transzfor, mersz? Ettől valahogy mindig idegenkedem. Ne lógjon a levegőben a betyárbútor! Biztos vagyok benne, hogy minimum szügyig fogunk járni a kávéban, olykor a végletekig hajszolva az igaz pillanatot, mely ritkán jön, hamar múlik, de legalább a sarokkő legyen elhelyezve, mert minden kezdet: nehéz.
Szóval, amit ígérhetek, az a szenvedély, kíváncsiság, élve boncolás (nem úgy, hanem amúgy) és kávé, kávé, kávé. Mert úgy gondoltuk, igazán megfér a bor és gasztronómia mellett egy kicsit önállóbb kávés vonal, amely párhuzamos az élettel és merőleges a konformizmusra.
Pláne, hogy a magyar, vitán felül kávés nemzet, csak valahogy megfeledkeztünk néhány dologról, akadt egy kis tetszhalál a közízlés terén, amely most mintha ébredezne, és eszmélete hajnalán, úgy tűnik a kávé az egyik legvágyottabb óhaja.
A koncepció pedig majd szépen kialakítja önmagát, mint ahogy a szöveg is formálja a szövegírót. Élő text-túrát, oknyomozást, technológiai kitekintést, bab kalandokat ígérhetek. Tekintettel arra, hogy a lélek hajt, magam is azt remélem, hogy mind közelebb és közelebb kerülök majd a kávé érdekes világához.
Az a néhány év, amelyet e szenvedély bűvöletében (is) töltöttem, sok tanulsággal szolgált. Voltak zsákutcák, pünkösdi királyságok, türelmesen felépített tartós sikerek. Valóban sokkal közelebb kerültem ahhoz, amit kávékultúrának nevezünk. Mindeközben, számos elméletem megdőlt, vagy új köntösbe öltözött, és rájöttem, hogy a temérdek független változó között egyetlen igazán fontos dolog van, amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy jó kávé kerüljön a csészénkbe, ez pedig az odafigyelés. Apróságok összehangolása a jó csillagzat alatt, a humán erőforrás, a szív, a szenvedély, mely a tündérszálakat a fekete szövetbe fonja…
Hamarosan belecsapunk, addig tegyék fel a csészéket melegedni!
-
Egy laikus borissza véleménye a borszakírók feladatáról
-
Weinblütenwanderung Lutzmannsburgban
-
Olaszrizling Október a pécsi Cornel’s borbárban
-
Kibicelés egy borszakírói diskurzushoz
-
Észak-Macedónia, ahol még a japán operaénekesek is a vranecet éltetik
