Már egy ideje rendszeresen megkísérti a borkedvelőket, így nem véletlen, hogy idén januárban is megrendezték a Fekete Borpince egyedi, "félmaratoni" borkóstolóját. A névválasztás sem véletlen, hiszen egyrészt 21 tételből álló borsorral készült a pincészet, másrészt időben is 8 órás programmal számolhattak, akik részt vettek az eseményen. A borsor összeválogatása során az a cél lebegett a házigazdák szeme előtt, hogy a bemutatott borokkal minél teljesebb képet kaphassunk a pincészet borainak karakteréről, ízvilágának sokszínűségéről.
A 120 éves, eredeti építésű Fekete Borpince egy igazi kis ékszerdoboz a festői szépségű Iván-völgyben. A szó legszorosabb értelmében vett családi pincészet feje, Fekete Mihály, aki az emberléptékű borászat és a kézműves borok híve. Filozófiája, hogy a borokat alapvetően magának készíti, olyannak, amilyennek ő szereti, de mivel nem tudja mind meginni, így másnak is ad belőle.
Annak ismeretében, hogy javarészt kékszőlőt termő területei vannak, egy vörösboros estére készültem. Nem számoltam azonban a felsorakoztatott borok sokszínűségével, a széles szortimenttel, mely a könnyű fehéren át a vörösborokon keresztül a desszertborig ívelt, a különféle kiegészítő fogások kavalkádjával, sőt megmondom őszintén, nem számoltam a program ilyen jellegű hosszúságával sem. Úgy érzem, aznap egy jó nagy fejest ugrottam a bor tengerébe.
Kezdésnek egy 2012-es kékfrankos és zweigelt házasításból született rozé került a poharakba. Kellemes, gyümölcsös ízvilágávál, halvány eperszínével egy rendkívül üde, fiatalos bort kóstolhattunk. Jó indítása volt az estének, mely mindenképpen meghozta a kedvet a további borok kóstolásához.
A 2011-es cserszegi fűszeres még mindig a felvezető borok közé tartozott, annak ellenére, hogy a tavalyi Szekszárdi Borvidéki Borverseny egyik aranyérmes borát tisztelhettük benne. A cserszegi fűszeres és a tramini tökéletes harmóniában állnak egymással, mely - mint megtudtuk -, annak köszönhető, hogy a két szőlőfajta szüretelése és erjesztése is egyszerre történt. Illatra és ízre annyira dús és telt bor, hogy ha az ember egy pillanatra behunyja a szemét, azonnal aranyló szőlőlugasok közé képzeli magát, mintha nem is bort kortyolna, hanem egy érett szőlőfürtbe harapna.
Még mindig a fehérboroknál maradva egy 2011-es chardonnay következett. Két hónapos barrique hordós érlelésből fakadóan krémes, lágy bor, ízvilágra bodza és almás jegyeket hordoz. Illatra kicsit visszafogottabb, ízre - többszöri kortyolás után - egy szép testű bor bontakozott ki.
Fotók: Kovács Viktor
E bor apropóján az est ceremóniamestere, Horváth Tibor egy Hamvas Béla idézettel közelítette meg a borkóstolás élményét, miszerint “A szekszárdi kifejezetten nőbor, éspedig leginkább huszonhét-huszonnyolc éves asszonyhoz hasonlítanám, erejének és szépségének teljében, szerelmi tudásának csúcspontján, tökéletesen felszabadulva, de bámulatra méltó ízléssel és elképzelhetetlen édes tűzzel.” A költői hasonlatot követően egy kisebb előadás keretében képet kaphattunk a borkóstolás tudományosabb formájáról is, a bor szerkezetéről, mely a fizikai összetevőket és az ízeket külön síkon kezeli.
A lágyabb borok után a férfias mentalitás vette át a szerepet. A 2011-es siller cuvée - melyből a pince utolsó palackját bontottuk ki - a maga 15,5 %-os alkoholtartalmával kissé lehengerlő volt. A sillertől nem megszokott erővel rendelkezik, 2012-es változata nem véletlenül Bivaly Siller névvel kerül majd a polcokra.
Ezután két kadarka került terítékre. A 2007-es egy klasszikus darab, rubinpiros színnel, kellemes, fűszeres ízvilággal. Az aranyérmet nyert bor kilencféle kadarka klónból állt össze, ennek köszönhetően ízre sokkal hossszabb és vibrálóbb. A gyümölcsös ízrétegét a cseresznye és a meggy hullámzása adja, melyre egy csipet fűszerpaprika kerül, végül pedig a palackos érlelés hozományából egy csepp eper és szilvalekvár. 2003-as testvére a csúcsévjáratból került ki. Színre barnás árnyalatú, ezzel is jelezve korát. Elegáns és érett bor.
Azonban hogy ne csak üljünk az asztalnál egész este, utunk a pincerészbe vezetett. Ebben a különleges környezetben élő gitár- és furulyaszó mellett archaikus, csángó stílusú dallamok kúsztak fülünkbe. Félénkségünket levetkőzve, kellő mennyiségű borral felvértezve a viszonylag egyszerű lépések elsajátítása után közös körtánc kerekedett a pince kupolája alatt. Ez a magyar és erdélyi táncházakban egyaránt népszerű moldvai tánc a “Durum dracului”, azaz “Az ördög útja”, amelynek neve többek között onnan eredeztethető, hogy a hagyományos táncoktól eltérően, a lépések cikkcakkban letérnek az “egyenes útról”.
A bor útjára visszakanyarodva és a kóstolóterembe visszatérve megterített asztalok vártak minket. A tányérokon házi kecskesajtos és különféle pástétomos szendvicsek fogadták a táncban (és már a borban is jócskán) megfáradtakat, majd jöttek a zweigeltek.
A zweigelt nem egy népszerű fajta Szekszárdon. Sokan valamilyen fantázianéven dobják piacra a jobb eladhatóság kedvéért. Fekete Mihály ezzel a lehetőséggel még nem élt. A borász szívügyének tekinti ezen fajta népszerűsítését. Zweigelt válogatásai mindig gondos kezeléssel, jelentős hozamkorlátozással és nagy odafigyeléssel készülnek. Az este folyamán kóstolt két bor meggyőzően mutatta meg, hogy a zweigeltnek is van helye a palettán. A 2009-es egy jól iható, telt ízű vörös, ízre meggy és szilva egy csipet vaníliával. A 2006-os egy kicsit fanyarabb, de még mindig tökéletes összhangban van a fajtajellegből származó gyümölcsösséggel.
Mivel évjárati szempontból is elég széles körből merítettünk, Fekete Mihály egy kis betekintést nyújtott az elmúlt hat év szőlő- és bortermésébe, kitérve az időjárás kedvező vagy épp kedvezőtlen hatásaira is. Megtudtuk, hogy személy szerint melyik borokat favorizálja leginkább: “A kadarkát szeretem és a syraht, amiből 2008-ban volt az első termés. A régi évjáratokat is szeretem megkóstolni, megfigyelni, hogy mivé váltak az évek folyamán, visszaemlékezni egy-egy pohár mellett.”
Egy 2007-es, majd egy 2006-os kékfrankos következett ezután. Mindkettő fajtajelleges bor, illatra és ízre meggyet idéz, mely sokáig megmarad a szánkban. Mindkettőt a finom gyümölcsösség, a lekerekedett savak és a bársonyosság jellemzi. Utóbbiban a tannin meghatározóbb, erőteljesebb.
Boros utazásunk két házasítással folytatódott, a 2008-as Letícia Cuvée-vel és a szintén azonos évjáratból származó Mókamester Cuvée-vel. A Letícia a cabernet sauvignon és a kékfrankos nászából került ki, ízre csokoládé és meggy kettőse táncol a szánkban. A Mókamester a cabernet sauvignon és a syrah kettőséből ad egy tökéletes összhangban lévő egészet, melyet a hozzá kínált tengeri sós karamellával töltött bonbon méginkább megszépít.
Ahogy Garay János mondta: “Töltsd pohárba, és csodát látsz!” Két csodának is tanúi lehettünk az est folyamán. Az egyik 2006-ban kelt életre a pincészet saját receptje szerint, kékfrankos alappal merlot, cabernet sauvignon és kadarka házasításával. A másik csoda pedig rá 7 évre történt, amikor ezt a lágy tanninokkal és érett gyümölcsök zamatával rendelkező bort egy karaktereiben hozzáillő, az aromajegyeihez hangolt kávékeverékkel együtt kóstolhattuk meg. Az egyedi Santos NY2, Etióp Yirga, El Salvador Bourbon és Ruanda Nkanka Kinyaga keverék Tóth Sándor barista keze alól került ki. A bor és a kávé kettőse, az ízek meglepő harmóniája pedig egy különleges gasztronómiai kalandozásba vitt minket, ahol a kávé és a bor megfér egymással, sőt tökéletes összhangban együtt dolgoznak.
A pince kincseskamrájából előkerült 13 éves Bikavér egy érett és tartalmas vörös. Kékfrankos és kadarka házasítás, merlot-val és cabernet sauvignon-nal kiegészítve. Finom fanyarságával és érett gyümölcsös zamataival egy igazi óbort kóstolhattunk meg, mely mégis könnyed és jól iható.
Az est utolsó harmadába a vörösborok sorát a két Patikárius vezette át. A 2006-os hatféle vörösborból házasított telt, erőteljes és harmonikus bort egy újabb csokicsoda egészítette ki. A keleti fűszeres krémmel töltött étcsokoládé sokszínűsége gyönyörű komplexitást mutatott a borral, melynek különféle jegyei olyan fokozatosan bontakoztak ki, ahogy egy parfüm esetében tapasztalja azt az ember.
Két cabernet sauvignon volt a társunk boros kalandjainkban, melyeket már gyertyafénynél, a pincerész több mint száz éves lösz és agyag falai között fogyasztottunk el. A 2008-as egy lágyra hangolt, könnyed, nőiesebb, míg 2007-es változata egy sokkal karakteresebb, férfiasabb vonalat képvisel. Mindkettőre az erdei bogyós gyümölcsök ízvilága jellemző, utóbbiban talán egy kicsi marcipán még felfedezhető.
Visszatérve újra megterített asztalok fogadtak. Sonka, szalámi, kolbász került a tányérokra, mind-mind a környékbeli termelők választékából. Az ételkínálat egyébként ugyanúgy tükrözi a családias szemléletet. A különféle fogások minden esetben szinte anyai gondoskodással készülnek, hiszen Fekete Mihály feleségének, Marikának a keze munkáját dícsérik. Tibor hozzá is fűzi: “Nálunk nincsenek exkluzív ételek, hiszen nincsen külön étterem és szakács sem. A pincénél egyszerűbb, de mindig igényes, a környék adta alapanyagokból készülő ételek választhatók. Nem csúcsgasztronómiát kínálunk, hanem a borokkal harmonizáló ételeket.”
A 2004-es Olaszrizling csodálatos aszús illata és érett fűszeressége után újabb két vörössel randevúztunk. A 2008-as syrah a pincészet első syrah kísérlete volt, mely messzemenően hozta még a nem várt eredményeket is. Rendkívül intenzív illatú, mély színű vörösbor, feketeribizlis jegyekkel, lecsengésében egy kicsi grapefruitos jelleggel. A 2006-os Misztérium névre keresztelt Cuvée a cabernet sauvignon, cabernet franc és merlot házasításából kelt életre. Ízre megjelenik a meggy, az erdei gyümölcs és egy csipet ánizs. Érett, bársonyos vörös, illatában és zamataiban telt és elegáns.
Végezetül egy 2008-as fehér cuvée - kétségkívül az egyik személyes kedvencem -, zárta a sort. A tramini és cserszegi keresztségéből született, túlérett szőlőből készült muskotályos desszertbor aranysárga színével, bódító illatával mindenképp a nyarat idézte nekünk. A birsalma, sárgabarck, sárgadinnye és virágméz gyönyörű harmóniáját egy citrusos-ságadinnyés krémmel töltött bonbon fejelte meg, még komlexebbé téve az élvezetet. Számomra a leginkább összeillő bor-bonbon párosításnak ez bizonyult. Az estét azonban mégsem a bor zárta, hanem egy cabernet sauvignon törkölypálinka és a hozzá illeszkedő pálinkás-aranymazsolás bonbon.
Összességében elmondhatom, hogy nem egy szimpla borkóstolón vettünk részt, hanem egy olyan tartalmas és egész estét betöltő társasági eseményen, mely a kiváló borok mellett sokféle kulturális és gasztronómiai élményt is adott. Bár a borok önmagukban is megállják a helyüket bárhol, azonban a hozzájuk hangolt csokoládék és kávé, az összeállított házias jellegű hidegtálak és különféle pástétomok, az est folyamán elhangzott borral kapcsolatos ismertetők, a zene és a körtánc egy tökéletes összhangban lévő egészet mutatott. A kreatív íztársítások, a játék és szórakozás öröme, az egyedi ötletek megmutatták, hogyan lehet egy borkóstolót élménnyé varázsolni. Biztos vagyok benne, hogy mind a harmincan maradandó élményekkel (plusz egy névre szóló oklevéllel) gazdagodva tértünk haza, és összefutunk még a negyedévente tematikusan ismétlődő félmaratonokon. Sőt, meg merem kockáztatni, lesznek olyan vállalkozó szelleműek, akik ezek után megpróbálkoznak a kétnapos, 42 bort felsorakoztató, októberre tervezett maratonnal is.