Miután több napon át szorgos méhekként gyűjtögettük a borokat és a kiadványokat, szerda hajnalban elindultunk Pécsről. Bár zoranka ébresztőórája miatt (ez itt a vallomás helye) bő félórás csúszással, majd az utánfutó biztosítékcseréje miatt ismételt csúszással indultunk, végül a fullrapakolt Kangoo csigatempójában rekordlassan érkeztünk fel a fővárosba, itt természetesen másfél órát araszoltunk a dugóban, de tízre így is megérkeztünk Buda várába.

Az autóinkba rejtett bortartalékokat a tágasnak nem mondható négy négyzetméteres fabodegánkba gyömöszöltük, de azért van még utánpótlás mindenből, nem kell aggódni a lelkes borfogyasztóknak, jöhetnek bátran. A bódét a régiós bortérképpel díszítettük, no és Szilva last minute tőkedíszítésében, ami jól mutat, bár bort a pohárba még nem mertünk tölteni... A minimáldíszítés látványosságában bízva a 117-es stand délre elkészült, így abszolváltunk egy kiállítói ebédet (elég borzalmas volt, iskolai menzán se nagyon menne el), majd szálláshelyünkön parkoltunk le, frissültünk fel, és öltöztünk át borklaszteres egyenpólóinkba.

Némi csúszással nyitottunk, de egy kávé még belefért így is, kora délután csak kínai turisták lézengtek a bódék között, a várat keresve. A Budavári Borfesztivál tényleg „a” borfesztivál Magyarországon. Nincs még egy hely, ahol ennyi bor kóstolható meg, ahol ennyi borásszal találkozhatunk. A választék bő, bár úgy tűnik, idén mintha sokan nem jöttek volna el. Viszont vannak mások. Így mi is, a borklaszter jóvoltából saját standon, a Tüke Borházzal és 7 pincészet boraival közösen. 21 bor a kínálat, nehéz a választás, de eddig kevesen, azaz szinte senki sem távozott elégedetlenül.

MZ és mÁkos kollégák a standon a borokról minden részletet elárulnak, ha ráhibázunk a kedvenceikre, simán duplán töltenek. Maguknak is. De nem csak a kóstolás, az információ is hatalom, van borklaszteres kiadványunk, kedden jött ki a nyomdából, a Pannon Borrégió borturizmusáról. És mától van Pécsi Borozó is, tegnap ugyanis kiderült, hogy az újságot véletlenül leszállították Pécsre, a Vár helyett. Egy nap csúszással, némi logisztikával, de ma már megérkezett a helyszínre, 3000 leendő tulajdonos örömére, akik megtalálják a borrégiónk standjain (van vagy 45) és a 117-esen mindig, nagy mennyiségben.

Az első vendégeink egyike Fater volt, aki itt örökítette meg, mit is kóstolt. És ez csakízelítő volt, a vörösekre még vissza kell térnie!

Amíg a kollégák lelkesen standoltak, mi WT kollégával kóstoltunk is, elsősorban fehéreket, megnéztük például a Badacsonyi Pincegazdaság Kővirág sorát, ami elsőre címkeileg volt megkapó, de aztán az olaszrizling kivételével az alap tételek (szürkebarát, kéknyelű, tramini) rendben voltak. És a lelkes borász tanuló hölgyek is a pultban, akik kedvéért holnap visszatérünk a vörösekhez is.

Aztán pár helyi érdekű fehér, Heimann Viognier, Lisicza Sauvignon Blanc, mindkettő 2010-es tétel. A melegben jólesett mindkettő, friss volt, frissítő és finom. Bár ez nem szakkifejezés, de igaz. Nem találtuk az egrieket, aztán rájöttünk, hogy az a szakasz idénre megszűnt a színpad áthelyezésével. Aztán persze itt s ott találtunk Egert, de már csak ma marad rá idő, hogy alaposabban kóstoljunk. Viszont egy korrekt, egyszerű, fröccsös Délity olaszrizlinget kínáltak nekünk Nemesnádudvarról, ahol a cabernet sauvignon a sztár, de fehér körön nem vegyítünk, erre is holnap kerítünk sort.

Megkóstoltunk a Francia Kapcsolat konyháját, ahol Takács Lajos (Olimpia) mellett az U26 és az Anyukám mondta vendégeskedik franciás ízekkel. Az étel korrekt volt, bár egy fehér kör felénél is meglehetősen szűkre szabott adagként érzékeltük. Tavaly nekem nagyobb élmény volt a standjuk, jobb volt a hangulata is valahogy.

A tokaji udvarban régi barátink új tételeivel ismerkedtünk, a Balassa és Gizella pincék közös standján jó a hangulat, bár megettük a snacket, de dicsértük a borokat is. S bár borblogger kollégánk csak nézet, de nem látott bennünket, azért mi vettük a lapot. A furmintokat mind kedveltük, a részletekbe most nem megyek bele, majd írunk a végén a borfeszt válogatottjáról. Az édesekre sajnos nem maradtam, későre járt már. Lemeradtam WT kolléga privát Lenkey-kóstolójáról is, ahogy a Tokaji Lösz Arcai bemutatóról is, bár érdekelt volna bennünket, de gondolom, csak Tokaj-szakértőket vártak, azok meg mi délen nem lehetünk.

A 117-es standon aztán sok ismerőssel találkoztunk még a zárás előtti órákban, Danubiana rozéval zártuk az estét, ma 14 órakor nyitunk, ha késünk, valahol a közelben kávézva készülünk a rohamra. Mert addig eláll az eső és mindenki kijön. Ahogy az rendjén való. Mi ott leszünk.