Az apropó, ami miatt ezt a kis okfejtést végig kellett itt szenvednie a tisztelt közönségnek, az egy múlt szombati esemény volt. A Pannon Borpikniken jártam, méghozzá a St. Andrea Szőlőbirtokon, Egerszalókon. Hogy pontosan mi is ez, azt írom majd még lejjebb. Előbb azonban befejezve a fent kezdett gondolatot; a borpikniknek otthont adó terembe lépve a borászatok standjainak jó része ezt az „ismerem, otthon vagyunk” érzést keltette bennem. Nem állítom, hogy a kóstoló összes résztvevőjét, pláne minden tételét ismerem, de jó néhány volt, amelyet folyamatosan itthon is fogyasztok. És persze mondhatja erre bárki, hogy egy ilyen kóstoló épp arra való, hogy új dolgokat ismerjünk meg, de van varázsa ennek az itthon vagyok érzésnek is.

Egerbe menni amúgy mindig jó. Úgy alakult, a lányom Egerben lett egyetemista, így eztán nyilván sűrűbben látogatok ide, de Eger régebb óta része az 5 kedvenc hazai városom listájának. Az ok, ami miatt anno megszerettem, épp kapcsolódik a St Andreához. Pár éve egy sajtótúrán Dr. Lőrincz György kíséretében sétáltunk a belvárosban, majd felmentünk a várba is. És ahogy ő mesélt a városról, régi dolgokról és aktuálisakról is, az akkor – és ezek szerint tartósan- magával ragadott.

Szóval a kóstoló, végre:

Huszonkét évvel ezelőtt, tíz nagy tekintélyű családi pincészet megalapította a Pannon Bormíves Céhet, azzal a céllal, hogy a legmagasabb minőségű borok készítésével egy közösségként támogassák a magyar bortermelés és borkultúra felelősségteljes növekedését és fenntarthatóságát. A kóstolón elég hosszan beszélgettem Árvay Jánossal aki az alapítók közé tartozik. Elmondása szerint anno az indulásukkor egy ilyen jellegű társulás, egyesület az itthoni boros berkekben még nagyon újszerű elképzelés volt, de végül belevágtak. Az viszont, hogy egy ilyen egyesület (vagyis esetünkben Céh) lehetőségei meddig terjednek, folyamatosan alakult ki. 

Deklarált célkitűzésük „méltó hírét vinni a magyar borok, borvidékek és borászatok erejének. Lobbizni a tisztességtelen piaci verseny ellen a borászati iparágban, a helyi termelők és kisgazdák előtérbe helyezésével. Díjazni és elismerni a magyar borkultúra fejlesztésében részt vevő személyek tevékenységét. Támogatni a kisüzemi bortermelést, ugyanakkor a hagyományos bortermelési megoldások mellett ösztönözni az innovációs módszerek kidolgozását is. Óvni, tiszteletben tartani, megőrizni a helyi szőlőfajtákat és népszerűsíteni az ezekből készülő házasításokat és fajtaborokat.”

Ez működik is. Sőt ennél jóval több is, hiszen ahogy hallottam, nem ritka hogy például konkrét szakmai segítséget is nyújthatnak egymásnak a tagok és – több kevesebb sikerrel – a boros szakmát érintő szabályozások, politikai döntések esetében is van némi érdekérvényesítő képességük.  Ugyanakkor például kereskedelmi, értékesítési oldalról az általam gondoltnál kevesebbet nyújt a Céh, egyszerűen azért, mert a tagok túlságosan sokfélék (akárcsak méretben, termelési volumenben is), nagyon eltérő értékesítési stratégiával, szintén nagyon különböző piacokkal. 

A Pannon Bormíves Céh mára 33 tagot számlál, és nyilván csatlakoznak majd újabbak is. Erről, a csatlakozás módjáról is beszélgettünk. Nekem az jött le, hogy itt egy klasszikus angol klub stílusában mennek a dolgok. Persze lehet jelentkezni, ezután első körben az adott jelentkező területén, az adott hegyközség véleményét kérik ki, majd ezután a Céh dönt a felvételről. Persze egy ilyen kis országban azért kevésbé valószínű, hogy ismeretlen pincészetek ugranak elő a bokrokból felvételt kérve.  Az azonban jól érezhető, hogy az új tagok felvételekor nem kifejezetten a modern marketingkönyvekben olvasható szempontok és kritériumok döntenek, sokkal inkább a boldog békeidők tiszti kaszinóira (vagy épp az említett angol klubbokra) jellemző „tisztesség-lojalitás-felelősségvállalás” jellegű értékeken van a hangsúly. 

A borpiknik, amin jártam, az első ilyen esemény a Céh életében. Ahogy Dr. Lőrincz György elmondta, igazából már két éve szeretnének elindítani egy ilyen rendezvénysorozatot, de a Covid miatt csúszott ez is. Egy szép hagyományt szeretnének megteremteni, a tervek szerint minden évben más-más tagborászatnál kerül megrendezésre ez a nyári, kellemes, baráti hangulatú piknik. Mintegy jó hírét keltvén a magyar borok, borvidékek és borászatok erejének. A piknik egyebekben egy elegáns és igazán finom borokat felvonultató sétáló kóstoló volt, amihez a St. Andrea terei nyilván kellően elegáns körítést biztosítottak. Az este került megnyitásra a tetőtérben kialakított St. Andrea galéria is, ahol ez alkalommal Both Teodóra és Szakál Zsuzsa festményeit-fotóit láthattuk. 

És akkor a borok. (Nem indokolatlan talán megemlítenem, hogy a standok túlnyomó többségénél az adott borászat vezetője kínálta a vendégeket, ami azért mindig érdekes, egy ilyen találkozás sok pluszt adhat az adott borok mellé, ahogy a cikk elején is említem.)

Messze nem kóstoltam végig mindent, sőt, bevallom, itt most inkább olyasmiket kóstoltam, amiket amúgy is szeretek. Gál Titi boraival kezdtem, Síkhegy-Pajagos-Bikavér sor, amik mind az otthonosság érzetét adják.  Hasonló megfontolások vezettek a Bolyki borok esetében is, kedvelem ezeket az »Ördöngős« borokat, és nem is csalatkoztam bennük. Kóstoltam viszont például a Thummerer Pincészet superior válogatásából a syrah-ot, ami nyilván a hosszabb hordós érlelés miatt is illatában és ízében is lenyűgözően fűszeres, mégis kerek, selymes tétel. Nekem kifejezetten bejött. Itt is kóstoltam a superior bikavért, és nyilván az is ízlett. 

A Tóth Ferenc pincénél egy kadarkával tettem kísérletet. Érdekes, további kutatást igénylő élmény volt, az van, hogy a kadarka valahogy nálam még nem került a helyére. Vagyok így néhány borfajtával, ilyenek például Tokaj száraz borai, a száraz furmint és a száraz szamorodni is. (Attól hogy egy borfajta elsőre-másodikra-harmadikra nem jön be, azért nem adjuk fel az ismerkedést, idővel rá szoktam bukkanni arra, miért is lehet szeretni a fajtát). Most például Árvay Angi szakavatott útmutatása mellett tettem kísérletet két száraz furminttal (Pecsár 2015 és Úrágya 2013). És itt is azt kell mondjam, közelebb jutottam a fajta kedveléséhez. De azért a sort egy 2011-es 6 puttonyos aszúval zártam, ami amúgy egy döbbenet jó ár-érték arányú aszú. Azt csak most tudtam meg, hogy Árvayék amúgy nem csinálnak minden évben aszút, csak ha tényleg jó az alapanyag. Akárhogy is, ez egy finom aszú, a látogatás legvégén vissza is mentem, hogy hazafelé a buszon ez az íz maradjon a számban. 

Kóstoltam Vylyanéknál, St Andreánál és persze Balla Gézánál is. Igazából itt mindenhol a „megszokott, otthoni ízek” köszöntek rám. De ha már szóba jött a syrah: Taklerék 2019-es syrah bora újdonság volt számomra, szintén megérintett, fűszeres, bársonyos, határozott tanninosság. Finom.

Talán ennyi elég is. Itt a Pécsi Borozónál nálam sokkal szakavatottabb kóstolók is vannak (illetve csak azok). Meg aztán a borok kóstolását leírni némiképp hasonlatos a filmkritikákhoz, jobb az ilyesmiben a saját élményeinkre/tapasztalásainkra hagyatkozni. Aminek megszerzésében egy ilyen kóstoló döbbenetesen jó lehetőségeket biztosít. Nyilván nem írom most azt, hogy mindenki várjon a következő Pannon Borpiknikre, hiszen az csak jövőre esedékes, de semmiképp se hagyja ki, addig pedig járjon egyéb kóstolókra, lesz egy csomó a nyár végén meg persze szüretkor. 

Az élet rövid, mindenképp rövidebb, mint amennyi érdekes bor van, szóval kár elvesztegetni akár egy hétvégét is.