A borok fejlődésében az egyik legizgalmasabb, ahogy a technológia és ezzel együtt a stílus a magas alkoholtartalmú, maradékcukros, kicsit farnehéz borok felől a manapság trendibb, könnyedebb borok felé mozdul, de mégsem veszíti el önazonosságát.

A most kóstolt fehérburgundi nem tipikus példa erre, másrészt meg pont hogy az. Itt ugyanis már a palackra nézve is elmorfondírozunk a beharagozott 14 százalékos alkoholtartalmon, ugyanakkor kóstolás közben épp csak egy kicsit zavart bennünket.

A bor illata elég jellegzetes, van benne sütőtök, meg nem teljesen beérett datolyaszilva. Körte. Igazi, fehér húsú őszibarack. Meg némi élesztős, kelesztett tészta.

Kortyban nem várt módon a határozott test és teltebb struktúra mellett elég intenzív, jó savakat találunk. Az alkoholplusz már itt is érződik, a keserédes gyümölcsösség mutatja meg, hogy hiába érett gyümölcsök vannak benne, mégis van egy kesernyés szál, ami végig kíséri a kortyot. Ami egyébként gazdag, telt, élettel teli, élvezetes így is.

Ahogy melegszik, tizenkét fok felett, egyre kedvesebb, kerekebb arcát mutatja.

Nagyon korrekt, tisztességesen elkészített bor, picit korábbi szürettel talán kevesebb alkohollal, talán picit friss gyümölcsösebb aromatikával lehetne izgalmasabb. Viszont a savak és alkohol alkalmassá teszi, hogy pár év múlva reménykedve visszakóstoljuk. Mostani állapotában 85/100 pont. A pincénél 60 kuna, azaz 2700 forint.