Fotó: Ercsey Dániel

A verseny végeztével, az első „szabad“ reggelen irigylem a szerencséseket, akiknek délután indul a gépük, szóval igazoltan hiányoznak reggel hétkor a reggelizőasztaltól, de gyorsan realizálom, hogy sokkal jobb helyzetben vagyok azoknál, akikért hajnali háromkor jött a reptértranszfer. Tagja vagyok annak a néhány szerencsés újságírónak, akit mostantól három napig utaztat a Dalmát Borügyi Hivatal (a pontos nevüket nem tudom), hogy meggyőzzenek, ez a legjobb hely a világon. Másról már csak azért sem lehet szó, mert Dalmácia köztudottan nem szorul rá az újságírók tollkoptatására, kis túlzással mindent eladnak májustól szeptemberig, annyi a turista a vidéken, hogy térdig lehet gázolni bennük, még a helyi cápák is tíz eurót kérnek az elkészült fotókért és csak akkor harapják le a lábadat, ha nem fizetsz. Ezt prezentálandó, a reggeli után beszuszakolnak bennünket egy kisbuszba és lóhalálával száguldunk a spliti kikötőbe, hogy le ne késsük a kompot a csodálatos Hvar szigetre.

Fotók: Ercsey Dániel

A hajó fedélzetén jut csak hely, hiába a márciusi napsütés, a tengeri szél gyorsan lehűti a kedélyeket, le is megyek a fedélközi büfébe kávézni és átmelegedni. Két óra az út, te jó ég! Ez alatt azt sikerül kiderítenem, hogy Hvar története semmiben sem különbözik a többi horvát szigetétől, nagy és nyúlánk a formája, görög kolóniák és római légiók, Velence és Napóleon, jugoszlávok és horvátok váltogatták egymást. Látnivaló nincs, cserébe minden egyes kőház önmagában egy látnivaló. A csapatkísérő, Monika Prović nagyon elemében van, mesél a legendás alagútról, ami az egyetlen összeköttetés a sziget északi és déli oldala között, és amiről a helyi borászok azt mondták, hogy építése a múlt ködébe vész. Hát, nem tudom, hogy kinek mi vész a múlt ködébe és ez része-e a „mindent elfeledni“ tervnek, de gyors kutakodás után megtudom, hogy az alagutat 1962-ben vájta a sziklába a jugoszláv hadsereg és 1964-ben nyitották meg a forgalom számára. Azóta is pont olyan, mint amikor az első autó átgördült rajta, szűk és kivilágítatlan, azért jöttünk kisbusszal, mert ennél nagyobb nem fér be az alagútba, így is úgy szlalomozunk a mennyezetről belógó sziklák között.

Fotó: Thomas Brandl

Az UNESCO úgy hirdeti Hvart, mint az egyetlen szigetet, ahol hat (!) világörökséget is megcsodálhatunk. Ebből persze csak nagy csúsztatással igaz bármi is, az egyik például a „kőfal építészet“ nevű, ami világszerte magában foglalja a szárazon épített kőfalakat és persze itt is van belőle bőven, na de mégis! A klapa éneklés is benne van (a cikksorozat második részében van róla egy kis videó), mert itt a szigeten is művelik, a harmadik pedig „a mediterrán diéta“. Itt azért már hangosan felröhögtem. Pedig a helyi apácák aloemintás csipketerítője tényleg szép, akárcsak a Start Grad körüli megművelt földek, amelyek az UNESCO szerint a korai görög kolonizáció óta nem változtak semmit, vagyis 2400 évesek. Ám legyen. Na de a hatodik, az tényleg érdekes! A húsvéti éjszakai körmenet, a Za Križen nagycsütörtökről nagypéntekre zajlik, méghozzá éjjel. A hívők követik a kereszthordozót a sötétben, csak gyertyákkal világítanak, közben imádkoznak és középkori eredetű Mária-siralmakat énekelnek, hátborzongató élmény, egyszer az életben látni kell!

Fotók: Ercsey Dániel

Nekünk ebből most nem jut semmi, viszont beugrunk Tomićékhoz, igaz, csak wc-re és egy kis vezetett birtoklátogatásra, többre nincs idő, vár az alagút és a déli részek heroikus szőlőművelését is be akarják mutatni. Ebből lesz a több órás buszozás, a jobb helyeken fotószünettel és azzal a kínos végeredménnyel, hogy már ebédidő van, de még a kóstoló sem kezdődött el, ami a sziget északi részén lesz. A rémisztő az, hogy csak utána jutunk ebédhez, nem vagyok rákattanva a napi három étkezésre, de el tudom képzelni, hogy akinek cukorbetegsége van, azt most elszürkülve csuklik össze. Sebaj, végül a kóstolóra is odaérünk, ültetett, jól szervezett, bár a helyi bormúzeum lelkes vezetője utána még az épületet is megmutatja - újabb másfél óra - ami már tényleg nem hiányzik, lázadás közeli állapotban hagyjuk ott a helyszínt, hogy a délután négykor kezdődő ebéden (reggel hétkor volt ugye a reggeli) azt hallgassuk, hogy gyorsabban együnk, nehogy lekéssük a visszafelé induló kompot.

Fotók: Ercsey Dániel

Tipp: Hvar összes szőlőterülete 335Ha, ebből kétszáz a plavac mali, ez a nagy testű, robosztus vörösbort adó szőlőfajta. Ha valaki nincs jóban a szárító tanninokkal, akkor ne ezt igya, ha a szigetre látogat! A posip mint jolly joker fehérszőlő itt is felbukkan, én mégis a szintén fehér bogdanusákat élveztem a leginkább, el tudom képzelni, hogy a nyári melegben ezek a borok mennek a legjobban a halakhoz és a szódához is. A kóstoló fehérbora a Plancic pincészet Ager Quattur-ja volt 2022-ből, posip, vugava, bogdanusa és prc házasítása, vicces lehet, ahogy a népek megpróbálják kimondani az utóbbi szőlőfajta nevét anélkül, hogy hegyeset köpjenek. A bor amúgy tiszta virágpor és ásványosság, meleg mediterrán karakter, de lendületes savakkal, narancshéjjal és sós citrommal a lecsengésben, 90/100 pont. Ha mindenáron vörösborra fáj a fogunk, akkor a Zlatan Otok plavac mali Grand Select 2018-ban nem fogunk csalódni, szépen hozza a fajtára jellemző eperlekváros karaktert, komplex, sűrű mégis lendületes, bőven van még benne tartalék, szóval haza is lehet hozni elfektetni, megérdemli a 91/100 pontot.

Fotó: Ercsey Dániel

Már a kompon - visszafelé, szigorúan a fedélközben, mert kint lehűlt az idő - azon gondolkodom, hogy megértem a helyieket, minél többet bele szerettek volna tenni a programba, de a kevesebb néha több, ez most is bebizonyosodott. Azért az a bormúzeum pöpec hely, nyáron vinotéka is működik benne, a helyi termelők összes borát meg lehet majd vásárolni egy helyen, van ajándékbolt, ékszerekkel és pólókkal, könyvekkel és térképekkel, szóval el tudom képzelni, hogy én és a lányaim is leragadunk vásárolni, főleg, ha lesz egy kis bár is mellette, néhány napernyővel, kilátással a tengerre, gin-tonikkal és fehérborral, kávéval és sonkás szendviccsel. Kóla nem kell, inkább legyen olívaolaj és egy kis sajt, még az sem zavarna, ha kizárólag a helyi klapa-énekek szólnának közben, annak is megvan a maga hangulata!