Sibeniki naplemente (fotó: Ercsey Dániel)

Másnap, a bírálat után az elméletben sokkal közelebbi Sibenik a cél, persze ez csak akkor lenne igaz, ha az autópályát választanánk, de minket nem olyan fából faragtak! Aminek mondjuk örülök, így láthatom Trogirt és Primostent, sőt, egy Primosten előtti jachtkikötőben meg is állunk, bolyongunk egy ideig, hogy kijussunk a kerítésen, szerintem itt alapvetően befelé akarnak jönni - már ha akarnak - az emberek, de végül sikerül, elindulunk a köves domboldalon felfelé, kőgátak és szőlőtőkék között. Az egész terület négyzethálósan fel van osztva, matekfüzet, villan be egy pillanatra, még a Tudósok dalszövegét és mormolni kezdem, hogy kinek legyen mától számtanfüzet a neve, de aztán a kikötőt elhagyva elhallgattat a tengerbe futó kőfolyó és a megbúvó szőlőtőkék látványa. Pazar! Van ahol 4-5 tőke is befér egy négyzetrácsba, de van ahol egyetlen tőke indokolja a termőtalaj ilyentén megfogását. Ez a heroikus küzdelem már-már a giardino pantesco-ra, vagyis a mindössze egyetlen citrom, vagy narancsfa kedvéért épített pantelleriai kertekre emlékeztet. Elámulok. Vajon gazdaságilag megéri így szőlőt művelni? Kijön a matek? Hiszen nincs termőtalaj, szinte a sziklán nőnek a növények, így tuti komoly természetes hozamkorlátozással kell számolni, mellé alig van csapadék, ráadásul a hektáronkénti tőkeszám is viszonylag alacsonynak tűnik, kapálni nem lehet, gépesíteni sem, ergo magas a munkaigénye. Még akkor is ezen gondolkodom, amikor visszaülünk a buszba és elindulunk Sibenik felé…

Fotók: Ercsey Dániel

Mire odaérünk - a tengerparti buszpályaudvaron hagyjuk a buszt - már vattát köpünk a szomjúságtól, így minden tiltás ellenére a többség a restibe veszi az irányt, ki-ki vérmérséklete szerint szalad mosdóba, rendel vizet, netán kávét is. A tíz perces intermezzo után immár rendezett sorokban, három ide-oda cikázó idegenvezető irányításával, elindulunk felfedezni a várost. Ezennel mindent visszavonok, amit Sibenikről gondoltam, pontosabban nem gondoltam! Voltam már itt régebben, de vagy késő este, vagy csak kutyafuttában, aludtam a kikötő elegáns hoteljében is, de éjjel érkeztem, hullafáradtan, és reggeli után tovább is álltam, na de most! Ez a városka annyira elbűvölő, hogy el is felejtem követni az idegenvezetőt, pontosabban váltogatom őket, mindig azt hallgatom, akihez éppen lemaradok, amikor megállok fényképeket készíteni.

Fotók: Ercsey Dániel

A Szent Jakab katedrális homlokzata például szerintem nem nagy szám, ámbár igen jellegzetes, felismerhető, ahogy a kikötőbe vezető lépcsősor kanyarulatából éppen ez bukkan elsőként a szemünk elé. Node a részletek, a faragványok, a romanikát idéző kapu, a bájos reneszánsz megoldások, a gótikus részek! Akit a kupola Firenzére emlékeztet - már ha veszi az ember a fáradságot és felkapaszkodik a fellegvárba, ahonnan rálátni a kupolára - az nem téved sokat. Bár a templomot Dalmáciai György (Juraj Dalmatinac, Giorgio Orsini) tervezte, akinek a családja három pápát is adott a világnak, a halála után tanítványa, Niccolò di Giovanni Fiorentino fejezte be, többek között a kupolát is. Látszik, hogy Firenzei Miklós látta, hogyan készült Brunelleschi kupolája Firenzében, akkoriban az egész város látta, mindenki erről beszélt, nem csak Itáliában.

Fotók: Ercsey Dániel

Volt itt mindenki aki számít, magyarok és bizánciak, Velence és a Habsburgok, Napóleon és a Szerb-Horvát-Szlovén királyság, Tito Jugoszláviája és a bevonuló olasz fasiszták, végül a horvátok maradtak. A város a Krka folyó torkolatánál fekszik, egy olyan öböl partján, amiben egyrészt keveredik a sós és az édes víz, másrészt a nyílt tengertől egy rendkívül szűk szoros választja el, míg a szárazföld felől magas hegyek védik. Nem véletlen, hogy Sibenik megerősített városa az Adria egyik legfontosabb megerősített kikötője volt évszázadokig.

Fotók: Ercsey Dániel

A városnézés végeztével a CMB kérésére rövid interjút adtam a Horvát Nemzeti Televíziónak, persze előtte percekig kerestük a megfelelő hátteret, közben majdnem lement a nap, feltámadt a szél, a mikrofon elveszítette a jelet, de végül sikerült, mindenki megnézheti, ahogy tét nélkül áradozok a dalmát partok szépségéről és a debit és babic szőlőfajták csodás tulajdonságairól.

Fotó: Andrei Cibotaru

Ami az estét illeti, a város fölé magasodó Szent Miklós erődben komoly különítmény várt ránk, a Sibenik környéki borászatok és pár helyi séf személyében. Az egy hét első és utolsó sétáló kóstolója következett, élőzenével, tematikus, szőlőfajtánként csoportosított asztalokkal és minden asztalnál egy séffel, aki az adott asztalon fellelhető szőlőfajta borához készített el egy, szerinte legjobban illő ételt.

A dalmát népzene középkori itaáliai reneszánsz elemeket is tartalmaz

Ami a borokat illeti, a debit bora általában a jó fröccsbor kategória, kicsit lágy, neutrális, míg a marastina jó savú, de ezen a vidéken kissé jellegtelen, szemben a délebbi vidékek kirobbantan gyümölcsös verzióival. A plavina és a lasina mindkettő jó savú, moderált tannintartalmú, gyümölcsös vörösborokat adó szőlőfajta, persze csak értő kezek között, míg a babic a helyi nagyágyú, a dalmát vörösbor archetípusa. Szót kell ejteni a prosek-ről is, ami nem egy szőlőfajta, hanem egy készítési eljárás, a szőlő megaszalódik a napon, aztán szüret és préselés, erjesztés. Ergo maradékcukor (néha több, néha kevesebb), magas alkohollal.

Fotók: Ercsey Dániel

Tipp: Ante Sladić 2021-es lasinája cseresznyeszínű, az illat és az íz is kirobbanóan gyümölcsös, gránátalma, meggy és ribizli váltakoznak benne, megérdemli a 88/100 pontot. A 2017-es Testament babic nagy testű, sűrű szövésű vörösbor, aszalt szilvával és aszalt fügével, kerek savakkal és puha tanninokkal, minimum 90/100 pont. Ami pedig a prosekjüket illeti, a Testament prosek 2018 100% babicból készült gyönyörűség, kakaóval, étcsokoládéval, meggylikőrrel és aszalt fügével, játékos savakkal és nagy testtel, bődületes intenzitással és szuper egyensúllyal, egyértelműen klasszis, 93/100 pont!

Fotók: Ercsey Dániel

Persze ennyi bor között, egyre erősödő háttérzaj mellett hamar elvétettem a bor-étel párosításokat, a gombás rizottót a babichoz ettem, a fokhagymás főtt kagylót a rozékhoz, a szárított sonkát pedig az édes vörösborhoz, de ez sem tudta érdemben befolyásolni, netán elrontani ezt a csodálatos estét.