Utóbbi olyan, mint egy Lachapelle-fotó: a főszereplő sztár minden arcvonását unásig ismerjük, de a környezet -itt: a kesudió zsírossága és ropogóssága- olyan helyzetbe hozza, hogy rá kell, hogy csodálkozzunk, eltűndődjünk és újra megszeressük, csak máshogy. Teátrális, hatásvadász a beállítás, de eredeti és kreatív a konstrukció. A vajkaramella az elképzelt, étcsokikeretes fényképen egy szál semmiben tipor végig a kesudión (ha figyelünk, észrevehetjük, ahogy puha kreol talpán apró benyomódások maradnak a töredékektől), miközben legjobb formájában tündököl, a szánk kinyílik, nyálunk elcsöppen. Esetünkben a tonkabab fokozza fülledtté a szexiségfaktort. Grrr. Miért nem lehet ezt egész évben kapni, kérem?!

De térjünk rá a szaloncukorra, ami 2021-ben elnyerte az Év Szaloncukra díjat.

Ez egy Eucharistikus kongresszusra készült sütemény szaloncukorrá avanzsált változata. Az eredeti sütit - írják a neten - Karl Zsolt és ifj. Sulyán Pál alkották meg, és a kiírás szerint arra kellett törekedniük, hogy hűtés nélkül eltartható legyen a termék, és lehetőleg bibliai alapanyagokból dolgozzanak. Végül kandírozott cseresznye, kandírozott narancs, mazsola, aszalt datolya, mandula, aszalt füge, datolya, aszalt sárgabarack, cukrozott citromhéj került bele. Az egészet egy enyhén fahéjas mézes főzetbe forgatták, és étcsokoládéval vonták be.

Puritánnak nem nevezném semmiképpen, de valóban van benne valami középkori jelleg. 

Nem is a gyümölcskenyerek, hanem azok a receptek jutnak róla eszembe, amiket a “szentek kenyere” néven emlegetnek. Olyasmi sütik ezek, amiknek ruganyos tésztája aranyló hálóban fogja össze a sok-sok aszalt gyümölcsöt: ahogy megfogjuk, könnyűnek tűnik, szinte behorpad, ahogy megemeljük, az apró, cukortól ragyogó drágakövek súlya lehúzza a sütit.

Talán azért szentek kenyere, mert mindenből éppen egy csipetnyi van benne: a nyájat sem az egyes hívők jósága határozza meg, hanem a közösségükből áradó szeretet. Emiatt volt hatalmas ötlet ez a szaloncukor: apróságnak tűnő érzelembombák egyvelege, ami sokkal, de sokkal több, mint az egyes elemek összessége.

Mivel a töltelék kellően összetett, kétlem, hogy minden szaloncukorba egyenlő arányban jutna a különféle aszalt jóságból. Talán emiatt van az az érzése az embernek, hogy minden egyes szaloncukor más élményt idéz meg, de egy másodperc alatt az ember egyszerre több ízt is érzékel.

Ez a szaloncukor emlékbetöréseket okoz. Nem volt olyan próbakóstolóm (szeretem másokkal megosztani a jó dolgokat), aki ne bökött volna némán mutatóujjával a levegőbe miközben nyammogott, hogy nyelés után kibökje: Ez pont olyan, mint az a süti, amit X éve Y-nál ettem karácsonykor, mert annak pont ilyen narancsos/mandulás/cseresznyés/ésatöbbiösszetevő íze volt. Magam vagy ha ötöt ettem belőle, de ugyanezt tapasztaltam. Szerintem, ha egy édes emlék tör fel, simán szabad sírni is. Igen, közvetve egy szaloncukor miatt! Mondjuk, a kis gyufaáruslány meleg-étel-szeretet Maslow-piramisának alapjából kettőt is kipipál.

Nem kis teljesítmény ez két falatnyi szaloncukortól!

És még két köszönet: ez a poszt nem jöhetett volna létre, ha tavaly nem kap a családom egy nagy adag Sulyán-féle szaloncukrot kóstolóba egy barátunktól. Vágódeszkán, nagykéssel daraboltam, napokig csak erről az élményről tudtunk beszélni. Köszönöm a nagylelkűséged, András!

A másik köszönet a Sulyán cukrászdát illeti. Ez nem szponzorált poszt. De amit csinálnak, az művészet!

 Fotók: Sulyán Cukrászda facebook-oldala