Leírtam már néhányszor, de nem árt ismételni. A tokaji borvidék a történelmi magyar királyság legfontosabb borvidéke volt onnantól kezdve, hogy a délről beözönlő ottomán hadak lerombolták a szerémségi borvidéket (ma Szerbia és Horvátország osztoznak rajta). Abban a korban (az 1400-as, 1500-as évekről beszélünk) a legnagyobb érték a borban minden bizonnyal a cukortartalom volt. Nehéz volt hozzájutni az édes ízhez (nem úgy mint napjainkban, amikor olcsón van coca cola és gumicukor), így a gyümölcsök és a méz mellett a természetes édes borok felértékelődtek, kiszelektálódtak, legendák szövődtek köréjük. Tokaj ebben az élen járt, évszázadokkal előzte meg a német TBA és Sauternes borait!

Akkor ez most egy borvidék, vagy kettő?

Papíron kettő. Elméletileg nincsen átjárás a két borvidék között, nem vásárolhatnak egymástól szőlőt vagy bort és nem hozhatják forgalomba a szomszédos országok termelői. Ráadásul a viszony is kissé fagyos a határ ellentétes oldalán dolgozók között. Legalábbis hivatalosan, papíron. A gyakorlatban azonban mást látni.

A Vinohradnícka oblasť Tokaj borvidéken ugyanaz a három szőlőfajta a meghatározó (Furmint, Lipovina, Muškát žltý) mint a magyar oldalon (furmint, hárslevelű, sárgamuskotály), ugyanúgy száraz, de legfőképpen édes borokat készítenek, utóbbiakat botritiszes szőlőből.

A legtöbb bornak pedig még a neve is azonos, vagy nagyon hasonló (samorodné-szamorodni, fordítáš-forditas, mášláš-máslás), egyedül a tokaji aszúnak van itt más neve, jelen esetben Tokajský Vyber. Ha ezt tudjuk, valamint megjegyezzük, hogy a magyar aszúval ellentétben Szlovákiában csak úgy készíthető Tokajský Vyber, ha az előre megadott arányban szerepel benne mindhárom fő szőlőfajta, akkor már majdnem mindent tudunk.

Fontos lehet még megemlíteni, hogy a közelmúlt magyar változásai a szlovák tokajit nem érintik, így itt továbbra is készül három és négy puttonyos vyber.

A Nagy család borai Szőlőskén

Ezeken túl mitől más a szlovák tokaji? Nos, néhány apró ámde fontos különbség még akad. Az egyik, hogy ha a teljes eredeti borvidéket nézzük (vagyis az 1920-as állapotokat), akkor a mai szlovákiai borvidéken van egyedül olyan terület, ami alatt az alapkőzet homokkő. Tokaj amúgyis a rendkívül változatos geológiájáról ismert, de alapvetően vulkanikus vidék rengeteg riolittufával és andezittufával, kivéve a Tokaji-hegyet amit vastag lösztakaró fed, de a mai szlovák tokaj nem a Zempléni-hegység lejtőin, hanem az úgynevezett Zempléni-szigethegység nyugati és déli oldalán található, ahol a homokkő és némi mészkő mellett természetesen ugyanúgy előfordulnak a vulkanikus kőzetek is.

Miért fontos ez? Az elmúlt évtizedek a dűlőszelektált száraz borokról, az elkövetkezendő évtizedek pedig lehet, hogy a dűlőszelektált aszúkról szólnak a magyar oldalon. Ha ebbe majd be akar kapcsolódni a szlovák tokaj, akkor olyan új, izgalmas irányokat is meg tudnak majd mutatni, amit a magyar oldal nem.

Északi végeken

Vizsgáljuk meg a szlovák tokajt egy kicsit jobban. Egy a Zempléni-hegységtől elkülönülő (a nevében is benne van, szigethegység) területen található, akárcsak a magyarországi borvidék másik végén Legyesbénye, Monok, Bekecs, Ond, Golop és Szerencs települések.

Itt, a szlovák Tokajban találhatóak a legészakibb szőlőterületek, ahonnan tokaji név alatt bort lehet forgalomba hozni. Szinte egymás mellett van két település, Csörgő és Nagytoronya, a kettőt csupán a legendás Fekete-hegy választja el egymástól, melynek bizonyos szőlői (nem az összes!) már tokaji területnek számítanak.

Ezeken a részeken műveli a szőlőit Marian Takac is, aki természetes boraival és ex-tűzoltó karakterével vidítja fel az emberek szívét. No de mégsem a Fekete-hegy a legészakibb terület, hanem a Nagytoronyától északra fekvő Berecky dűlő, ahonnan Matus Vdovjak készít borokat.

Apropó Nagytoronya! Személyes véleményem csupán, de a település szerkezetét, hangulatát, épületeit tekintve számomra Nagytoronya a leginkább tokaji falu Szlovákiában. Furcsa lehet ezt egy magyar szájából hallani, mégis a nemesi kúriájával (ami sajnos nagyon rossz állapotban van, pedig meglátásom szerint igazi ékköve lehetne a borvidéknek, akár boutique hotel, akár szépen felújított közösségi kóstolótér képében), a templomaival, a girbegurba utcáival és öreg házaival a domboldalban, valamint a pincesorával és a szőlőkkel őriz valamit Tokaj régi hangulatából, minezt úgy, hogy történelmileg nem tartozott a tokaji borvidékhez!

Ez persze nem azt jelenti, hogy ma sem tartozik oda (hiszen a Vinohradnícka oblasť Tokaj része), mi több azt sem jelenti, hogy itt régen ne lettek volna szőlők, hiszen már 1822-ben a Kaszner-féle osztályozási jegyzékben a következőt írják: “clivos vini feraces” vagyis jó bortermő hely.

Akkoriban Nagytoronya, de a mai szlovák tokaj településeinek a többsége (kivéve Kistoronyát és Tótújhelyt ami akkor még nem volt önálló település, csupán Sátoraljaújhely része) a felső-Zempléni borvidékhez tartoztak, míg a mai magyar Tokaj néhány települése, például Bekecs, Legyesbénye és Szerencs a Miskolczi borvidékhez.

Forduljunk délnek

Ha Nagytoronyáról délre indulunk, az út végig a szőlőhegyek lábánál vezet be Kistoronyára, a szlovák tokaj legidősebb tokaji településére. Kistoronyát már az 1500-as években tokaji településnek tartották, vagyis az innen származó borok már akkor tokaji borként kerültek át a kor nagy vásárlóinak, a lengyel nemeseknek a pincéibe. Amikor 1737-ben a világon talán elsőként zárt borvidékké tette a magyar király a tokaji borvidéket, Kistoronya szerepelt a felsorolt települések között, nem úgy mint Szerencs!

Az itteni szőlőket már 1221-ben és 1258-ban is említik (!), szőlőhegyéről, a híres Szent-Simon-hegyről pedig tudjuk, hogy elnevezését a helyi plébánia védőszentjéről, Szent Simon apostolról nyerte. Innen tudható az is, hogy eredetlig a falu plébániájának a szőlőbirtoka volt, később olyan nemesi családok birtokolták mint a Bocskai vagy a Perényi. Utóbbiak már korán áttértek a református hitre, akkor változott meg a szőlőhegy neve Szent Simonról csak Simon-hegyre. Később a Lórántffy, a Rákóczi, majd az Aspremont családok a birtokosai, apró érdekesség, hogy a Rákóczi-Aspremont család itteni birtokosainak a nemesi kúriája ma a mádi Barta borászat birtokközpontja!

A távolban Sátoraljaújhely

A XX. században az utolsó tulajdonosok a Vécsey és a Windsichgrätz főnemesi családok voltak, még a kommunista államosítás előtt. A borvidék legjobb, legismertebb dűlőit ma is erre kell keresni, ilyenek a Královka, a Domík vagy a Makovisko.

Ha tovább haladunk délnek, hamarosan fordul az út és egy kisebb medence bukkan fel előttünk, közepén egy heggyel, ez a Pilis-hegy. A hegytől keletre találjuk Csarnahót, míg a hegy lábánál Bári két részre osztott települését. Végezetül a hegyek bal kéz, vagyis kelet felől újra közelebb kanyarodnak, mi pedig kilépünk a borvidékről, hogy megérkezzünk Borsa faluba és a Tótújhelyet Szőlőskével összekötő, kelet-nyugati irányú főútra.

Mozgás a főúton

Itt jobbra, vagyis nyugatra kanyarodva gyorsan (2 perc autóval) eljutunk Tótújhelyre, majd a városon belüli képzeletbeli határt átlépve Sátoraljaújhelyre. Ami Borsát illeti, bár nem borvidéki település, de érdemes lesétálni a Bodrog-folyó partjára és megnézni a reneszánsz várkastélyt, ahol a környék legfontosabb történelmi személyisége, II. Rákóczi Ferenc született, amúgy véletlenül, út közben, a család egyik birtokán.

Nem mellesleg közel a kastélyhoz, a Zrinyi utcában kapható a vidék legjobb “vágott söre” ami egy különleges keveréke a barna és a világos sörnek. Mindenképpen ajánlott kipróbálni, még ha ezért meg is köveznek a borászok! Ha pedig keletnek, vagyis balra fordulunk, hamarosan újra szőlők szegélyezik az utat bal kéz felől, mi pedig beérünk Szőlőskére. Itt balról a házak és a szőlőhegy, jobbról a Bodrog-folyó és annak holtágai szegélyezik az utat.

Szőlőske az 1900-as évek elejétől már tokaji településnek számít, az Andrássy családnak voltak itt nagyobb szőlőbirtokai, ahol az a Mathiász János dolgozott szőlészként, aki később az egyik leghíresebb szőlőnemesítőként vonult be a magyar történelembe.

Rákóczi család

Nem először kerül szóba a Rákóczi név. Hogy látható legyen, mekkora szerepük volt a vidék történetében és milyen kötődésük, íme egy rövid lista a család fontosabb tagjairól. Rákóczi János (1517-1561) Zemplén vármegye alispánja, a fia báró Rákóczi Zsigmond (1544-1608) erdélyi fejedelem, a szerencsi vár építtetője.

Fia, I. Rákóczi György, erdélyi fejedelem Szerencsen született 1593-ban. Ő volt az “öreg király” aki a mádi Öreg-király dűlőt először birtokolta. A fiai II. György (1621) és Zsigmond (1622) mindketten Sárospatakon születtek és később mindketten elnyerték az erdélyi fejedelmi címet.

II. Rákóczi György fia volt Rákóczi Ferenc akivel kapcsolatban inkább az az érdekes, hogy Zborón, a család egyik régi birtokán halt meg. A zborói várat a korban Makoviczai uradalomként említik, ennek, pontosabban a tulajdonosoknak az emlékét őrzi ma is Mádon a Makovicza dűlő. Az ő fia, II. Rákóczi Ferenc aki itt, ebben akis faluban Borsa-ban született és szintén erdélyi fejedelem lett később.

Látnivalók

Egész napos kirándulás lehet, ha Szőlőskéről elindulva (itt érdemes megszállni is a Zlata Putna panzióban) áttekerünk a Bodrog feletti hídon Bodrogszerdahelyre (szép az egykori Vécsey kastély épülete), majd tovább Kiskövesdre, ahol csodás a romvár adta panoráma, főleg, ha tovább megyünk Pácin (már Magyarország) felé az úton és visszafordulva csodáljuk meg a várat és a fölé magasodó hegyet.

Pácin a reneszánsz kastélyáról nevezetes (határ már nincs, bárki szabadon közlekedhet erre, szerencsére), míg a következő falu, Karcsa a kora középkori templomáról. Mindkettő megér egy kitérőt! Innen Alsóberecki érintésével (újabb Bodrog-híd) juthatunk el Sátoraljaújhelyre, majd onnan vissza Borsi felé Szőlőskére. Szintén jó túra lehet, bár a forgalom miatt inkább autóval javaslom, ellátogatni Tőketerebesre az Andrássy-kastélyba, ahol a tokaji boroknak önálló részt rendeztek be a múzeumban.

Aki a borokra kíváncsi, az keresse Macikékat vagy a Tokaj&CO pincelebirinusát Kistoronyán, Ostrozovicot vagy Matus Vdovjakot Nagytoronyán, a Chateau Grand Barit Báriban, a Zlaty Strapec borászatot Szőlőskén, aki pedig az eddigieken túl olvasnivalóra is vágyik, keresse Daniela Kapitáňová könyvét a temetőről, vagy ugyanezt a történetet Budapesten az Örkény Színházban, Pionírszív címen.

Fotók: Pintér Árpád