Zágráb legnagyobb boros rendezvénye immár kilencedik esztendeje az Esplanade szállóban megrendezett Vino.Com. Mintegy 300 kiállító, kóstolhatatlan mennyiségű bor, az ember már a műsorfüzettől megretten, komoly könyv ez, tételesen felsorolva a kóstolható borok és egyéb finomságok.

Az idén úgy döntöttem, hogy célzottan megyek rá pár borászatra, nem hagyom magam, nem vonják el a figyelmemet, és ez nagyjából így is történt. Majd külön lesz több írás is, részben az utazások során tapasztaltakról (Imotski borvidékéről vagy Alen Bibich borászatáról), másrészt a zágrábi élményekről (garázs-sörfőzdék, graševinák, török borok…), de most pár mondat a péntekről.

Elindultam célirányosan, de persze összefutottam Cristinával, egy spanyol kolléganővel, aki a szlovén fehérekre volt kíváncsi, hát kóstoltuk párat, például Joannes Protner rajnai rizlingjeit. A 2013-as friss volt, könnyű, gyümölcsös, kis maradékcukorral, kedves, ám nem különleges bor, ellenben a 2009-es hozta a petrolos tónusokat, illatában a benzinkút és baracklekvár vetélkedett, hosszú és gazdag volt. Pult alól kaptunk a 2008-asból is, és megállapítottuk, hogy a rizlingnek kell az idő. Ezt mondta a borász is, hogy most van legszebb formájában, de sajnos elfogyott. Legalább megkóstolhattuk. A Joannes-borokat régebbről ismerem, kóstoltuk is őket már, itt írtunk többet is róluk. 

A spanyol el, a cseh be. Indultam volna tovább, célirányosan, hogy máshogy, amikor Martin, a cseh kolléga állított meg a Vinistra, azaz a malvazija istarska stand előtt, egy-két szép fehéret itt is kóstoltunk, bevezetés a komoly, tematikus, megtervezett kóstolóba. Kozlović, Matošević, Benvenuti, Kabola…

És amikor már épp a Zinfandel-terem bejáratához értünk volna (Martin csatlakozott hozzám a jól megtervezett Grand Cro borászati közösség végigkóstolására), látom ám, hogy a batinai/kiskőszegi Kalazić pincészet friss sauvignon blanc-nal és egy graševina narancsborral frissítette kínálatát. Szomszédok vagy nem, itt leragadtunk pár percre. A narancsbor tiszta volt, de még nem teljesen kész, még a cseresség és zamatosság arányai libegtek, viszont erről a vidékről még nem kóstoltam ilyen korrekt, héjon tartott fehéret. A sauvignon meg rendkívül friss volt, szinte új-zélandi illatokkal, jó savakkal, de nem tartalommentesen. Érdemes volt megállni.

Ekkor az óránkra néztünk és láttuk, hogy idő van, egyetlen mesterkurzust terveztünk be, a Corvus török borászat bemutatkozását, rohanás az emeleti kisterembe, pont befértünk, érdemes volt, lesz róla szó bővebben is később ezen az oldalon.

A török borok után muszáj volt ebédelni, nagy tempóban, 45 perc alatt kóstoltunk végig vagy 9 bort, közben az előadás is érdekes volt. Köpőcsésze sehol, kiöntő is csak kettő tizenkét emberre. Van még szervezési gond, apróságok, de sokat jelentenek.

Ebéd után rátaláltunk az egyetlen isztriai pincészetre, ami teljesen ismeretlen volt előttünk, a Koquelicot saját bevallása szerint burgundi stílusú fehéreket készít, chardonnay és malvazija szőlőkből. Ami nem a saját területükön terem, felvásárolják, és a pincéjükben készítik a kis tételes borokat. Négy bort kóstoltunk, közülünk az Epicuria 2013 tetszett a legjobban (chardonnay, macerált, inkább isztriai vonásokkal), de a Belaigra 2013 Grand Cru (chardonnay) is szép bor volt, franciásabb, hűvösebb karakterű.

És aztán észrevettük a kézműves sörfőzdéket, a San Servolo tavaly is itt volt már, de megjelent két új is, a Zmajska Pivovara és a Hold’em Brewery, az első fecskék a horvát sörtavaszban. Róluk majd később, kóstoltunk hét sört, voltak egész jók és kedves szárnypróbálgatások is.

Na és mindezek után végre bejutottunk a Zinfandel-terembe, végigkóstoltuk a Grand Cro csapat borait és hát azt kell mondanom, hogy. Voltak szép tételek, voltak egész kiegyensúlyozott teljesítményt mutató pincészetek. És olyanok is, amiknél csodálkoztunk, hogy kerülhettek ide? Ami igazán tetszett (Alen Bibich borain túl, akiről majd bővebben írok), az a Meneghetti-sor volt. A pincészet isztriai és dél-dalmát borokat is készít, ez utóbbiakat Vinska Kuća Glavić néven forgalmazzák, de ott van azokon is a Meneghetti-logo. A Malvazija Istarska 2013 kiemelkedően szép volt, fajtajelleges, kerek, csúszós, szép arányokkal, a helyén volt nagyon, a Malvasija Dubrovačka 2013 behízelgőbb, szinte muskotályosabb illatokkal rendelkezett, de kortyban nem volt meg az a karakter, ami igazán izgalmassá tette volna. Volt még más is, ami tetszett, a Meneghetti borokra érdemes rákóstolni, ha valakinek lehetősége adódik rá.

És ennyi volt, este a Graševina Croatica egyesület szervezett külön kóstolót a külföldi újságíróknak, arról majd egy bővebb anyag készül, mára ennyi, a szombati délutánt, estét már kihagyom, és rögvest pakolok, készülök, persze még egy kávé és indulhatok is haza…