Ennek számos oka van, kezdve azzal, hogy a Bükk-hegység déli lejtőin két borvidék osztozik, a Bükki és az Egri. A kettő közötti határ tisztán politikai megfontolásokból születhetett meg, hiszen sem ökológiai, sem talajtani, sem egyéb eltérések nem indokolják. Itt álljunk is meg egy pillanatra. Bizony, Felsőtárkány, Noszvaj, Szomolya és Novaj szőlői az Egri borvidéken nem csupán közvetlenül szomszédosak Bükkzsérc, Cserépfalu, Bogács és Mezőkövesd szőlőivel, de a hegység ezen lankáin semmi különbség nincs az Egri és a Bükki borvidék területei között. Kivéve persze a határ miatti elnevezést. Az a helyzet, hogy ma már nem csak a rossznyelvek beszélik, hogy a kommunizmusban a Bükki borvidék az egri borok hátországaként funkcionált, innen származott sok egri bor alapanyaga, illetve bizonyos esetekben a Törley pezsgőké is. Vagyis a szakpolitikusok szőlőben gondolkodtak, alapanyag termelő vidékként tekintettek a területre.

A második probléma szorosan kapcsolódik az elsőhöz. A borvidék szőlőtulajdonosainak többsége ma is a gyümölcsöt értékesíti, így nem áll érdekében szinte semmi, ami segíthetné a minőségi bor előállításában gondolkodó maroknyi borászt, akiknek elemi érdeke lenne a borvidék nevének ismertté tétele, arculatának felépítése, ezzel párhuzamosan a termelhető fajták körének szűkítése és a szőlőtermesztés szigorúbb szabályozása. Egyelőre még az előbbiek vannak többségben, nem is csoda, hogy a Bükki borvidéken nem kerültek be a dűlők a termékleírásba. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek! Csupán annyit, hogy jelenleg nincsen hivatalos szabályozás mögöttük, így a borászok mintegy fantázianévként használják a dűlőneveket. Hiába származik a szőlő az adott dűlőből, a dűlőnév hivatalosan még nem létezik. Abszurd, nem igaz?

A harmadik probléma meglátásom szerint a borvidék hatalmas területe és az egymástól független és egymáshoz nehezen is kapcsolható részeinek széttagoltsága. Vajon mennyiben kapcsolódik az edelényi Császta-hegy, a megyaszói és a szikszói szőlőhegyek a Bükk déli lejtőihez? Számomra még az is kérdéses, hogy a Bükk keleti oldala, vagyis a Miskolc, Mályi, Nyékládháza, Emőd településekhez tartozó szőlők összekapcsolhatóak-e az egri vidék adottságaira hajazó területekkel. Ráadásul ott van még a Kaszonyi-hegy, az ukrán határon fekvő romvulkán, ami riolitos alapkőzetével, magányosan kiemelkedve az alföldből egy második Somló lehetne! Hihetetlen, de ez is a Bükki borvidék!

Ráadásul a számok is elképesztőek! A szőlőkataszterbe tartozó területek 17.700 hektáron terülnek el, amiből 15.400 ha első osztályú! Most pedig a sokk, ma nagyjából 900 hektáron van egyáltalán szőlő, amiből a borászok szerint kb. 450-500 hektáron folyik minőségi szőlőtermesztés. Ez kevesebb mint a borvidék területeinek a 3 százaléka!

Közelmúlt, jelen, jövő

Majdnem tíz év telt el azóta, hogy bejártam a borvidéket. A Borigóban 2009 tavaszán címlapsztoriként foglalkoztunk a Bükki borvidékkel, meglátogattunk majd húsz termelőt, interjúkat készítettünk, én pedig beleástam magam a borvidék múltjába, történeteibe. Egy évre rá, 2010 tavaszán újra végigjártam a termelőket, újakat is felfedeztem, mindenhol mindent megkóstoltam és hatalmas hordóminta riportban számoltam be a tapasztalataimról, miközben a Bükki Borút Egyesület ezekre a cikksorozatokra építve létrehozta honlapját, rajta az általam javasolt túraleírásokkal, borleírásokkal, a Borigós pinceismertetőkkel, interjúrészletekkel. Optimista voltam, mert bár a borászok mondtak furcsákat, majd minden pincében volt legalább egy jó bor. Azt hittem a kezdő lökést megadtuk, innen már menni fog. Nagyobbat nem is tévedhettem volna.

(Sándor Zsolt, Hajdu Roland és Borbély Roland a Pittyén-dűlőben)

Az akkori nevek és arcok ma sincsenek jelen a hazai boréletben, nem találkozni velük borfesztiválokon, nem kóstolhatjuk a boraikat neves éttermekben. Az akkor elkészített honlap tetszhalott állapotban van, soha nem frissítették. Viszont 2013 tájékán hirtelen két új név bukkant fel a borvidékről, méghozzá rögtön a legfelkapottabb helyeken, ismert kereskedőknél, jó bisztrókban és éttermekben. Borbély Roland (Gallay Pince) és Sándor Zsolt gyorsan meghódították a főváros borkedvelőit és pillanatok alatt visszahelyezték a térképre a Bükki borvidéket. Igen ám, de annak nem az Egerhez közel eső oldalát, amitől mindenki az áttörést várta, hanem a keleti végét, Miskolc és Nyékládháza szőlőit, a rossz hírű avasi pincesort és a Pittyén-dűlőt, ráadásul mindezt olyan szőlőfajtákkal, mint a cserszegi fűszeres, a zenit és a zweigelt. Aki arra számított, hogy általuk a gittegyletté silányult Bükki Borút Egyesület is új erőre kap, annak újra csalódni kellett. A két ifjú titán borai a legmagasabb minőséget képviselték, ötletes marketingjük pedig elérte a kívánt hatást, de a borvidék prominensei továbbra sem álltak melléjük, holott a lehetőségük meg lett volna rá! Így jutottunk el 2018-ig, a mostani eseményekhez.

Levelet hozott a Google

Az általam is jól ismert Zsolt és Roland mellett egy harmadik név - egyben egy második Roland - invitáltak a Bükkbe, megünnepelni a Szövetség a Bükki borvidékért nevű formáció létrejöttét és megkóstolni a boraikat. Ha még nem derült ki az eddigiekből, a Bükk 2009 óta a szívügyem, igaz inkább fájdalmasan semmint örömtelien, így hát azonnal igent mondtam és nagyon nem bántam meg! Hajdu Rolandról gyorsan kiderült, hogy a boraival már jelen van egy-két általam is ismert vinotékában, ráadásul a szomorúan megénekelt 2009-es cikksorozat egyik szereplőjének a fia, így mégis történt-történik valami és talán mégsem volt teljesen eredménytelen mindaz, amiben nekem is volt némi szerepem majd tíz évvel ezelőtt. Másfelől így felbukkant a Bükk déli része is a csapatban, hiszen Hajdu Roland szőlői Mezőkövesdhez és Bogácshoz tartoznak. De túl a saját kis örömömön további meglepetések is vártak ránk…

Nyékládházáról például kiderült, hogy akár Zenit-land néven is ismerhetnénk, hiszen a Pittyén-dűlőben több mint 50 ha található ebből a fajtából! Ráadásul a bemutatkozó kis kóstolón csak zeniteket kóstoltunk, rögtön hatot! Ezzel egyből életem legrészletesebb zenit-kóstolójává lépett elő az esemény, ráadásul a hat bor öt pincészettől érkezett, így rögtön újabb neveket kellett feljegyeznem a noteszomba. Később, már az avasi pincesoron sétálva az is kiderült, hogy a szövetség 14 tagú, önkéntes alapon szerveződő, bürokráciamentes, vagyis nem hivatalos intézmény, melynek legfontosabb teendője a tagok segítése a bürokrácia útvesztőjében, továbbá a szőlőművelésben és a pincemunkákban, hogy mindannyian jó minőségű palackozott bükki borokkal lehessenek jelen a piacon már a következő évtől. Megalkották a Classic és Terroir Bükk kategóriákat, hogy közelítsék egymáshoz a résztvevő gazdákat, azoknak a borait és ezzel elősegítsék az egységesebb borvidéki kép kialakulását a fogyasztókban. A jövőben a fajtaszortiment szűkítésén, a borvidék megítélésének javításán és a frissebb, ötletesebb borvidéki kommunikáción is dolgoznak, de ami a legfontosabb, pusztán a létükkel, a tenni akarásukkal talán az utolsó pillanatban mentik meg a Bükki borvidéket a számunkra.

Végezetül álljon itt egy kis összefoglaló néhány borról és borászatról, akiktől volt szerencsém kóstolni az eseményen:

Sándor Zsoltot talán nem kell bemutatni, a hazai organikus borkészítés mosolygó apostola, a cserszegi fűszeres virtuóza, aki Sanfran Szikszó borával a hazai bornévadás nagykönyvébe is örökre beírta magát. Ezúttal a kétszer450 nevű 2013-as zweigeltjét emelném ki, ami pár éve még nyersnek tűnt, mostanra azonban légies szerkezetével, dzsúzos gyümölcsösségével és vibráló savaival végérvényesen meggyőzött a bükki borok érlelhetőségéről. Bár Hajdu Roland mezőkövesdi borai az ország legjobb dűlőnevéért is versenyben vannak (Dollár-hegy) ezúttal a Cserépfalura utaló Cherép Chardonnay 2016 fogott meg krémes struktúrájával, elegáns savaival és a gyümölcsök mellett meghúzódó hűvös-mentás ízjeggyel. A Bűdi borház és szőlőbirtok tizenhatos zenitje a feleségem kedvence lenne, rendkívül jól iható tétel, amit némi maradékcukor is kerekít, míg a Roszkos szőlőbirtok és pincészet 2017-es cserépfalui traminije a klasszikus rózsás, narancshéjas, teás jegyekker operál.

Sajnos a Palmetta pincészet tizenötös Bükki Cuvée-jébe némi reszelt almás jegy is becsúszott, de a K.T. kézműves pince zenitje 2016-ból mindenért kárpótolt. A nyékládházi temőhelyről származó borban még hatalmas potenciál van, a hordófűszerek intenzívek, de mellette szép érett gyümölcsösség jellemzi. A végére hagytam a Gallay kézműves pince 2015-ös fehérburgundiját. A bor, ami a borvidéki borversenyen egy bronzéremre volt jó, a bor amire adtam már vakon 92 pontot (!!), a bor ami most is meggyőzött arról, hogy az a borvidék, ahol ilyen elegancia, ilyen egyensúly jelenik meg a borokban, kiegészülve azzal a borászati tudással, ami jelen esetben a hordóhasználatban mutatkozik meg, sikerre van ítélve. Nem engedhetjük el a kezüket, sőt, most kell csak megfogni igazán!

A Pécsi Borozó a fentiek szellemében a decemberben megjelenő, 2018 téli lapszámában hosszabban beszámol a Bükki borvidék aktuális helyzetéről, bemutatja a termelőket és a termőhelyeket, no meg az új bükki borokat!