Kérem Várjon!
Cikkek
Az Adria, a tenger
Borbédekker gasztroturistáknak I.
zoranka
2010 July 28.

Borbédekkerünk első fele a magyar turisták egyik legnépszerűbb tengerpartjáról, az Adriáról szól. Pontosabban az Adria partján található, kihagyhatatlan boros célpontokról. Mert azért azt valljuk be, hogy egy vagy több hétig csak a napsütés kevés, a távoli partokon éppúgy, mint a hazai vizek mentén nem mindig tudjuk eltalálni, hol ehetünk jókat, hol ihatunk jókat. Adunk pár tippet.

Matosevic Pincészet, Isztria
Kruncici falu a Lim-öböl végétől alig két kilométerre található. Itt borászkodik Ivica Matoševic, aki a Vinistra, azaz az isztriai borászok egyesületének elnöke. A kétezres évek elején épült pincészete már modern technikával ellátott, elsősorban az olasz mintákat követő, hiszen ott doktorált le szőlészet borászatból. Matoševic 1998-ban kezdett el bort készíteni, viszont az azóta eltelt évek során jelentős hazai és nemzetközi sikereket könyvelhetett el, mind a kedvenc isztriai fajtával, a malvazijával, mind a másik fehérborral, a chardonnay-vel. A malvazija nagyon akácos fajta, illata akácvirág, sárga gyümölcsök virágának illata, íze akácméz és szárított sárga gyümölcsök íze. A színében sokszor megfigyelhetünk zöldes csillogást, de a szalmasárga szín a domináns. A barrikolt változat egy kicsit kevéssé lehűtve, olyan 14–15 fokon mutatja meg legszebb vonásait. A pincészet felett apartmanokat is kialakított a borász-tulajdonos, akinek mintegy 10 hektáros birtokán a fehérek közül a chardonnay és a malvazija mellet pinot blanc, a vörösek közül az autochton teran és borgonja, valamint merlot és gamay terem.

Boškinac Borhotel, Pag-sziget
A Pag-sziget elsősorban a buli-turizmusról híres, a magyar fiatalok is tömegesen érkeznek nyaranta Novalja település diszkóstrandjára, a Zrce-strandra. Gasztroturistáknak azonban szívesebben ajánljuk a pagi sajtokat, amelyek tehén- és kecsketejből egyaránt készülnek, az itt érlelt trappista is hihetetlenül ízgazdag sajt. Ha a sajtok mellett a helyi gasztronómia és a helyi borok is érdekelnek bennünket, akkor viszont a Boškinac pincészetet ajánljuk, ami egyben étterem és hotel is. A családi hotelbe (mindössze 8 szobával és 3 apartmannal rendelkeznek) érkezők választhatnak akár hétvégi gasztro-ikon csomagot is, ahol a vacsorák során helyi étkeket szolgálnak fel, sajtkészítőkhöz látogathatunk el, olajligetekben sétálhatunk és az olívaolaj készítésével ismerkedhetünk meg, és persze nem utolsósorban a pincészet borait is megkóstolhatjuk. A nemzetközi fajták mellett a helyi fajta, a gegic újjáélesztése, megreformálása is a céljuk.


Bibich Pincészet, Dalmácia
A Krka-vízesésektől nem messze, Skradinban található a Bibich pincészet. A múlt nyáron a zadari óvárosban sétálgatva figyeltünk fel a Bibich márkanevet viselő vinotékára. A boltos ajánlásával vásároltunk néhány bort. Egy testvérpárt. No nem a fajták, sokkal inkább a felismerhető stílus okán testvérek. Riserva 5 és Riserva 6. A palackon csak annyi: R5 és R6. Fehér és vörös. Három-három fajtából álló házasítások, 2007-ből. A fehérben debit, maraština és pinot sivi (azaz szürkebarát). Alma és birsalma, gyengéd fűszernövényes illatok, vaníliával. A 12 hónapos barrique érlelés nem nyomja el a gyümölcsösséget, frissességet. Tartalmas, vastag, de mégis könnyeden elegáns bor. A vörös testvérben csak helyi erők dübörögnek, babic, plavina és lasina. Illatában csupa meggy és rozmaring és babér, némi dohány, no meg levendula, amit csokoládé egészít ki a zamatában, pici vanília, szegfűszeg és sok gyümölcs. Déli bor létére egész korrekt a savérzet.

banner