Kérem Várjon!
Cikkek
Az első száz pontos Madeirám!
Egy bor: Vinhos Barbeito ‘Familias’ 50 years old medium sweet
Ercsey Dániel
2023 February 15.

Az ember életében ritkán adódik 100 pontos bor, amit aztán egész életében emleget. Talán ezért tűnik úgy, hogy gyakoriak a tökéletes borok, mert mindig, mindenkinek ezekről akarunk beszélni.

Már az elején gyorsan leszögezem, több cikk is a talonban van Madeiráról, ahol nemrég tíz napot töltöttem, szóval nem kell aggódni, nem csak ennyi lesz az utazásról. Viszont érdemes a legnagyobb borélménnyel kezdeni, sőt, kiemelni azt, nehogy feledésbe merüljön. Persze ez a bor sosem fog eltűnni a süllyesztőben, 100 év múlva, ha még lesz egyáltalán elérhető palack, az aukciókon 30.000 Eurót ajánlanak majd érte, ebben biztos vagyok, és nem csak azért, mert már most elfogyott a bevezető 660 Eurós áron.

A borunkat, vagyis ezt az 50 éves Madeira bort 2021-ben, a pincészet 75. születésnapján hozták forgalomba. A Madeira borok egyik lehetséges jellemzője, hogy a legfontosabb szőlőfajták borait úgy házasítják, hogy egy megadott stílust (ami itt édességi fokot jelent) kapjanak. A sercial-ból készült borok általában a száraz stílust képviselik (gyakran 40-60g cukorral), a verdelho a félszáraz, a boal a félédes és a malvasia/malmsey az édes. Ez a ‘Familias’ cuvée 44% sercial, 44% verdelho és 12% malvasia, így érték el a kívánt félédes stílust és a tökéletes sav-cukor egyensúlyt.

A Barbeito birtokra amúgyis jellemző, hogy kissé moderáltabb alkoholokkal, világosabb színekkel és magasabb savakkal dolgoznak, mint a többi nagy ház, épen ezért nem is lepődtem meg az „alacsonyabb“, csak 19,3% alkohol láttán. (Persze a Madeira egy erősített/fortified bor, így simán lehet akár 22% is az alkoholtartalom.)

Ami a tökéletes bort, vagyis a 100 pontos kategóriát illeti, ez az én véleményem szerint sokkal inkább filozófiai, semmint analitikai kérdés. Létezik-e a tökéletes, vagy Platónnak van igaza, aki az ideatanban azt állította, hogy a létező dolgok csak tökéletlen másolatai valami ideának, és ennél fogva csak az idea a tökéletes, a dolgok pedig arra akarnak hasonlítani? Nos, én az eddigi boros életem folyamán eddig csak 3x adtam 100 pontot, egy Királyudvar aszúra, egy Szepsy aszúra és egy Dow’s Vintage Port-ra, szóval tényleg egészen elképesztően nagy élmény volt ez a Barbeito bor!

Vinhos Barbeito ‘Familias’ 50 years old medium sweet

Közepes borostyán szín. Illatában gyanta, vérnarancs, ánizs, pörkölt dió, aszalt őszibarack, vaníliás habcsók és narancshéj. Szájban közepes test, rendkívül elegáns és vibráló savak, intenzíven fűszeres karakter. Az ízben egyszerre jelenik meg a bors és a citrom, a curry és a narancshéj, mellette pedig állandóan jelen van a háttérben egy intenzív sós aroma, ami állandó feszültséget ad a kortynak. A lecsengése végtelen, még napok múltán is érzem a végén felbukkanó szantálfás aromákat. 100/100 pont

A shop menedzsere akivel kóstoltam, csak utólag, a 100 pont láttán árulta el, hogy Jancis Robinson a maximális 20 pontot adott erre a borra, a La Revue du vin de France pedig szintén a maximális 100 pontra értékelte. Úgy tűnik nem lőttem teljesen mellé. Emellett a bor mellett érdemes vagy meghalni, vagy örökké élni.

banner