Kérem Várjon!
Cikkek
Amikor az IPA rágerjed a borra
Pécsi Söröző vol. 1.
zoranka
2018 January 09.

Nem mindennapi kíséretbe avatott be nemrég közös utazásunkon Somfalvy Gergő barátom, aki mostanság a siklósi Heumann Pincészet ügyeiben is elég bennfentes. Lesz egy sör, amihez villányi törköly, must és hordó is kötődik majd. Izgalmas félmondat, de többet nem árult el, várnom kellett, míg a sör kóstolható állapotba nem került. A sör élő anyag, a lapzárta kevéssé érdekli, de azért pár nappal  nyomdai leadás előtt mégiscsak eljutottam a MONYO sörfőzdébe és belekóstoltam, mi rejtőzik még a tartályban.

A MONYO Brewing Co.-t 2014-ben Pein Ádám, Németh Antal és Elek Zoltán hozta létre. Alig 2-3 év alatt is sikerült olyan márkaneveket piacra dobni, mint a Flying Rabbit vagy a Boris the Blade, nemzetközi versenyekről jól fénylő érmekkel hazatérni, a magyar piac mellett exportra is készíteni sört.

A legmodernebb berendezéssel, a főzde higiéniát maximálisan szem előtt tartva, csak a legjobb alapanyagokból készülnek a sörök, jelenleg Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő sörfőzdéje, amely 2015-ben elnyerte az „Év Sörfőzdéje” díjat.

Ezek után nem is várhatunk el mást, mint maximális innovativitást. Szerencsére olyan sörösök, akiket a bor is érdekel, így amikor Németh Antal, a MONYO sörfőzőmestere igazán izgalmas hordóérlelési kísérleteiben egyiptomi ihletésű Anubis nevű bragottjához (mézsör, maláta és szőlőlé érdekes variánsa) keresett aszús hordót, rátalált a tokaji Balassa Istvánra és Szilágyi Lászlóra. A tokaji borászok a sört sem vetik meg, könnyen találtak közös hangot és készülhetett el a közös produktum.

Az Anubis különleges sör: 9%-os malátás mézes sörhöz mazsolát, szőlőlevet, vaddohány-mézet és sáfrányt adagolnak, majd a kész sörök a Gizella és a Balassa Pincészet szamorodnis és késői szüretelésű borokhoz használt hordóiban 5 hónapig érlelődtek a kőbányai Főzdeparkban.

A sikeres és pillanatok alatt elkapkodott tokaji próbálkozást egy hordókíséret követte a szigetvári Trust hordóüzemmel, különféle hordótípusokkal érleltek söröket, mértek és centiztek, milyen sörhöz milyen donga való. Ez a sör hamarosan palackba kerül, de a legjobb kísérlet még tartályban van és hamarosan kerül csak hordókba, tavasznál előbb pedig biztosan nem dobják piacra.

- Tapasztalata senkinek nincs, mi sem tudjuk, mikor készül el, mikor lesz olyan állapotban, hogy azt mondhassuk, most kerüljön palackba – mondta el Németh Antal. Ehhez a sörhöz a Villányi borvidékről érkezett a segítség, hiszen a cél az, volt, hogy a korábbikhoz képest nem a fa a fontos, hanem az, ami előtte benne volt.

A MONYO  stábja egy Borjour-on barátkozott össze a Heumann-borokkal és csapattal. Akkor jött az ötlet, hogy csináljunk valamit közösen – mondta el Somfalvy Gergő. - Jó, mondtam, csináljunk, de mit? Aztán pár hét elteltével jött a konkrétum, hogy készüljön egy sör, ami “bor" alapra kerül és érlelődik. Theisz András, a borászunk is élénken érdeklődött a dolog iránt, azonnal gondolkodni kezdett, mik lehetnek a szőlőfajták egyáltalán, gyümölcsöt adjunk-e, ha igen, alkoholos erjedés előtti állapotban, netán törkölyt?

A Heumann Pincészet végül adott a sörfőzdének syrah törkölyt, amit az alapsörbe tettek, plusz syrah must is került bele. Nem adtak hozzá semmiféle sörélesztőt, hanem spontán erjedéssel alakult, alakul az anyag.

A november végi állapot igencsak izgalmas volt, egyszerre sörös és boros illat, az élesztős jegyek mögött tipikusan virágos-gyümölcsös jegyek, édeskés, behízelgő korty. A következő lépés a Heumannéktól érkező, korábban syrah-t tartalmazó hordók lesznek, amelyekbe a sör érlelésre belekerül. És utána csak várni kell, hogy fejlődik tovább, aztán belekerülhet a feles pezsgős palackokba és megkóstolhatjuk mindannyian.

banner