A pincészetet Ercsey Dani barátom szóban és mozgóképben is bemutatta nemrég egy cikkben, de írtam róluk én is egy tavalyi rendezvény kapcsán.
A seduša genetikailag a régi iratokban gyakrabban fellelhető fekete szerémi zöld azaz sremska zelenika crna nevű fajtával azonos, autchton szerémségi fajtának tekinthető, doktori disszertáció is készül a fajta kapcsán, ráadásul felkeltette más borászok érdeklődését is, ami fontos, hiszen a helyi fajtákat kell előtérbe helyzeni itt is.
A borászatot vezető Ivana Šijački Majoroši (képünkön) nemrég elhunyt édesapja, Milan volt a fajta megmentője, neki köszönhetően kóstolhatjuk ezeket a borokat.
Illatában pici fülledtség, de kiszellőzik. Áfonyadzsem és cseresznyés bukta. Porlepte kredencen tálalva. Kortyban még mindig élő, némi célka, pici földesség jelentkezik benne, de ott van a meggydzsem, ott van az áfonya is. Könnyed, enyhe tanninérzet, korrekt savak, a kadarka és csókaszőlő vonalára tenném be. Működőképes, szép, burgundira emlékeztető bor. 88 pont/100
Az illatban több hordófűszer jön, vastagabb a korty is, de a zamatok nem tagadják a fajtát, jön a szilva, cseresznye, meggy, jön a cékla, ott van egy kis rózsa is a kertből, jó savak és egy pici alkoholtöbblet, érzetben mindenképp. A végén föld és áfonya. Szegfűszeg és bors. Nagyobb testű, vastagabb szerkezetű, erőteljes verzió, már-már a kékfrankos felé. 89 pont/100
Egyrészt mindenképpen ott van a helye a sedušnak a pécsi fajtagyűjteményben, másrészt érdemes volna további vizsgálatokat folytatni és akár idehaza is telepíteni belőle, mert a Kárpát-medencei vörösek ízvilágához abszolút illeszkedő, a pannon konyhához illeszkedő ősi fajtával gazdagodhatna borkultáránk.