Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
S most szőlővesszein
Nektárt csepegtettél

Az út kevesebb, mint két óra volt a Keleti pályaudvartól Csengődig. A vonat átszelte a Kiskunságot először ködös, majd dérlepte rónákon át haladva, aztán Fülöpszállást is elhagyva már napsütésben (Vince napján ez jó előjel) érkeztem az állomásra, ahol Köpcös várt. Köpcös, akit termetéről is könnyen felismertem, barátságosan máris kocsijába tessékelt, majd megmutatta szülőfalujának nevezetességeit.

Csengőd a Kiskunsági Homokhátság kétezer lakosú települése Kecskeméttől 50 km-re délnyugatra. A hagyomány szerint egykor Árpád fejedelem és fia, Solt birtokához tartozott. Jól csengő nevét, amelyet 1408-ban említi először oklevél, egy Csenged nevű hűbéres vitézről kapta, címerén szereplő csengő minden bizonnyal őrá vonatkozik, a sárga dombok a kunsági homokbuckákra, a két szőlőfürt pedig a régi borkultúrára.

A falu nevezetességeit hamar végigjárjuk: két takaros templom, a platánfákkal szegélyezett főutca és a focipálya. Említésre méltó a nótaköltő Dankó Pista felújított kúriája is a falu határában, és az október közepén rendezett Falunap, amikor egyszer egy évben megtelik élettel az amúgy csendes kis falu. A vasútállomás átellenes oldaláról induló, homokkal borított utakon zötyögünk a pince felé. Sehol egy jelzés, egy utcatábla, ide bizony csak az jön, aki tudja, hová megy, különben eltévedne a tanyák közt. Az út mellett jobbra-balra nagyüzemi bianka és aletta ültetvények, ezek nem Köpcöshöz tartoznak, ő másban játszik.

Rövid autózás után tornácos házhoz érünk, ahol az udvarban jókora prés és három házőrző kutya is jelzi, jó helyen járunk. Köpcös a „szivarszobába” vezet, itt tartja mindig a kóstolókat meghívásos alapon. Igazi betyártanya hangulat a búbos kemencével, az alacsony mennyezettel és a gerendákkal. Fát tesz még a tűzre, hadd ropogjon, és kitölti az első borát.

Poharunk csendül, benne olaszrizling --- a szivarszobába csend ül. Az első korty után úgy érzem, hazaérkeztem. Megpödröm nem létező bajuszom: ez hát a csengődi olaszrizling. Köpcös máris kétfélét mutat belőlük. Az egyik tartályos, a másik fahordós. Nekem mindkettő tetszik, nem tehetek róla, balatoni gyerek vagyok, én olaszrizlingen lettem borkedvelő.

Határozott savak, szerinte túl keserű, de nekem meg pont ez a mandulás kesernye tetszik benne. A rizlinget követi a szintén tavalyi hordós furmint, ez már inkább kedvesebb neki is, mondja. Ha nem árulná el, hogy itteni furmint, bizony összezavarodnék, de van benne egy olyan, semmihez nem fogható egyszerűség, tiszta vonal, ami máris rendet tesz az ember fejében. Kristálytiszta kortyában benne van a táj egyszerűsége és közérthető vonalvezetése.

Az ilyen homoki borokra mondhatta Hamvas Béla, hogy „bonyodalom nincs bennük, megfejtésük nem nehéz, iható egész nap, munkához, evéshez, társaságban, még reggelihez is”. A csengődi a többi homoki borhoz képest szerinte „még kicsit asszonyosabb, engedékenyebb, és különösen jól bírja a zsírosabb ételeket”. Köpcös saját készítésű szalámikat hoz mellé és valami elképesztően finom, olívában pácolt paprikát. Kibontunk egy másik palackot hozzá, egy pozsonyi fehéret (cétényinek is nevezik) ez már helyi fajta, jellegéből fogva kicsit vastagabb, tartalmasabb, de továbbra is ugyanaz a közérthető, nemes egyszerűségű, bonyodalmaktól mentes csillagszerű anyag.

„Ha az ember homoki bort iszik, egészen apró csillagszemcsékkel telik meg, s ezek a szemecskék az ember vérében táncolnak, mint a megelevenedett Tejút”- írja oly csodálatosan Hamvas. Itt már teljesen magával ragad a bor a szívemben, felolvasom ezeket a sorokat neki is, Köpcös megnyugtat, hogy már hallotta őket, de hát ő minden nap ezt issza (vagy legalább is ihatná), de nem teszi, már megszokta. Én úgy érzem, tényleg tudnám ezt kortyolni naponta, munkához, evéshez, társaságban, még reggelihez is… „A csengődi csodálatos képessége, hogy gyors elhatározásra ösztökél. Ezért, ha CSENGŐDIt iszol, vigyázz, nehogy valamit elhamarkodj!” – int Hamvas.

Mi most csak azt határoztuk el, hogy ebéd előtt elvisszük a három kutyát egy hosszabb sétára és megnézzük a szőlőültetvényt.

A birtok egy nagy, összefüggő területen, a Zsíros-dűlőn helyezkedik el, zsírosnak éppenséggel nem nevezhető talajon, mert minden tiszta homok – úgy éreztem, mintha puha strandon lépkednék. Ezen a hat hektáron állnak egymás mellett katonás rendben a gondosan ápolt szőlősorok. 2 hektár kékfrankos, 1 hektár cabernet sauvignon, 0,8 olaszrizling, 0,6 hárslevelű és ugyanennyi irsai, 0,2 hektár pozsonyi fehér, tíz sor furmint és 600 tőke csókaszőlő, sorolja Köpcös, és el tudom képzelni, hogy szinte egyenként ismeri a tőkéket.  

Séta után visszatérve jól esik a meleg szoba. Köpcös előkészíti a későebédet: füstölt kacsamell szeletek megpirítva, rizottóval. Gyakorlott mozdulatokkal percek alatt megvan vele, mi pedig percek alatt meg is esszük: mennyei ízek. Ehhez már rátérünk a vörösökre, pontosabban a sillerekre: csókaszőlő és kékfrankos hordós tételek, egyik jobb, mint a másik, mind nagyon könnyed, nagyon gyümölcsös, mégis tüzes és tiszta. Azt hasonlítgatjuk, melyik sillernek mi áll jobban: a 48 vagy a 72 órás héjon erjesztés. Hát ez valóban ízlés dolga. Az se mindegy, mihez kóstoljuk, de ehhez a kacsához most a 48 órás siller a legjobb párosítás.

Arra viszont már határozottan esküszik Köpcös, hogy a jó siller fahordóban erjed.  Amiket kóstoltunk, 300 literes Dósa Attila tölgyfahordókban erjedtek. Egy kivétellel, ez a 2019-es kékfrankos siller egy harmadtöltésű Kádár hordóban született, és ez volt talán a legszebb: csodálatosan harmonikus, légies. Nagyon finom volt a 2017-es kékfrankos vörösbor is. Ezeket a vöröseket kóstolva mondta állítólag Szepsy István, hogy „van ott valami a homok alatt, tiszta homokon nincsen ilyen vörösbor.” Köpcös is kíváncsi lett, keresgélt is akkor egy darabig, de homokon kívül nem talált semmit. A titok valahol máshol van…

Versenyekre nem szokott menni, pedig biztosan díjakat nyerne. Egyedül a Pakson rendezett siller fesztiválra szokott eljárni, azon sorra aranyérmesek is a borok, amelyekkel nevez.

Itt a szivarszobában is már biztosan többen sillerkirállyá koronázták, de koronát eddig legfeljebb a szivarfelhők fontak a feje köré. Én is rágyújtok egy szivarra vele, szakszerűen vágja meg őket, közben kubai emlékeimről mesélek. Milyen érdekes, hogy a leghíresebb kubai dohányföldek Viñales területén vannak (jelentése szőlőföldek), és hogy mennyire tetszene neki is, de azt mondja, nem igazán utazik sehová, jól érzi magát itthon. Érthető, úgyis megfordul nála mindenféle ember.

A szivarhoz előveszi a Tokajról vásárolt szőlőből készült édes borait. Mind csak néhány palackos tétel a beavatott szerencséseknek: egy 2017-es késői szüretelésű furmint, egy fordítás és egy elképesztő komplexitású 6 puttonyos, 208 g/l maradékcukros aszú.

Nos, kérem, itt írtam át aznap estére - alázattal és tisztelettel - a magyar himnusz idézett strófáját, és hajtottam fejet a csengődi betyár előtt. Szóljatok hát a Köpcösnek (a filmet még nem látta), hogy hívjon meg benneteket is a pincéjébe, és próbáljátok ti is Kubába csábítani (én próbáltam), de legalább is lepjétek meg egy jófajta havannával, itt a kunsági szavannában…