Ugyan a másik kettő háromhetes, a nagyobb hírű Tour és a kisebb Vuelta is Európa azon két országában van, amelyek az olaszok mellett a legnagyobb bortermelők, mégis, valahogy az utóbbi években úgy alakult, hogy a Giro d’Italia akár háromhetes borturista bemutatónak is elmenne. Nyilván, ez is (az egyik) részben ki is mondott cél a verseny vonalával kapcsolatban.

Ok, az Etnára nem elsősorban a Nero d’Avola élvezet miatt mennek fel (sőt, ezt a felmenetelt ritkán élvezik…), hanem, mert mostanában az Etna az első komoly magashegy az úton. És, komoly borvidék azért.

Mint ahogy a Matera és Brinidisi közti szakasz is, Tarantotól, amely amúgy az egész verseny legunalmasabb szakasza lesz – ugyanakkor a Puglia IGT területe is, primitivokkal, negroamarokkal, meg még több olajfával…

Ezt követően sem lankad a szőlő iránti figyelem (sem), a 10. szakaszon, 13-án tengerparton, magasdombok között és tengerparton halad a verseny, Abruzzo-t tudjuk beutazni, némi helyi borok társaságában. A célnál Teramo megyében leszünk, ha nem is közvetlen itt, de a megyében található a Colline Teramane DOCG, Abruzzo tán leghíresebb, Montepulciano és Trebbiano termő vidéke.

Ezen két, külön kiemelt szakasz után, már a Velencei Előalpokban jön el a borszerető igazi ideje. Az elmúlt öt évben negyedszer jár a vidéken a Giro – nem kevés marketinglíra, akarom mondani, euró van mögötte, ennyire nagy „szerelem” ritkán szokott adódni… Ráadásul ez a 14. szakasz október 17-én szombaton ezúttal a borvidék klasszikus útján megy végig, és végig látható is lesz, merthogy egyéni időfutam, 34 km-en. Lehet proseccozni, igen, Conegliano és Valdobbiadene között haladnak a versenyzők. Pont a két ikonikus városka között, a tán harmadik számú helyet, Pieve di Soligot is érintve, Col San Martino és Guia felől érkezve a DOCG minősítésű városka és ültetvényei közé.

Két szakasszal, de három nappal később, október 20-án pedig nemcsak jóféle friuli-i borokkal tudunk találkozni, hanem, a vidék, Észak-Kelet-Olaszország leghíresebb élelmiszerét is tudjuk képzeletben fogyasztani, merthogy az út Udine-ből „csekély” 229 km után San Daniele del Friuliba visz. Aki térképen is követné, az legkésőbb itt menjen rá az alapoldal eme Friuli szakaszára: https://www.giroditalia.it/en/tappe/stage-16-udine-san-daniele-del-friuli/.

A vidéken már jártak ugyanis felvont szemöldökkel kérdezhetik, hogy lehetséges ez, amikor a két város között van egy kb. 20 km-es út is… Nos, a kerékpáros versenyszervezők nem mindig a legrövidebb verziót használják, az út az ellenkező irányban lévő Cividale del Friulit pl. kétszer is érinti, hogy emelje a látogatottságát. San Danielebe is harmadszorra érkeznek meg, mire ténylegesen leintik a mezőnyt…

A Dolomitok után pedig október 23-án a legsíkibb, egyben leghosszabb szakasz következik, melynek célja Asti. Másnap, az utolsó előtti szakasz pedig Albaból indul, hogy Sestrierebe érjen fel – hogy felér-e oda, az jó kérdés, hogy a 2744 méter magasan fekvő Angelo-hágó járható lesz-e, afelől azért, nevemhez méltón tamáskodom egy picinyt…

De a két A-betűs várost nem kell magyarázni.

Utolsó gondolat: a normális, májusi versenyidőszak szerint idén Budapestről indult volna az Olasz-kör, a Covid ezt (is) elmosta. Az érdeklődő milliók láthatták volna Pesten kívül Esztergomot, a Neszmélyi és a Pannonhalmi Borvidéket (Pannonhalmán hegyi részhajrával), Győrt, majd Székesfehérvárt, a komplett Balaton-felvidéket, Keszthelyt, és végül Nagykanizsát.

Talán jövőre.