A cikkben szereplő összes fotót a szerző készítette

Nem  mondhatnám, hogy a klímaváltozás kegyesen áll hozzánk. Most kivételesen nem arra gondolok, hogy lehetne több és jobb eloszlású csapadék, télen hideg és nyáron meleg, önző módon azért fanyalgok, mert reggel hétkor már 32 fokot mutat a hőmérő, a halántékomon apró izzadságcseppek gyülekeznek, hogy aztán a fülemet elkerülve éppen a nyakam felé tartva egyesüljenek. Rettenetesen meleg van és ezen az sem segít, hogy a kisbusz, amin ülök, Badacsony felé tart. A többiek beszélgetése aztán megteszi hatását, jótékony álomba ringat az elromlott lengéscsillapító és a hátraszűrődő halk duruzsolás, csak Fehérvárnál ébredek fel egyetlen pillanatra, hogy a következő kép már a tó fölé magasodó Badacsony legyen.

A vulkanikus tanúhegy is kinevelt magából jónéhány ikonikus borászt, van közöttük hangos és csendes, szerényen a háttérbe húzódó és luxuspincét dédelgető, de egy közös bennük, a Badacsony nagyságát szeretnék megmutatni a boraikon át. Persze manapság már ez sem ilyen egyértelmű. Egyfelől mi is a Badacsony? A hazai közgondolkodásban elterjedt vulkán valójában soha nem volt, az egyetlen probléma, hogy pont úgy néz ki, mintha az lett volna. A sokat emlegetett tanúhegy elnevezés arról mesél, hogy valaha a bazaltsapka teteje volt a tengerfenék, ahová igyekezett a kürtőn felnyomulni a láva. Aztán ez a tenger visszahúzódott, a szél, az eső, a jég és a meleg pedig kikezdte az egykori térfelszínt, kivéve a keményebb kőzeteket. Tanúhegy, vagyis tanúskodik, hogy hol volt egykor a felszín, akárcsak az Ahaggar bazaltkúpjai Tamanrasszet közelében, Algériában. A bazaltorgonák alatt pedig nem bazalt található, hanem vályog és homok, hiszen pont a bazalt sziklaszilárd keménysége akadályozza meg azt, hogy jelentős málladéka legyen. A badacsonyi bor ergo homoki, olyan homoki, ami néhol kötöttebb, vályogos földben terem, egy egykori, tenger alatti vulkánosság peremén.

Másfelől a termelők sem egységesek, hiszen van, aki a modern közízlést akarná kiszolgálni, ehhez viszont elengedhetetlen a könnyed stílus, a közérthetőség, az alacsony alkohol, esetleg a csavarzár, míg mások a Szekfü Gyula által kritizált hagyományos metódust követik. Igen ám, de azt is sokféleképpen lehet! Nem szabad elfelejtenünk, hogy a gyakran és szívesen idézett száz évvel ezelőtti borállapotok, amikor még csopakiról, somlairól, Szent György-hegyiről és badacsonyiról értekeztek a borkereskedők, éppen erről a hagyományos termelésről szóltak! Nehogy félreértsék, nem kritizálom a borászt, aki a közízlés oltárán feláldozza az egyediséget, hiszen a bortermelés alapvetően gazdasági tevékenység, ha nem lehet megélni belőle, megette a fene az egészet. De a teljes érettségben történő szüretelés, az esetlegesen magasabb alkohol, az érintésnyi botritisz, a használt, nagy fahordókban és utána a hosszúnyakú palackokban történő érlelés mind hozzájárultak ahhoz, ami anno beazonosíthatóvá tette ezeket a borokat a kereskedők és a hozzáértők számára. Ha ez elveszik, a terroir veszik el, aminek ugyanúgy része a döntéseit meghozó ember, mint a szél és a nap, az eső és a jégverés.

Nem tudom, hogy Borbély Tamás ezt ismerte-e fel, vagy egész egyszerűen a lelki alkata olyan, hogy az utóbbi stílusú borok állnak neki igazán jól, mindenesetre a Badacsony oldalában ő képviseli az állandóságot, a nagy hordókban, hosszan érlelt, aranysárga borokat, az olajos textúrát, a méhpempős, viaszos ízeket, amik lehet, hogy anakronisztikusnak hatnak egy három éves bor esetében, de tessenek csak megkóstolni ugyanazt a bort tíz évvel később!

Karós olaszrizling 2019

Mély citrom szín. Illatában édes fűszerek, pici puncs, marcipán, őszibarack. Szájban nagy test, vibráló savak, az ízképben narancslekvár kergetőzik a tűzköves jegyekkel, a háttérben édesfűszerek, fahéj, szegfűszeg, szerecsendió, rózsabors. Komplex bor, még az út elején jár. A lecsengése végtelen. 92/100 pont

Most látom, hogy nagyon előreszaladtam, az imént még épp csak felébredtem a Badacsony oldalában, ahol a szűrt fény úgy táncol a habok felett, mint Egry József festményein és máris elragadott a hév, afrikai tájak és nemzetközi borstílusok felé. Borbély Tomi nem ilyenekről mesél. Nem is tudom, hogyan választották néhány éve az Év Bortermelőjének, halk szavával, visszahúzódó természetével kilóg a sorból. Ha marketinges lennék, azt mondanám, a borvidék többet nyert volna egy magát jobban előtérbe toló emberrel, de a minőség mellett a stílust is figyelembe vevő borkedvelőként úgy látom, a díj jó helyre került.

Egry József és a Badacsony kapcsán érdemes megnézni Ercsey Dani a témába vágó Lecsengés videóját

„Badacsonyi termelőként nem tudok és valójában nem is akarok szembemenni a hagyományainkkal. Ez egy fehérboros borvidék már jó ideje, ahol az őseink olaszrizlinget, rajnai rizlinget és kéknyelűt termesztettek. Persze látom, hogy vannak, akik kékszőlőkkel próbálkoznak, méghozzá nem is sikertelenül. Nekünk is van egy hektár pinot noirunk, de látva a nemzetközi trendeket, a vörösbor fogyasztás bődületes visszaesését, nem hiszem, hogy azt kellene erőltetnünk. A siker a hagyományos fajtáinkban, esetleg ezeknek a klónszelekcióiban keresendő, a helyes művelésmód megválasztásában, a jó lombmenedzsmentben, abban, hogy ha lehet, fokozatosan áttérünk a bioművelésre, hogy kiszolgáljuk a könnyed borokat kereső tömegeket, de nem felejtjük el, hogy honnan jöttünk, mit képviselünk, és elkészítjük azokat a nagy, hosszan érlelhető borokat is, amelyek ismertté tették Badacsonyt a Kárpát-medencében. Végül - ha lehet - mindenhol megmutatjuk ezeket a tételeket is, edukálva, rávezetve a borfogyasztókat ezeknek a gyakran nem könnyen érthető boroknak a szépségeire, részletgazdagságára, a hosszan érlelt, régi évjáratok egyedülálló varázsára.“ Borbély Tomit hallgatva az a kényes érzése támad az embernek, hogy a szenzációhajhászás közben úgy elszaladtunk a lényeg mellett, hogy észre sem vettük. Vannak olyan alapigazságok, olyan életörömök, amik megkopni látszanak, pedig józan paraszti ésszel is belátható, hogy az őszi napsütés simogatóbb, mint a nyári kánikula, ahogy a Karácsonyban is a várakozás az igazán felemelő, pont mint egy hosszan érlelt badacsonyi kéknyelűben. Az a pillanat, amikor kibontjuk húsz év után, és megcsillan a pohárban az aranyszín nektár, felidézve bennünk a régmúlt szüret illatát és kacajait. Ez az, amiben Badacsony és Borbély Tomi verhetetlen és talán emiatt emlékeztet engem Áprily Lajos költészetére, akiről azt írta egyszer Nemes Nagy Ágnes, hogy „szektája van“. Legyen hát, vállalom. Csatlakozzunk minél többen Badacsony szektájához!