A villányi borvidék tizenkilenc pincészete mutatta be egy-egy prémiumkategóriás borát szeptember 28-án, a Kodály Központban. Ott jártunk, mindent végigkóstolni nem tudtunk, de nagyon jól éreztük magunkat.

A hagyományokhoz híven Villánykövesden vette kezdetét a XVII. Európai Bordalfesztivál szeptember 27-én, ahova hagyományosan a kontinens legjobb kórusait hívja meg dr. Lakner Tamás művészeti vezető (a PTE Művészeti Karának nemrég kinevezett dékánja), hogy énekeljenek a bor szeretetéről. Immár a jubileumi huszadik alkalommal. Rögtön fel is kell oldanunk az ellentmondást, a jubileum a külön számozás miatt a világfesztiválokkal együtt kúszik fel 17-ről 20-ra. Tudósítónk az első nap eseményeibe vetette bele magát, a pécsi férfikarral turnézott Villányban.

Kiváló barátom és kollégám, Marcelo Retamal – aki egyben elismert chilei borász is - néhány éve egy interjúban beszélt a borvilág egyik aktuális kérdéséről, a „borok standardizálásáról”. Nyilatkozatában megnevezte azokat az uniformizáló tényezőket, amelyek szerinte a legmeghatározóbbak, és javaslatot tett ezek lehetséges megelőzésére úgy, hogy a borok minősége mégse csökkenjen. Javaslatai komoly visszhangra leltek Chilében, és sokan álltak ki törekvése mellett. 

Hazai pályán mutatkozott be a Pécsi borvidék az első borszemináriumon. Szabó Zoltán, a Pécsi Borászok Céhének elnöke tartott előadást és kóstolót a Pécsiközgázon, ahol mintegy hetvenen ismerhették meg - talán sokuknak új oldaláról - ezt a sokszínű tájat.

A pécsi Zsolnay Negyed nekem minden hibájával együtt tetszik (szerencsére nincs olyan sok). De azért vannak hibák, hiszen legyünk őszinték, nincs folyton zsongás, még mindig nem része a pécsiek hétköznapjainak. Ha viszont hagyjuk, hogy megérintsen bennünket a hangulata, akkor érezzük csak, milyen kivételes hely. Most még kivételesebb, mert borkiállítás nyílt benne, kicsiknek és nagyoknak.

Még mindig furcsa belegondolni, de a Pécsi Borozó már a hatodik évfolyamát tölti idén. Mit szóljon akkor a Budavári Borfesztivál, az ország egyik első számú boros közönségtalálkozója? Ők már a huszonkettediknél tartanak, nem csoda, ha bőven vannak közös tapasztalataink is.

Vidám arcok, kipirosodott orrok, csillogó tekintetek. Megkezdődött a borfesztek szezonja, a Budavári Borfesztivál már mögöttünk, nem ez volt a legsikeresebb, annyi bizonyos, RMP majd beszámol a többnapos borozásáról, mi inkább előre tekintünk. Olyan nagyon nem is kell, lévén ma megkezdődött a Szekszárdi Szüreti Napok, holnap pedig a Pécsi pezsgő Borfesztivál startol. Egy kis kedvcsináló, hol, mit, miért.

Vörös aszúk, ürmösök, sillerek címmel jelent meg Mód László és Simon András néprajzkutatók könyve. A kiadvány azokra az időkre kalauzolja el az olvasót, mikor hazánk még Európa bornagyhatalmai közé tartozott. A trianoni békeszerződés után a szőlőültetvények harmada az új határokon kívül rekedt, és olyan több évszázados múlttal rendelkező borvidékek kerültek elcsatolásra, mint a szerémségi, ménesi, érmelléki, küküllő- vagy marosmenti. Az 1875-1920 közötti időszakot bemutató kiskalauz segítségével az olvasók képzeletben bebarangolhatják a Trianon előtti Magyarország bortermő vidékeit. 

Van ez az új rendezvénytér Villányban. Keresik még a helyüket, én úgy látom, de vannak jó ötletek is a tarsolyban, néhány már most bejött, van amit jobb elfeledni, néhányon még szabni kell. Időt kell adni a talán havi rendszerességgel meghirdetett tematikus kóstolóknak is. Voltam olaszrizlingezni az elsőn, nem véletlen volt a csend utána. Aztán pár kimaradt, de most a portugiesert megint nem tudtam kihagyni.

Szabó Zoli barátunk megjárta Bulgáriát, a kadarka/gamza nyomában utazgatott a nyáron, hozott nekünk négy gamzát kóstolóba, nem utasítottuk vissza. A bolgár borok tekintetében kevés ismeretünk van, bár kenszei kolléga most éppen ott szüreteli a rozénak valót. Majd ha ideje is lesz, ír is onnan, addig négy bor a Borovitza pincészetből.