Volt ez a kóstolónk. Ami keddenként szokott lenni. A pannonborboltosokkal. Ha összejön 20-30 bor. Elvileg volt annyi, a gyakorlatban talán fele sem. Van ez így, nem is foglalkozunk azokkal. Bár az mondjuk érdekelne, hogy a látványra, külcsínre milliárdokat költő kéthelyi Ax & Ax  miért nem foglalkozik a borok minőségével is, amit nem igazán követ a beárazásuk (ld. ötszáz eurós csúcsvörös), de ez mellékszál. Jöjjenek inkább az iható borok, mikből mi is szívesen kérnénk még egy pohárral.

A Pannon Borrégió kiemelt rendezvénye az évente megrendezett TOP25 borverseny, a borrégió négy borvidékének (Pécs, Szekszárd, Tolna és Villány) versenye. Rangos és független zsűri választja ki vakteszten a régió 25 legjobb palackos borát. A jelentkezés megindult, a versenyt május 14-rendezik meg Mecseknádadon, a díjátadó-bemutató-kóstoló június 21-én lesz Pécsett.

Március 22-én lezajlott a Fekete Borpince első borvacsora rendezvénye. Mivel Feketéék számos programot kínálnak a borkedvelőknek, így mi is rendszeres, visszatérő vendégek vagyunk náluk. Mint mondtuk, első kísérlet volt egy ilyen jellegű rendezvény lebonyolítása a pince életében, és apróbb fennakadásokkal ugyan, de sikerült megvalósítani, négy óra elteltével pedig minden vendéget elégedetten útnak ereszteni.  

Az valahogy mindig élmény, amikor Tiffán Ede a házigazda. Nemegyszer hallgattam már kóstolókon, mindig volt olyan mondata, története, ami miatt érdemes volt ott lenni. Ezúttal a látogatás hivatalos célja az új panzió megismerése volt, de azért egy tizenegy boros sor is lecsúszott.

Tíz borát mutatta be Lelovits Tamás a Kalamáris Borbisztró és Vinotéka legutóbbi kóstolóján. Ha címszavakban kellene felidézni az estét, akkor csak annyit mondanék, hogy friss, gyümölcsös illatok és ízek, elegáns hordóhasználat.   

A Bussay-lányok segítségével megint egy kicsit kitekinthettünk a Pannon borrégió határain túlra a Kalamáris Borbisztró és Vinotéka legutóbbi kóstolóján. Valljuk be, Zaláról elsősorban nem a bor jut az eszünkbe, pedig ott is van egy történelmi borvidék. (Ami a mai rajzolatához képest sokkal nagyobb volt, és még a Balaton-felvidék jó részét is magába foglalta. No, meg az elcsatolt Mura-vidéket.) Sokáig jó hírű, és jelentős hozamú régióként volt számon tartva, azonban a 19. század végétől, a borok minősége és ezzel együtt a vidék híre egyre kevésbé volt egykori önmaga. És akkor szándékosan finoman fogalmaztunk. De szerencsére az utóbbi években már nem is egy pincészet cáfolja a kétes hírnevet. 

Az eddigi borszemináriumok egyik legszórakoztatóbb, ugyanakkor leginformatívabb előadását produkálta nekünk múlt szerdán a két Heimann Zoltán. Apja és fia közel félszáz vetített képpel, diagrammal, táblázattal mutatták be Szekszárdot, a bikavért, a szekszárdi bor jelenét és jövőjét, a Heimann Családi Birtokot. Külön köszönet illeti Vida Pétert, akinek részvétele és rövid, ám tartalmas felszólalása még hitelesebbé tette ezt az estét.

Ma már szerencsére távol vagyunk az "ABC" - Anything But Chardonnay mozgalomtól, ami a kilencvenes évek közepén robbant be, hozzánk persze némi késéssel érkezett meg. Gondoljuk mi, de aztán valóban kérdés, mennyire tért vissza a chardonnay népszerűsége, szeretjük-e, ismerjük-e vagy csak megszokásból rendeljük sokszor, mert abban nem lehet nagyot csalódni. Persze, hogy lehet. Mi azonban nem csalódtunk szerencsére egyik borban sem, kilenc tételt kóstoltunk meg a legutóbbi borszakkörben.

Az 1944-es Massandrának szerveztünk egy felvezető sort, több csalódással, mint örömmel. A tíz-tizenkét éves kékfrankosok sajnos hullottak, mint a legyek, akadt mélységes sajnálatunkra dugós 2005-ös furmint, két-három bor mentette a korosodó/érett/archív borok mundérját. Az egyik az a bolgár erősített rkatsiteli volt, Orsi bora, akinek ezúton is köszönjük. A műfajt tanulni kell, de jó ha közben akadnak pozitív élmények.