Lilón Domingo Antonio – vagy ahogy a pécsi egyetemen sokan ismerik, Tony –, onnan indult huszonöt évvel ezelőtt, ahová 1492-ben Kolumbusz Kristóf megérkezett. A Dominikai Köztársaságból nyitottságot, vidámságot hozott magával, és ha repülőre száll, hogy meglátogassa szülőhazáját, nem felejt el a csomagjába tenni egy fél kiló magyar fűszerpaprikát – az üveg pécsi cirfandli és a balatoni szürkebarát közé.

A szokásos pannonborboltos keddi kóstolók a nyáron megritkultak, bor se jött ki annyi, meg mi sem voltunk könnyen összehozhatók. Ez utóbbi trend folytatódni látszik ősszel is, hetek óta nincs olyan kedd este, ami a kóstolásé lehetne. Így aztán szűk körben, csütörtökön kóstoltuk le az első őszi keddi penzumot, de már vár ránk a következő adag is. Közel húsz bor, lényegre törve.

A leves amolyan bemelegítő, étvágygerjesztő kezdet, ami után jön csak igazán a lényeg. Kihagyhatatlan része a magyar étkezésnek, és akármennyire is gazdag, mindig folytatást ígér. Legalábbis a hazai tradicionális étkezésben és sokak számára a mindennapokban ma is így van ez. De változik a világ, és a nyugati szél (vagy éppen a keleti) új trendet hoz. A leves a fő, minden, ami rajta kívül van, kiegészítője egy egyszerű és könnyű ebédnek.

Mindent elborítanak októberben az olaszrizlingről szóló írásaink, de egy időre szünetet tartunk. Volt borszemináriumunk, borbemutatónk, borszakkörünk is a fajtának szentelve, kóstoltuk a rizlingeket rendületlenül, a sorozat lezárásaként a pezsgőházas kóstolások jegyzeteit adjuk közzé.

A jól és egyértelműen pozícionált borok nagyon izgalmasak, figyelemfelkeltőek tudnak lenni, nem beszélve arról, hogy olyan egyedi igényre, szükségletre (vagy akár problémára) reagálnak, mely bizonyos célcsoportnak szól és egy „niche” (rés) piacra koncentrál. A borok esetében mindig szükség van a jól megalapozott pozícióra, legtöbbször egy olyan üzenetre, sztorira mellyel azt szeretnénk, ha a borászatot azonosítanák. 

Eljutottunk a nagy olaszrizling kóstolóra, Budapest várt ránk, mi meg a borokra, kíváncsiak voltunk, időnk meg kevés volt. Nem mintha a kóstoló nem lett volna elég hosszú, csak besegítettünk egy standon és sok érdeklődő jött, két körre tudtunk elszakadni, két tucat pincéhez jutottunk el mindössze talán. De így is jó volt megtapasztalni, mennyi íz, mennyi szín, mennyi izgalom van ebben a fajtában és mennyire az út elején vagyunk még.

Das ist ein Unicum! hangzott el 1790-ben II. József szájából az azóta elhíresült mondat, amikor megkóstolta bizonyos Zwack doktor gyógynövénylikőrjét. Az elnevezés találó, hiszen mind összetételét, mind előállítási folyamatait tekintve az Unicum egy egyedi és különleges ital. Az azóta eltelt 223 évben dr. Zwack titkos receptje nem változott. 

Októberben a második etappal folytatódott a Borszeminárium a Pécsiközgázon rendezvényorozata, ezúttal a horvátországi Drávaszögből (Vinogorje Baranja) származó graševinák, azaz olaszrizlingek voltak a borlapon. Az előadást Marijan Knežević, a Vina Belje főborásza tartotta, aki nem mellesleg 2010-ben Horvátországban az Év Borásza volt. A tolmács szerepét a Pécsi Borozó főszerkesztője, Győrffy Zoltán vállalta.

Szavaimban és mozdulataimban élek. Ha én volnék a nemzet – alkalmasint a magyar –, megállnám helyem, mert szokták ezt mondani jól működő nemzetekre is; a lokálpatriotizmus oldaláról megközelítve.

Konferenciára érkeztem tegnap Tatára. Bevallom, még sosem jártam itt. Pedig érdekelt régóta. A konferencia mint szinte minden hasonló, kicsit érdekes, sokszor kevésbé, de szerencsére vannak jó arcok is. Természetesen volt városnézés, nem hagytam ki, már-már alkonytúrának is hívhattuk volna. A város szép volt este is, a túra végén két bort kóstoltunk meg.