Kedd este, a horvátok az izlandiakkal fociznak a továbbjutásért, néha belepillantok a webes közvetítésbe, számok és betűk vannak főleg előttem, dolgozni kellene, de nem megy, kedd este. A hűtőbe nézek és a hétvégi ajándékom felvidít, sört bontok, persze.

Hosszan gondolkodtam azon, hogy vajon mi legyen ebben a negyedévben a közös nevező az Olvasó és köztem. És ahogy ilyenkor az általában történik: a legváratlanabb helyről érkezett az ötlet – köszönet érte Zs. G-nek! Meg amúgy is a magyar F1 futam is erre a periodikára esik, így nyomban megszületik a kohézió a téma, az asszociáció és a kialakult magyarországi helyzet között. Egyetlen életrajzi mozaikot azért meg kell osztanom az Olvasóval, amely szintén aktualizálja a témaválasztást: volt szerencsém néhány napot Berlinben eltöltenem, amolyan vakációzás címszó alatt. 

Mindenekelőtt le szeretném szögezni: van, vannak olyanok az Év Bortermelője választás idei jelöltjei között, akikre akár még voksolnék is. Értük írom az alábbi sorokat. De ettől függetlenül a választás idejétmúlt, ellenőrizhetetlen, átláthatatlan és megjövendölhető. Már most sem jelent annyit, mint tíz éve, jövőre meg már valószínűleg csak legyintünk rá. Ne így legyen.

Egyet rögtön az elején le kell, hogy szögezzünk: ezt a környéket látni kell! A Geresdi-dombság festői lankái sajnos bántóan kevésszer kerülnek a köztudatba, ha a lehetséges belföldi turistacélpontokról kellene összeállítani egy lajstromot. Pedig ha egyszer valaki véletlenül „idetéved”, akkor menthetetlenül beleszeret majd a finoman ívelt dombok között meghúzódó kicsiny tavak harmóniájába. Egyszerűen szép. Ezek után közel sem tekinthető véletlennek az, hogy a Pécsi Borozó indulása óta időről-időre visszatérünk a Bátaapátiban működő Tűzkő Birtokra, ahol az igazgató, Erdélyi Árpád kalauzol minket újfent.

Ma estétől beindul a nagyüzem, annyi libacomb, mell, máj és nyak fogy el pár hét alatt, mint előtte hónapokon át sem fogyott. Baranyában a Mártonozás már nem csak a libákról is ismert szent nevenapján zajlik, november szinte végig az újbor és libator hava. Mi is ajánlunk néhány eseményt a közelben, de a kiemelt boros ünnep alkalom arra, hogy hírt adjunk egy új boros weboldal indulásáról, amely épp a programokat tárazza kedvünkre.

Ma már ritkaság számba megy, hogy szülőről gyermekre tud szállni egy-egy mesterség. Azonban nem a borászoknál. Talán olvasóinknak sem kell túl sokat gondolkodni és már sorolják is a példákat. És, így van ez legutóbbi házigazdáink Bock József és Bock Valér, valamint vendégeik, Vesztergombi Ferenc és Vesztergombi Csaba esetében is.

Egyre több bor áll a sorban, hogy polcra kerülhessenek, kereskedő barátaink meg egyre-másra sürgettetik a kóstolásokat. A keddet egy nappal előrehozva hétfőn kóstoltunk 29 tételt a Winespirationben, felturbózták a fényeket, hangulatos volt a hely, a Zsolnay Negyed este egész varázslatos. És üres. Bár egy másik teremben Mauthner Zsófi és Kulka János volt a vendég, mi kihagytuk őket a borokért. Jól tettük-e? Nehéz megítélni, a hordót és muskátlit szeretném feledni.

Minden évben várom, hogy megjelenjenek. A kalauzok. Borkalauzok, étteremkalauzok, külföldről, itthonról. Van bennem valami vonzalom a számok, statisztikák, rangsorok világa iránt, nézegetem, összevetem, átszámolom a pontokat. És a legtöbbször azért nem veszem őket halálosan komolyan. Egy ismeretlen városban vagy a kalauzt követem, vagy a megérzésre hagyatkozom. Nagyjából ugyanakkora sikerrel.

A minap lehetőségünk nyílt egy kicsit Mészöly Miklós szemével látni a világot, hiszen Szekszárdnak egy olyan részére látogattunk el, amibe mi is belefeledkezhettünk és belesimulhattunk egy rövid időre, ahol otthon érezhettük magunkat. Ahogy a költő maga is írja: „Nem követelőző a táj, mint annyi más. Minden miniatűr és kiegyensúlyozott itt. Egyetlen részlete sem hivalkodó. Nem akar elámítani, semmit nem akar, van. Lomb mögé rejtőző tanyaházak, pusztuló gyümölcsösök, szőlőpászták. S persze, diófa a tanya előtt. Akáccal benőtt szurdikok, csendjük, fülledtségük a legszelídebb titokzatosság. Sűrített Pannónia.”

Ahogy az ókori piramisokra tekintünk, láthatjuk, hogy a gigászi magassághoz és szépséghez biztos és széles alap kell, úgy ez az elv a borász szakmára is igaz. Azt tudjuk nagyon jól, hogy régiónkban számos nagy és erős pince öregbíti hírnevünket határon innen és túl, de mi a helyzet az alapot képező kicsikkel? Magazinunk csapata ennek próbált utánajárni, ezúttal Szederkényben és környékén.