Pécs, Pécsvárad, Mecseknádasd, Bonyhád, jobbrakettő, csodás dombok, lankák, kanyargó betoncsík, a nyári forróságban enyhet adó felhők takarják el a napot, ezzel még kellemesebbé téve az utat. Bátaszéknél irány Baja, át a Gemenci erdőt átszelve, majd átkelés a Dunán. Eddig ismerős a táj, aztán észak felé vesszük az irányt és néhány kilométert megtéve ismét a Duna felé kanyarodunk.

A folyó partján leparkolunk, mellette klasszikus csárda látványa fogad. A tulajdonos fogad bennünket, a teraszon kapunk helyet közvetlen rálátással a Dunára, ami az asztalunktól alig 20-30 méterre folyik. Természetesen alapvetés, előre megbeszéltük, hogy mindenki mindent megkóstol. Míg meghozzuk a nehéz döntést az ételekkel kapcsolatban, kapunk egy-egy fél literes korsót hűsítő almafröccsel, ami rostos házi almaléből készült. A háromféle előételből mindegyiket kérjük, középre, hogy mindenki hozzáférjen. A haltepertőhöz és a füstölt olajos halhoz is lilahagyma dukál, a citromfüves halpástétom tetején olajbogyó díszeleg. Mindegyik fogadóétel pontyból készült, a kenyér friss, ropogós héjú, az első éhünket elveri, mindegyik kiváló a maga nemében.

Nem is tudnám megmondani, melyik előétel ízlett a legjobban, mindegyik fogás remek volt. A haltepertő egyszerre volt ropogós és omlós, teljesen adta a tepertő érzést és “megkönnyeztem” annyira finom volt, az olajos ponty is szétomlott a szánkban és füstös-halas íze kellemesen enyhe volt, akárcsak a halkrémnek aminek szintén volt egy kis füstös és finoman citrusos zamata, a ponty íze mellett. Zoli ajánlásara kértünk még pecsenye paprikát is, ami egy sült paprika olajos-ecetes-fokhagymás lében, istenien illett mindegyik előételhez, a friss lilahagyma mellett.

Rendeltünk még sült süllőt is, hogy azért ne csak egyedül a halászlé legyen a fő fogás. A süllő hozta a kötelezőt, hagyományosan, kukorica lisztben forgatva lett kisütve, bőre ropogós, húsa ízeltes, omlós és hófehér ahogy az kell. Mellé egy nagyon finom bécsi stílusú krumplisalátát adtak ami jól passzolt hozzá.

Ezután került a halászlé az asztalra, méghozzá abban a bográcsban amiben főzték, közvetlen a tűzről leakasztva, semmi giccses asztali állványos műbogrács, vagy kimerve egy fenszi porcelán leveses tálba… mellé hozták külön a főtt gyufatésztát amit helyben készítettek, és persze az elmaradhatatlan partedlit, hogy azért szalonképesen hagyjuk el a helyet mikor végeztünk az étkezéssel, és az első utunk ne egy áruházba vezessen új pólót vagy blúzt venni. A hallében ott volt a fej is amiért plusz pont jár részemről mivel az a kedvenc hal alkatrészem a halászlében. Maga a halászlé egyszerűen fantasztikus volt. Erőteljes de nem tolakodó, tiszta ponty íz ahogyan kell, és hihetetlen élénk telt szín, ami az ország egyik legjobb paprikájának köszönhető. A hal tökéletesre főve, a tészta szintén, mindent egybevéve ez egy olyan halászlé amiért érdemes hosszabb autóutat is megtenni.

Miközben falatozunk, mily meglepő, természetesen ételekről beszélgetünk. Fókuszban a főétel, a halászlé, ki, mikor, hol, milyet evett, melyiket szereti. Mindeközben tőlünk néhány méterre sürgölődik a szakács/séf, róla néhány mondat, előkészíti a tüzet, a bográcsot, a halat (itt is bajai módra készül a halászlé, vagy Baján is érsekcsanádi módra?), nyílt tűzön, lobogva, nem passzírozva (rázva, nem keverve Bond után szabadon). És természetesen az elmaradhatatlan, naná, hogy házilag készített gyufatészta.

Egy étkezés persze nem érhet véget desszert nélkül, és már előre készültünk a jóféle házi rétesre, de sajnos az éppen nem volt, mivel az a helyi asszony aki készíti azt a saját konyhájában, már hetente csak egyszer vállalja, hogy elkészíti a remekművét, és mi pont nem azt a napot fogtuk ki. Ezért egy “Rákóczi túrós” pohárdesszerttel vigasztalódtam, ami teljesen korrekt volt, méltó befejezése lett a lakomának.

Ezután még egy kis ejtőzés a teraszon, míg összekészítik az előre megbeszélt halászlé adagokat amiket elvitelre kértünk (fel vannak erre készülve), majd rövid séta a Duna partján, és autóba szállva vissza Pécsre, miközben persze megbeszéljük és újraéljük ezt a kellemes gasztroélményt…

Fotók: Szabó Attila, kivéve címlap, ami Halász Norbert fotója a Rév Csárda facebook-oldaláról kölcsönözve.

A Ráv Csárda a Pécsi Borozó közönségszavazásán a Top5 magyar étterem közé került be.