Néha úgy érzem képtelenség írni Alkonyi Lászlóról. Ő maga a borszakírás, ő maga Tokaj-Hegyalja, nélküle és a legendás Borbarát magazin nélkül nem lenne egyik sem. Pontosabban nem ÍGY lenne, ez talán a legjobb megfogalmazás. Ő az aki újra felfedezte számunkra, de legalábbis olvasmányosan prezentálta a "Tokaj kérdést", a dűlőket és a besorolásukat, ha úgy tetszik a dűlőklasszifikációt. Nélküle ma nem biztos, hogy Szirmay Antalról és Bél Mátyásról beszélgetnénk, de Matolayról Jánosról semmiképp. Alkonyi László hatása a Tokaji borvidék XXI. századi történetében csak Zelenák Istvánéhoz mérhető. (Persze a borászokról most nem beszélek, hiszen akkor Szepsy Istvánról és Demeter Zoltánról szólna ez a cikk. Igaz az említett két úriember készítette el 2000-ben azt a száraz bort az Úrágya dűlőből, ami meghatározza Hegyalja száraz boros történelmét, úgymint kezdőpont és origó, igaz abban a Királyudvar pincében, ha lehet hinni a pletykáknak, Alkonyi László is állandó vendég volt. Így teljes a kör, ha úgy tetszik a profán "szentháromság", a borvidék három meghatározó egyéniségének felvillanásszerű összekapcsolódása.)

Fotók: Ercsey Dániel

No de vissza Alkonyi Lászlóhoz, hiszen mégis róla lesz szó. Miután megszűnt a Borbarát, és miközben még/már Mádon lakott, jött egy lehetőség, hogy a sok borról beszélés/írás helyett mutassa meg gyakorlatban is, milyen is az általa elképzelt bor. Így jött létre a Kaláka Pince Tállyán. Közben Laci mindent felszámolt Mádon és áttette a székhelyét oda, ahol Weöres Sándor Psychéje is pajzánkodott. A Kaláka Pince azonban más úton haladt tovább, így Alkonyi László egyedülálló lehetőséget kapott a sorstól, hogy a tállyai Tökösmálon található 1Ha szőlőből tényleg azt mutassa meg a világnak, amit ő jelenleg a borkészítésről gondol.

A fotók a pince FB oldaláról származnak

A szőlők jó része furmint, de van benne egy kevés fekete leányka is. Itt álljunk is meg egy döbbet pillanatra! Fekete leányka? Nos ez a Románia moldvai területein őshonos szőlőfajta, amit ugyan sokan szeretnének őshonos erdélyi fajtának láttatni, de egyelőre erre vajmi kevés bizonyíték van, igen jól érzni magát Hegyalján. A romániai viszonyokhoz tökéletesen adaptálódott szőlőfajta jó cukorgyűjtő, igaz azt még nem teljesen tudni, hogyan viszonyul majd a botritiszhez. A tállyai hűvösebb klíma inkább az északi stílusú (mint pl. a Nachbil borai) fekete leánykáknak kedvez, így amikor lehetősegem nyílt megkóstolni, valami ilyesmire számítottam. Ami azonban történt, még engem is meglepett...

Alkonyi Pince Kormos 2021

Közepesnél halványabb rubin szín. Illatában rendkívül gyümölcsös, már-már dzsúzos karakter, meggy és meggyszörp, konyakmeggy és pici francia bonbon, de ahogy nyílik az illat, némi fekete bogyós erdei gyümölcs, mondjuk szeder, és egy kis szegfűszeg és szerecsendió is előkerül. Kóstolva közepes test, jól behűtve csak a gyümölcsösség és a csokoládé érződnek, de ahogy melegszik, a garatban egy picit melegíteni kezd az egyébként nem is olyan alacsony alkohol. De ami a lényeg, ez a fekete leányka úgy elfogyott, mint ha nem is lett volna! A Sütő Zsolt felvidéki borász által emlegetett "nyelési komfort" ezesetben 100%-os, régen ittam ilyen jól eső bort. Végső soron mi más lenne a "nagy bor" definíciója? 90/100 pont