Kérem Várjon!
Cikkek
Máddal szerencsénk van!
Kovács Károly, Mad Wine
Ercsey Dániel
2019 December 17.

Tíz éves a Mad Wine, leánykori nevén Szent Tamás Pincészet. Az évforduló alkalmából a birtok alapítójával és tulajdonosával, Kovács Károllyal beszélgettünk az Első Mádi Borházban dűlőkről és településekről, koncepciókról és termékekről, turizmusról és gasztronómiáról…

A Szent Tamás is egy dűlő, éppen Mádon, akárcsak az Oremus, a Hétszőlő vagy a Pajzos. Miért döntöttetek úgy, hogy tíz év után mégis nevet vált a birtok és ezentúl a Mad Wine készíti a borokat?

A nemzetközi piacon elég jól kirajzolódott, hogy a birtok nevét és a fő terméket, vagyis a Mád névre keresztelt borokat nehezen tudják összekötni. Előfordult, hogy a cég vezető sommelier-jétől kérdezték meg, hogy akkor ő a szent? Ilyenkor persze megjelent Tomi (Nagy Tamásról van szó – a szerk.) feje fölött a glória, de azt látni kellett, hogy a kommunikáció akadozik. Ezt a gordiuszi csomót vágtuk át azzal, hogy idén szeptembertől a Mad borokat a Mad Wine készíti, változatlan néven és minőségben.

Nem tudom nem észrevenni, hogy Mad és nem Mád.

Fontos, hogy a nagyvilágot kizárólag olyan borokkal lehet megfogni, netán idecsalogatni, melyek egyrészt elérhetőek bárki számára, másfelől egy erős márka jelenik meg mögöttük. Ebből a szempontból Máddal szerencsénk van, hiszen a település neve rövid és könnyen kiejthető. Nem tudom mihez kezdenénk, ha Karakószörcsökön lenne a borászat! (Nevet.) Viszont, tetszik vagy sem, ami nekünk Mád, az a világon mindenhol máshol Mad, vagyis őrült angolul. Éppen ezzel a véletlen szerencsével lettünk ennyire sikeresek! Az emberek kíváncsiak voltak, milyen lehet az „őrült bor”.

Nyilván őrült jó, nem?

Persze, a minőség nagyon fontos, de az is, hogy legyen belőle elegendő mennyiség! Amikor 2011-ben megjelent az első Mád Furmint, még csak 19.000 palack készült belőle, ezzel szemben 2013-ban már 100.000 Mád nevű bor került a polcokra. Ehhez a mádi szőlőtermelőkkel kellett egyezségre jutnunk, így integrátori szerepkörben, magas minőségű szőlőt felvásárolva növeltük a bormennyiséget.

Jelenleg hogy néz ki a Mad Wine termékskálája?

Tudomásul kell venni, hogy borszakértőkből egy ekkora borászat nem tud megélni! Nekünk meg kell szólítanunk a jövő fogyasztóit, azokat, akik talán még nem is isznak bort, de azokat is, akiknek esetleg nincsen kedvük a nagy testű, dűlős borokhoz. A trend is a könnyed, alacsonyabb alkoholtartalmú borok felé mutat. Ennek megfelelően a belépő szinten egy partybox-ba csomagolt bor lesz, illetve egy, az amerikai piacra szánt bor alapú, szénsavas, dobozos ital. Mondhatnám, hogy fröccs, de nem így fogjuk hívni. Az alkoholtartalma 5% alatt lesz, hogy minél szélesebb körben lehessen terjeszteni. Ezt követik a Dry by Tokaj és a Sweet by Tokaj borok, nagy mennyiségben, jellemzően a hipermarketekben megjelenítve. Ezek azok a tételek, ahol nem csak szőlészeti, de akár borászati integráció is elképzelhető, ha a borok elérik a kívánt minőséget. Ahogy a név is mutatja, ezek a borok a borvidéket hivatottak megmutatni, elérhető áron.

A következő szintet a Mad feliratú borok képviselik száraz és édes verzióban, majd jön a Selection kategória, ami egy hordóválogatás lesz. Megmaradnak a dűlős tételek is, de limitált mennyiségben, egyelőre úgy néz ki, hogy négy dűlőből. Ezek a mádi Kővágó, Szent Tamás és Nyulászó, valamint a tállyai Dongó. Végül a piramis csúcsát a Mad One és a Mad Gold borok jelentik majd, melyek a legjobb dűlők legjobb borainak a házasításai. Itt is létfontosságú, hogy majd minden évben azonosan magas minőségben el tudjuk készíteni ezeket a borokat!

A Tokaji borvidéken egy vezető pincészet elképzelhető aszú nélkül?

Fontos lenne, hogy őszintén beszéljünk az aszú-kérdésről. Itt van egy termék, ami olyan károkat szenvedett az elmúlt évszázadban, hogy ma jószerével eladhatatlan. Ráadásul tíz évből csak 2-3 olyan van, amikor valóban a legmagasabb minőségben lehet elkészíteni. Ezzel szemben a kései szüret minden évben elkészíthető. Hangsúlyozom, minden évben!

A Mad Wine is elkészíti az aszúit a megfelelő évjáratokból, de azok kereskedelmi forgalomba nem kerülnek, kizárólag itt, Mádon lehet majd megvásárolni őket.

A Mad One és a Mad Gold is csak itt kapható Mádon?

Nem, ezeket a borokat különböző kiszerelésben és csomagolásban értékesítjük, de kizárólag előjegyzésben. Nem ezekre a borokra épül a pincészet, így megengedhetjük magunknak, sőt egy bizonyos piac igényli is, hogy a csúcsborokhoz csak így lehessen hozzájutni.

Említetted, hogy az aszúkat csak itt lehet majd megvásárolni. Hogyan tervezitek idecsalogatni a borturistákat?

Az első lépés nyilván a Tokaj és a Mád nevét viselő borok eljuttatása hozzájuk. Ezen túl  az is létfontosságú, hogy legyen elegendő szálláshely, ezért belefogunk a Botrytis Hotel bővítésébe. A szomszédos telek megvásárlásával további tíz szobát tudunk kialakítani, ami még visszafogott kihasználtság mellett is napi huszonöt vendéget garantál Mádnak a jövőben. Ez a napi 25 ember pedig komoly hatással lesz a Gusteau-ra és az Első Mádi Borházra is. De ott van az Aszúház mint rendezvénytér, a Nyulászó Ház mint felkapott külsős helyszín, van oktatási központunk, szervezünk dűlőtúrákat és segítünk a vendégeknek eligazodni az egész borvidéken, sőt a tágabb környezetünkben is. Azoknak a kezét sem engedjük el, akik nem isznak bort. Ez több okból is előfordulhat (senki sem tökéletes – a szerk.), így van saját sörünk és lesz szőlőlevünk is, valamint hamarosan elkészül a lepárlóüzemünk, ahonnan a jövőben csúcskategóriás mádi gint szeretnénk készíteni.

Még emlékszem az első borokra, a színes kövekre és a dűlőnevekre a címkéken. Hogyan telt el a tíz év?

Ez tulajdonképpen annak a története, hogyan lett egy hobbiból üzleti vállalkozás, hogyan lett a Szent Tamás Pincészetből Mad Wine. Az első céget 2009-ben alapítottuk, az általad is említett borok, összesen 9300 palack, még egy garázsban készültek el, bérelt szőlőterületekről. Halkan jegyzem csak meg, hogy az a bizonyos 2009-es Nyulászó ma is gyönyörű állapotban van, pár hete kóstoltunk egyet, csodálatos bor! 2010-ben vásároltam meg a szőlőket és azt az öreg házat birtokközpontnak, amiben utána az év szeptemberében megnyitottuk a Gusteau éttermet. Borzasztó évjárat volt, végig esett az eső, de nagyon szép pezsgőt készítettünk!

2011-ben viszont el kellett döntenünk, hogy az egész megmarad hobbinak, amire csak költjük a pénzt, vagy csinálunk egy komolyabb borászatot. Azzal, hogy megvettük a telket, amin ma az Első Mádi Borház és 2013-tól a Mad Wine borászata áll, eldőlt a dolog. Még 2011-ben megszületett a száraz tokaji palack és elkészült az első 25.000 palack Mád feliratú bor, hogy ebből napjainkra egy olyan borászat szülessen meg, ami a legmagasabb technológiai felkészültség mellett évi 1.250.000 palack bort tud elkészíteni, palackozni és raktározni.

Nem féltek attól, hogy a siker irigységet szül?

Én abban hiszek, hogy ha változást akarunk elérni, meg kell csinálni amire gondolunk, nem elég csak beszélni róla. Így vált a borvidék első számú találkozóhelyévé az Első Mádi Borház, és talán ezért fogalmazott úgy legutóbb egy külföldi kereskedőnk, amikor felvázoltuk neki az új koncepciónkat, hogy „a világ erre várt, ennek most van itt az ideje”.

Mádon a hagyomány és a XXI. század kéz a kézben jár, de mi nem a múltat, hanem a jövőt akarjuk megélni, és erre biztatunk mindenki mást is!