Hány évnél is jártok? Öt, vagy hat?

Szerencsi Péter: Hivatalosan 2020 volt a nulladik év, de 2018-ban vettük meg az első területünket, amit ki kellett tisztítani, szóval már hét éve pörög a T3. 

Beleöltetek egy csomó időt, pénzt és energiát. Megérte?

Sz.P.: Egy szóval válaszolva, igen. Mint minden projektben, itt is megvolt a nagy fellángolás, aztán ez találkozott a valósággal. Tekintettel arra, hogy mi ezt mind a Krisztusi kor után kezdtük el, nem csak a kezdőkre jellemző lelkesedés volt bennünk, de tudtuk, hogy ezzel komolyan foglalkoznunk kell majd és nem biztos, hogy csak könnyű dolgokat hoz az életünkbe. Tisztában voltunk a gazdasági költségekkel és az időbeliekkel is. Nyilván ha az ember valamit szívesen csinál, akkor a pluszban elvégzendő feladatokat sem érzi tehernek, így vagyunk mi ezzel a T3 projekttel. Szeretek a szőlőben lenni, 2025-ben átlagosan kéthetente voltam a hegyen, és ez nyilván idő és pénz, de nem így éltem meg. Szeretek ezzel foglalkozni!

Megvan még az érzés, az alapgondolat, ami előttetek lebegett, amikor belevágtatok a T3 kalandba?

Homolya Dani: Ha röviden kell összefoglalnunk: kíváncsisággal és lelkesedéssel indultunk, és ma már egy tudatosan épített, egyre tisztábban kirajzolódó irányú borászat szeretnénk lenni. Az elején inkább tanultunk és kerestük a saját hangunkat – sok kóstolás, sok kérdés, sok bizonytalanság kísérte ezt az időszakot. Ma már azt érezzük, hogy kezd összeállni, mit szeretnénk mondani Tokajról: feszesebb, tisztább, jól iható, mégis karakteres borokat készíteni, kiváló dűlőkre építve, a tokaji kulturális örökséghez is kapcsolódva, a tállyai közösség részeként is.

A kezdetektől adatvezérelt borászatként szeretnétek működni. Ez mennyire sikerült?

H.D.:  Igyekszünk, amennyire lehet ezt megvalósítani, sok-sok laborozással a borászati tevékenységben. De a szőlészeti munkában is igyekszünk ezt követni. 

Sz.P.: Az adatalapú döntéseket azonban nem mindig könnyű megvalósítani.  Egy példát említenék: Csináltattunk minden területre földszelvény-mérést, hogy milyen talaj van a szőlő alatt, vettünk talajmintát, elküldtük laborba, az alapján szakértőkkel meghatároztuk, hogy hektáronként mennyi talajjavítót, tápanyagot kell szétszórni. Aztán jött a tavasz, ezt nem lehet csak úgy elszórni, kell egy ún. célgép, szóval jött a tavasz, minden elő volt készítve, de eltelt egy hónap azzal, hogy a “szakember” a géppel megígérte hogy jön, de újra és újra kitalált valamit, hogy miért nem jön, és a végén egyáltalán nem is jött. Ennyi. Hiába csináltattuk meg a szelvényt, vettünk mintát, fizettük a labort, vásároltunk meg mindent, egyetlen emberen elcsúszott az egész és egy évvel csúszott minden amit az adott évre terveztünk. Ez egy adottság, nem tudom, hogy kizárólag Borsod - Abaúj - Zemplén megyei adottság-e, de adottság.

H.D.: Ez nekünk, irodai közgazdászoknak nem más, mint az Élet iskolája és talán jó is, hogy így tekintünk rá, különben beleőrülnénk. A steril körülmények, a számok és a grafikonok világából ide csöppenünk és rájövünk, hogy hiába stimmel minden a táblázatban, ha az ember reggel felhív, hogy most nem jön, mert esik az eső. Lehet, hogy ez patetikusan hangzik, de ez része a férfivá válásnak, avagy a férfiúi útnak, amin járunk. 

Nehéz lehet ezt kezelni. Egyáltalán barátok vagytok még?

H.D.: Igen! Persze vannak problémák, stresszeljük egymást dolgokon, de ha mi hárman nem tudunk valamit megbeszélni, megoldani, akkor hogyan várjuk például az Európai Uniótól vagy egy államszervezettől? Ha kicsiben nem működik a demokrácia, akkor nagyban hogy fog? Az is fontos volt, hogy megállapodtunk előre, hogy ennek a vállalkozásnak nem lehet az a vége, hogy nem tudunk enni adni a gyerekeknek. Persze emiatt nem vettünk meg egy pneumatikus prést 10 millió forintért, hanem egy másik pincészetben préseljük ki a szőlőt, ami miatt lehet, hogy nem a legoptimálisabb napon préselünk, de ez a kompromisszum, amit meg kell hoznunk annak az érdekében, hogy ne veszélyeztessük a családi költségvetést. 

Az alapítás óta minden a terv szerint halad?

Sz.P.: 2020-ban, amikor elkezdtük, megtanultuk, hogy mi az a feketerothadás. 2021 és 2022 nagyjából elfogyott mire feleszméltünk, 2023-ra tanultuk meg, hogy milyen az, amikor már van választék és értelmezhető mennyiség is, 2025 év végére pedig azt, hogy a boroknak jól áll az érlelés. Haladunk tovább előre az úton, a terv pedig folyamatosan idomul.

Mire vagytok a legbüszkébbek?

H.D.: Több borunk is szép szakmai visszajelzéseket kapott boros magazinokban, jelen voltunk rangos rendezvényeken a legnagyobb borászatok mellett, és mára több fontos értékesítési partnerrel dolgozunk együtt. Emellett otthonosan mozgunk a szakmai közegben is – ezt például a Vindependent tagságunk is jól mutatja.

Sz.P.: Talán még ennél is fontosabb, hogy vannak visszatérő fogyasztóink, és egy-egy borunk – mint a Mediátor félszáraz furmint, a Görbe dűlős furmint, a Metanoia PetNat vagy a Stilo Szamorodni – már felismerhető stílust képvisel.

H.D.: És közben megmaradt bennünk a kísérletező kedv is, ami az elejétől hajt minket.

Megvan a nulla az év végén? Hiszen közgazdászok vagytok.

Sz.P.: Nehéz kérdés. Beleszámoljuk a saját időt is? 2025-ben kiugróan magasak voltak a művelési költségeink, ez biztos. Nekünk tavaly a korábbi átlag duplájából jött ki egy hektár művelése, de ez egészen tudatos volt, mert olyan eddig halogatott munkákat végeztünk el, amikkel nem lehetett tovább várni.

H.D.: A célkitűzés inkább az, hogy a folyó bevételek fedjék a folyó kiadásokat. 

Akkor máshogy kérdezem. El tudjátok adni a boraitokat?

H.D.: Ennél a pár ezres palackszámnál már kell egy olyan ugrás az értékesítésben, ahol mondjuk egy étterem felvesz a borlapjára tőlünk valamit, vagy valaki rendel 300 palackot. Enélkül ez már nem megy. A sales kardinális kérdés volt már az első 0,8 hektáros terület megvásárlásakor is, mert már az arról lejövő bormennyiség meghaladta azt, amit hárman egymás közt elosztva meg tudnánk inni. Szóval el kell adni a borokat, és ez lépésről lépésre sikerült is. A borászati tevékenység célja szerintem nem lehet más, mint, hogy mosolygó emberek kellemesen beszélgetve fogyasszák el a borokat. Én kezdettől fogva igyekeztem, hogy jelenjenek meg boraink a piacon, hiszen ez óriási tapasztalat. 

Ha szigorúan tartjuk magunkat a matekhoz, akkor azért az jön ki, hogy Hegyalján, ahol országosan a legalacsonyabbak a szőlőfelvásárlási árak, nem területet kell venni, művelni, aztán szüretelni és bort készíteni, még csak nem is műveltetni kell egy bérelt területet, hanem fel kell keresni a pincéket és folyóbort kell vásárolni, aztán lepalackozni saját név alatt, mert így jövünk ki a legolcsóbban.

Sz.P.: Igazad van. Tavaly az egyik megbeszélésünkre azzal a kérdéssel érkeztem, hogy miért kell nekünk saját terület? Nyilván megvolt rá a saját válaszom, de ha tisztán a számokat nézzük, akkor egy kiló szőlőre vetítve a költésgünk akár 500Ft is lehet, míg a szüretkor az első osztályú mádi Király dűlőből 140Ft/kg-ért annyi első osztályú szőlőt veszel, amennyit nem szégyellsz. A válasz a hitelesség. Mi meg tudjuk mutatni a területet, amit mi művelünk, ahol ismerünk minden tőkét, ahonnan szüretelünk, amit utána feldolgozunk, ez kerül a palackba, minden cseppjéért vállaljuk a felelősséget. A hitelességünkkel a T3 márkát építjük, a megbízhatóságunkkal egész Tokaj Hegyalját szeretnénk.

H.D.: Meg kell találnunk azokat a csatornákat, ahol a borok 2/3-át biztosan el tudjuk adni. Ez kell ahhoz, hogy a jelenlegi birtokméretnél nullán legyünk, minden amit efelett eltudunk adni, az már plusz, abból tudunk fejleszteni. Persze a birtokmérettel is az van, hogy egy hipermarkethez túl kicsik vagyunk és nem is tudjuk annyira sztenderdizálni a kínálatunkat. Meg talán nem is akarjuk. Így viszont előfordul, hogy két kartonnal is szaladgálunk egy-egy partnerünkhöz, hogy eladjuk a borainkat, hosszú távon persze ez sem fenntartható. 

Jó dolog ma borásznak lenni?

H.D.: Ma Magyarországon borásznak lenni óriási mentális kihívás, mert irreális az elvárás feléjük: gyakran egyetlen embernek kell mindazt megcsinálni, amit mi felosztottunk egymás között hárman. Szerintem nem lehet egyszerre azon pörögni, hogy kiforrnak-e a borok, jó-e a borászati technológia, azon, hogy milyen művelési és metszési módot válasszak és azon, hogy hol adjam el a boromat. Ez nálunk szerencsésen megoszlik, mindenki csak a saját területét igyekszik felelősen kezelni: Peti a szőlészetet, András a borászatot, én a pénzügyet és értékesítést. Nem irigylem azt, aki egymaga fele mindenért!

Mi ma az álompiac egy olyan borászatnak, mint ti, akik kb. 5000 palackot termelnek évente?

Sz.P.: Viccesen azt is mondhatnám, hogy minden hétvégén fesztivál!

A fesztiválok megérik?

H.D.: Mindenképpen igen, feltéve, hogy nem számoljuk bele a mi óradíjunkat. A nagykerek nyomott áron dolgoznak, a fesztiválokon talán könnyebb normális áron eladni a bort. Mi az Újpesti Borvíkendre és az Avasi Borangolásra járunk, meg persze hazai pálya a tállyai Kerekdomb Fesztivál, az kötelező elem. Egy jó fesztivál az értékesítésen túl marketingként is felfogható mert növeli a pince ismertségét egy adott közegben, de csupán erre nem lehet építeni egy vállalkozást. Akármennyire is kicsik vagyunk, szükségünk van arra, hogy több lábon álljunk, hogy ott legyünk néhány étteremben, borbárban és kávézóban, a borainkat meg lehessen találni néhány fesztiválon és esetleg kis tételben az exportpiacokon is. Ehhez viszont nagyon figyelnünk kell a lehetőségekre, mert mi túl kicsik vagyunk ahhoz, hogy önállóan megjelenjünk mondjuk a Vinitaly-n vagy a ProWein-on.

Mik a tervek 2026-ra?

Sz.P.: Szép virágzás, elegendő csapadék, jó kötődés, ideális időjárás, műszakilag hibátlan traktor, egészséges termés, elhúzódó szüret, ahol mindenre van idő, problémamentes erjedések, jó fesztiválidő, és az utolsó palackig eladott borok.

H.D.: Meg az, hogy többet legyünk hármasban Andrással is együtt (nevet).