Olvasnivaló és mellé bor a pohárban, vagyis 10 könyv és 10 bor, amit ne hagyjatok ki, amíg otthon vagytok.
Nem tagadhatom meg önmagam, Közép-Európa dedikált rajongójaként egy kivétellel a környező országok irodalmából válogattam, a következő kritériumok szerint. Az író lehetőleg kortárs legyen, a műfaj pedig lehetőleg regény, esetleg novella. A verseket későbbre tartogatom és abban a válogatásban majd csak magyar versek lesznek.
Ami viszont a borokat illeti, maradt a szokásos megközelítés, vagyis a magyar borászatok megsegítése érdekében kizárólag magyar borokat ajánlok. Ez utóbbi annyiban volt nehéz, hogy az elmúlt években éppen ezeknek az országoknak a borvidékeit jártam be, így könnyedén tudtam volna akár szlovén, akár szerb, sem vagy román bort is javasolni.
Majd legközelebb, ha vége lesz ennek a Covid-19 helyzetnek! Ami a borok és könyvek kapcsolatát illeti, ne gondoljatok bele túl mélyen. Nem kerestem filozófiai összefüggéseket, sokkal inkább hagytam, hogy a hangulat befolyásoljon.
Még mielőtt felmerül kérdésként, inkább leírom. Az ajánlott könyveket olvastam, a borokat kóstoltam már. És ti?
Tipp: a könyvek címére kattintva megrendelhetitek őket, akárcsak a borokra kattintva a borokat. Mindkettőt lehet kérni házhozszállítással. Jó szórakozást!
Mileta Prodanović: Kert Velencében
“A regényben, amely egy város, Belgrád regénye, valamint egy szerelem és két különváló, majd újra összetalálkozó életút története is, két idő másolódik egymásra: az utólag aranykornak tűnő nyolcvanas évek viszonylagos szabadságáé és a kilencvenes éveké, amikor a hatalmon lévők által gátlástalanul manipulált szerb társadalom egyre mélyebbre süllyedt a gyűlölet és a sértett nárcizmus spirálja mentén. A főhőst 1996-ban, a nagy diáktüntetések idején éri utol a múlt egy iratköteg képében, amely egykori punk-zenekaruk külföldre szökött énekesnőjétől származik. A zenekart Marcel Duchamp és az avantgárd bűvöletében élő művészettörténész-hallgatók alapították. A két mozgás egy mitikus velencei kertben keresztezi egymást…”
Emlékszem, Velencébe menet, egy vonatúton, a hálókocsiban olvastam először a regényt. Egész éjjel fent voltam és bármit megadtam volna egy pohár könnyed, mégis elegáns vörösborért. Mint az Etyeki Kúria 2017-es pinója.
Miljenko Jergović: Diófa-házikó
“A horvát irodalom egyik legrangosabb kortárs alkotójának regényében egy népes dubrovniki család tragikus 20. századi történetét követhetjük nyomon. A sokszínű etnikai közegben játszódó, teljes női és férfi sorsokat kibontó novellaszerű történeteket olvasva elénk tárul az "ex-Jugoszláviák" történelmének széles panorámája. A fordítva számozott fejezetekben több mint száz évet lépdelünk vissza az időben a délszláv háborútól a Tito-korszakon és két világháborún át a Monarchia annektálta Bosznia és Hercegovina időszakáig, emblematikus helyszínek során át: rendőrségi irattárban és kihallgatószobában, kórházban, elmegyógyintézetben, vesztőhelyen, sorsok mindegyre szűkülő tereiben.”
A szerző régi kedvencem, már a Szarajevói Marlboro megfogott, azóta mindent elolvasok tőle, ami magyarul megjelenik. Pár éve még találkoztunk is Budapesten, ráadásul a kedvenc horvát borszakírómmal, Saša Špiraneccel egy épületben dolgoznak Zágrábban. A történetei áradóak, ezért egy egyenes, tiszta bort kerestem hozzá. SzabóZé 2018-as rajnaija éppen ilyen.
Filip Florian: A király napjai
“Filip Florian regénye részletgazdag és színpompás képet fest a XIX. századi Romániáról és arról a Bukarestről, melynek élete ugyanolyan pezsgő volt, akárcsak a korszak többi Európai nagyvárosáé Párizstól Budapestig. Főhőse egy berlini fogorvos, aki a trónörökös – a későbbi I. Károly király – kíséretében érkezik a román fővárosba, ahol gazdag mentora társaságában az élet sűrűjébe veti magát. Prostituáltak és úrinők, trónvárományosok és zabigyerekek, intrikák és háborúk, szerencsejáték és bódulat közepette köttetnek és szakadnak szét a szerelmi és baráti kapcsolatok.”
Talán a legismertebb román író, akire Dragomán György irányította rá a figyelmemet. A bort itt a téma adta, mégiscsak egy király magánéletéről, szerelmi kalandjairól szól a történet! Ha pedig király, akkor Tokaj, mégpedig a Disznókő 2016-os édes szamorodnija.
Drago Jančar: Ma éjjel láttam őt
“A regény hősnője, Veronika Zarnik életvidám, férjezett, extravagáns fiatal hölgy, gondtalan szépség a harmincas évek Ljubljanájában. Lovagolni támad kedve, aztán kikezd oktatójával, Stevóval, a daliás szerb tiszttel. Szerelem, majd viszony szövődik közöttük. Botrány a ljubljanai jobb körökben, főként, amikor a fiatalasszony követi szerelmét Szerbiába. A mostoha körülmények között kihűl a szerelem, és Veronika visszatér türelmes és belátó férjéhez, hogy ott folytassák, ahol abbahagyták. De jön a háború, és a háború végén a házaspár ismeretlen helyre távozik. Talány, hova kerültek és a regény öt különböző nézőpont mozaikjaiból rakja össze a sötét képet, egy fiatal pár végzetes útját az ismeretlenbe.”
Amíg olvastam a regényt, végig olyan érzésem volt, hogy fokozatosan elvékonyodom, végül füstté, köddé válva szétoszlom és eltűnök. A melankólia legjobb ellenszere valami friss és üde, illatos is, hogy emlékeztessen a létezés örömére. Egy jó cserszegi Frittmannéktól!
“Darvasi László nagyregénye egyszerre teremt magyar és közép-európai mítoszt, alföldi veszedelmes viszonyokat, tündérmesét és haláltáncot. Árad itt minden - tűzvész, árvíz és forradalom, szerelem és csalódás. Testet ölt egy nő, Pelsőczy Klára, akinek tenyere közepén folt piroslik ("angyal lábnyoma lehet, odaszállt, amikor születtél, táncolt a te kicsi tenyereden"), valamint három férfi - Imre, Péter és Ádám -, akik hol izzó szenvedéllyel, hol önkínzó odaadással, hol bohém széptevéssel próbálják egyszer és mindenkorra meghódítani Klárát. Ott van egy nem akármilyen doktor, Schütz bácsi, és egy fűmuzsikus, aki évszázadok óta zenél egy fűszálon, meg az ő kompániája, Mama Gyökér, Féreg úr és Levél úr. Előtűnik egy tizenkilencedik századi magyar város, Szeged, ahol együtt élnek magyarok, németek, szerbek, zsidók és cigányok, s amelyet hol ékesít és éltet, hol pedig áradásaival pusztít el folyója, a Tisza…”
Az elmúlt évtizedben nálam semmi nem tudta letaszítani a trónról a Virágzabálókat. Oké, van némi kötődésem Szegedhez, éltem is ott hat évet, a lányaim ott születtek, apósomék most is ott élnek, szeretem a várost. Ez viszont kevés lenne ahhoz, hogy ilyen sokáig rajongjak ezért az áradó történetért, ezért a modern meséért. Darvasi stílusa közeli áll Jergovićéhoz, nem véletlen, hogy itt is egy rajnaival próbáltam mederbe terelni a gondolataimat. Mit szólnátok Cseriék 2019-es Barnijához?
“A narratív monológ formájában megírt regény nélkülözi a kerettörténetet, központi figurája egy sikeres másodvonalbeli írónő, aki erotikus ponyvaregényeket ír. Az ő gondolatfolyama tárul elénk egy véget nem érő monológban élete fájdalmas csomópontjaival, személyes válságával. A borgőzös, keserédes, áradó szövegben nehezen válik szét jelen és múlt, valóság és álom, megtörtént és elképzelt, tudatos és tudattalan, reflexív és ösztönös. Ebben az állandó szürkés ködben a tárgyak, a jelenségek és a történések lebegnek, elveszítik kontúrjaikat, és egymásba olvadnak, átjárhatóvá válnak, montírozódnak. Az ember-, lélek- és emlékszilánkok szétszóródnak, ragasztásra várnak, némelyik szelekcióra, söprésre, vagy a megfelelő kukába.”
A modern cseh próza fiatal tehetsége újra és újra képes meglepni. Ezúttal a téma és a megközelítés miatt jutott eszembe a választott bor, Ruppert Kandúrja 2018-ból. Gyümölcsös és könnyed, mégis van benne potenciál. A neve pedig mintha rímelne az erotikus ponyvaregényekre.
Xaver Bayer: Az átlátszó kezek
“Xaver Bayer az átlátszó kezek című novelláskötetében mesterien ragadja meg a hétköznapi életben rejlő, nyugtalanító abszurditást: mert a nagy rejtélyeket bizonyára nagyon is komolyan vehetjük. De vehetjük őket néha nagyon is viccesen. Nevethetünk is magunkon, hogy néha mennyire tele vagyunk aggodalommal, miközben megtudjuk, milyen lehet egy taxiút Henry Kissingerrel, egy csata egy modern kori Napóleonnal, vagy teljesen besötétíteni egy lakást, miközben valaki ismeretlen számról üres üzeneteket küldözget. A szerző magabiztosan egyensúlyoz a valóság és képzelet vékony határán, legyen szó akár egy feszültségekkel teli, krimiszerű történetről, akár egy mesterien megrajzolt belső tájképről vagy éppen a tökéletes merénylet leírásáról.”
Az osztrák könyvnél adná magát Handke, épp ezért nem őt választottam. Xaver Bayer novellái a maguk abszurditásával egy könnyed bort kívántak meg, nehogy túl komolyan vegyem a történeteket. Dúzsiék 2019-es rosé cuvée-je éppen megfelelő!
Daniela Kapitáňová: Könyv a temetőről
“Daniela Kapitáňová első regényével, amelyet Samko Tále álnéven írt, azonnal rendkívül kreatív, eredeti alkotóként mutatkozott be. A szöveget egy 44 éves szellemi fogyatékos, törpe növésű férfitól halljuk, akinek legfőbb célja az életben, hogy ugyanolyan legyen, mint a többiek. Samko mindent utál, ami eltér a normálistól: semmi másra nem törekszik az életben, csak hogy minden furcsasága ellenére tökéletesen belesimuljon környezetébe - ezt kihasználva nevel belőle besúgót a város nagyhatalmú kommunista ura, s így lesz akaratlanul tragédiák sorának okozója a kisváros életében.”
A könyv, amiből az Örkény Színházban nagysikerű előadást faragtak Bíró Krisztával a főszerepben! Talán ezért, talán nem, de eddig több magyar barátom olvasta, mint szlovák. A nem túl barátságos Samko talán boldogabb lett volna egy pohár bor után, én mindenképp. Laposáék 2018-as szürkebarátja pont illik a helyzethez.
A kortárs lengyel irodalom legkiemelkedőbb képviselőjének, Piotr Szewcnek a fő műve. Témája egy háború előtti lengyel-zsidó kisváros "utolsó" hétköznapjainak leírása egy fényképezőgép objektívén keresztül. Állatok, tárgyak és emberek között elmosódnak a határok, lassú „múlásuk” mögött felsejlik a hajdan több kultúrájú város pusztulása: a zsidó lakosság eltűnése. "Csak az a konok hit, hogy ki tudunk emelni a feledés sötétjéből egy-egy részletet, az ég színét egy júliusi napon, 1934-ben, a mentolos cukorkák ízét egy hajdani kisfiú szájában, a tükör fakeretének faragott mintáit, az első ráncokat egy bizonyos Kazimiera M. homlokán, aki váratlanul elutazott a városból, nem hagyott hírt maga után, és sok más apróságot, mint Róza, a cigánylány hold alakú fülbevalóját, aminek ott kellett lennie, hogy fénysugarakat küldjön, akkor és ott, abban a térben, csak az kényszerített arra, hogy keressük, kutassuk azt az időt, ami, mint a fülbevaló és a vonat fölött szálló szikrák, örökre elveszett.”
A könyv legutóbb a Poket sorozatban jelent meg
A nap, ami utólag vált fontossá, amiről nagyapám azt mesélte, hogy a kávéházak teraszán ülve nem sejtették az emberek, hogy másnap elkezdődik a XX. század legpusztítóbb háborúja. Egy kimerevített pillanat. A borok világában engem ez a sauvignon blanc illatára emlékeztet, valamire, amit utólag már könnyű felismerni. Így a lengyel irodalomhoz a Molnár Borház 2019-es SB borát ajánlom.
“A háborúval nem lehet szembenézni. Aki túléli, az ezzel kínlódik. E regény szerzője a kilencvenes évek boszniai háborújának katonái és túlélői közé tartozik. Számtalanszor eleshetett volna valamelyik isten háta mögötti fronton, puskával a kezében. Számtalanszor meg is bolondulhatott volna a háború után. Irodalomból, fényszavakkal alakította ki a pajzsát, így védekezett, vallja. Írt háborús novellákat is, első regényében azonban a háborút a fonákjáról dolgozta fel: azt írta meg, hogy mi veszett oda. Gyermekkorát a gyönyörű Una folyó partján, azokat az időket, amikor együtt lélegzett a természettel, és amikor még senki sem sejtette, hogy mi készül az emberi lelkekben és fejekben. Számára fontosabbá váltak ezek a régi, egy egészen más világból való élmények, mint azok a szilánkok, amelyeket a háborúról őriz és bunkerez be az emlékezetében. Az emlékezet küzd ebben a regényben azért, hogy egy hadviselt fiatalember ép és egészséges férfi lehessen a hatalmas, de korántsem fenséges veszteségtörténet után. Nagy itt a szép szó tétje: az élet.”
Ha Bosznia, akkor legyen egy fűszeres vörösbor, áradó, mint az ország történelme, ahol a szerbek, törökök, horvátok, katolikusok és muszlimok, ortodoxok és dalmát kalózok, magyar vitézek és lengyel zsoldosok, olasz hajósok és rómaiak keveredtek. Egy syrah éppen megfelel, például a kevéssé ismert Tolnai borvidékről, Kelemenéktől, 2017-ből.
Ha nektek is van kedvelt regény-bor vagy novella-bor párosításotok, írjátok meg nekünk kommentben vagy levélben!