Kérem Várjon!
Cikkek
Garabonc borai
Utazás a Kis-Balaton partjánál 2.
Jakab Tamás
2022 October 19.

Cikksorozatunk témáját a Kis-Balaton környékének pincészeteinél fedezzük fel, a zalai borok egyébiránt sokszínű és egyúttal szinte ismeretlen világában ez a mikrolokáció izgalmas borokat mutat. A második epizódban Garaboncra látogattunk el.

III. Kránicz Borház és étterem

Krániczék szintén jeles szereplői a helyi, kis-balatoni borászkodásnak, bár, rájuk is jellemző, hogy termelésükkel elsődlegesen a saját és egyéb helyi éttermi igényeket szolgálják ki, azaz, ha valaki Kránicz borokat akar kóstolni, akkor nem tudja megúszni, hogy legalább Zalakarosig ne jöjjön el. De, jobban teszi, ha mindjárt a tett helyszínére jön, Garaboncra, a Bajkos-tetőre. Ugyanis a kis pince a nagy étterem mellett van, azaz, a kóstolás, szomjoltás mellett mindjárt lehet az éhséget is csillapítani.

A térségben ezzel a kombinációval Krániczék elsők voltak, a tipikus borúti szolgáltatáskombinációt (kóstolás, helyi vétel, fogyasztás, étkezés) ők vezették be. Ha már Zalakaros, van egy sétakocsikázó szolgáltatásuk is, aki az egyébként ingyenes mikrobuszos fuvar helyett egy picit romantikázna, akár ekhós szekérrel is megközelítheti a helyszínt. Ahonnan remek kilátás nyílik a Kis-Balatonra.

A borúti indulásnak, valamint a helyi igények kiszolgálásának köszönhetően a borászat a „kis területen mutassunk meg minél többfélét” elven működik: a mindössze öt hektáron terem zöldveltelini, szürkebarát, királyleányka, olaszrizling, ottonel muskotály, cserszegi fűszeres, kékoportó, zweigelt, kékfrankos, cabernet sauvignon, malbec szőlő is. Rengeteg.

Nekünk most a hazai megmérettetéseken legeredményesebb fajtákat sikerült kóstolnunk.

Zöldveltelini 2021: friss, üde bor, közepes (azaz, Zöldveltelinihez képest egy picit visszafogott) illattal és ízzel. Dominánsan almás, citrusos jellegű, nagyon pici borsos fűszerességgel megtámogatva. Stílusa a legkeletibb (és legdélibb) burgenlandi (azon belül főként Leithaberg DAC) GV-kre hasonlít a szomszédból. Kellemes, jóivású történet, az Országos Borverseny idei kiadásán aranyéremmel díjazták, itt most szintén az, 88 pont.

Királyleányka 2020: a 2021-es sajnos már elfogyott (lehet, érdemes lenne telepíteni belőle? Az új évjárat csak januárban jelenik meg, azaz, kevesebb, mint nyolc hónap alatt elfogyott), így a megmaradt néhány 2020-as palack egyikét kóstoljuk. Mindegyik eredményes tétel, a Winelovers Illatos borkóstolóján mindegyik TOP 20-as volt a maga idejében (a 20-as pont felfért a huszadik helyre, a 21-es pedig már 17-ik). Ez a bor egy árnyalatnyit túl van csúcsán, ami a reduktív érlelésből, tárolásból, palackban tartásból és a fajtából egyaránt összeadódik. Visszafogott illat, és íz, amelyben a fehér húsú barack jellemző leginkább. Ugyanakkor nagyon markáns a történet, nem vibrál, nem friss, de mivel közepesnél jóval hosszabb a korty, ezért aztán jól mutatja magát a bor. 86 pont

Narancsbor 2021: Cserszegi fűszeresből készített narancsbor. Mindössze 300 palack készült belőle, a tapasztalatok alapján idén több fog. Teljesen a szőlő eredménye a termék: nem volt kénezve, nem volt fajélesztő használva, nem volt bentonit, semmi sem. Cserébe ázott hat egész hónapot hűvösben/hidegben, majd csak azután lett préselve. Tiszta, közepes arany szín, narancshéjas, narancslikőrös illattal. Ízben ezeket a jegyeket némi kávé, pici drazsé (olyan Duna kavics féle hagyományos) egészíti ki. Nagyon egyben van, teljes egyensúlyban, jól iható, közepesen hosszú a korty. A mostanság újra divatos készítési egyik kétségtelen szép tétele. 89 pont

(Folytatjuk)


Fotó: jakabphoto winery-photography