Kérem Várjon!
Cikkek
Csobánci újdonságok
Az Illés Borászat
Jakab Tamás
2022 September 20.

Csobánc – egyike tanúhegyeinknek, így egyben a Badacsonyi borvidék egyik szép, ikonikus, és az utóbbi időben egyre inkább fejlődő szőlőtermő területe. Több más minden mellett egy új borászat is kezdi bontogatni a szárnyait.

Illésbor: Illés Anita és Illés Dávid közös vállalkozása, szívszerelme ez a vállalás. Mindkettejük szívügye a Balaton, azon belül is a Szent-György hegy és a Csobánc, valamint környékük. Nem oly rég indult a borászat, sőt, inkább előbb a szőlészet, merthogy, nem ebben a szakmában dolgozva, első területeik megvételekor még inkább szőlőt adtak el. A nagy fordulat Anita nagy vállalkozásával, szakmabelivé válásával, azaz, az egyetemi szőlész-borász képzéssel, és annak elvégzésével jött el, illetve, mégsem: „a 2020-as termést is eladtuk volna még eredeti szándék szerint, de a vevő a szüret előtt három nappal lemondta a vásárlást.” Három nap, illetve, három perc alatt döntöttek, három nap alatt megszervezték, és belevágtak: az érintett, szóban forgó olaszrizling termést Anita vezényletével feldolgozták.

Fotó: Jakab Ildi (jakabfoto)

Ez lett az első évjáratuk, a 21-es a második, a 22-es pedig a harmadik. Jelenleg a területvásárláson és jórészt a telepítésen is túl vannak, így a jelenlégi, zömmel kétpólusú (az olaszrizling és a sárgamuskotály mellett nüansznyi zöldveltelini színesíti a palettát) fehér kínálatuk a következő években jelentősen növekedni fog: sauvignon blanc, további zöldveltelini, szürkebarát és rajnai rizling lép be a képbe. A vöröseknél pedig a most is már szerepet játszó kékfrankos mellett cabernet franc bővíti majd a kínálatot. Pontosabban, egy hordó erejéig ez már el is kezdte bővíteni, de még csak hordómintáról van szó – lásd később.

Fotó: Jakab Ildi (jakabfoto)

A területek három dűlőben helyezkednek el: az első és legnagyobb vásárlások helyszíne a Csobánc déli oldalában található Fenyős-domb dűlőben történtek, ahol a termő szőlők mellett az új telepítések közül a cabernet franc foglalja el a legnagyobb helyet. De sauvignon blanc-t is fogunk itt találni. A szemben lévő oldalon, már a Tóti-hegyen található Bodok dűlőben az olaszrizling és a zöldveltelini új telepítései gyönyörködtetik a szemet. A kettő közötti laposabb részen, a főúttól nem messze található a majd egyhektáros, termő sárgamuskotály ültetvény.

Jelenleg a pincészet boraival néhány Badacsony környéki, illetve badacsonyi vendéglátó egységben lehet találkozni (pl. Pláne Borterasz, Óbester Panzió, Vitis Kúria, Villa 17 Panzió, Kempingski Bistro, szigligeti Kisbolt), valamint saját helyi és online értékesítésben. A nagy terv, a Csobánc hegyoldalában lévő régi pince vendégfogadó pincévé történő felújítása még várat magára. A víz, a villany, valamint az ezzel járó adminisztráció nem egyszerűsíti sem a borász, sem a leendő vendégek életét…

Ami tény: amíg ez meg nem valósul, addig is érdemes keresni az Illésbor borait. Hogy miért? Tessék:

Badacsonyi Sárgamuskotály 2021 gyöngyöző

Friss, az elején picit zöldes jegyekkel, de a korty vége szép szőlővirágos, a pohárban is a muskotályos jegyek. 86 pont

Badacsonyi Olaszrizling 2020

Kovás, minerális, majd gyümölcsös jelleg érződik, ez aztán az ízben is így jön. Szép, kerek bor, jó egyensúlyokkal, jóívású, bár reduktív készítésű, közel két év után is teljesen friss. Közepes lecsengés. 88 pont

Holdkő 2020

Ugyanaz az olaszrizling alapanyag, mint az előbb, csak nagyon pici zöldveltelinivel „megbolondítva”, az érlelés azonban eltér: másodtöltésű 300 l tölgyfa (Trust) hordóban érlelődött. Szép almás, gyümölcsös aromák mellett a finom hordóhasználat krémes, vajas, vaníliás jegyei is felfedezhetők, az illat- és ízhatás egyforma élvezetet nyújt. A szárazpróba szép vaníliás, tósztos jegyeket hoz. 89 pont

Napkő 2020

Ez is ugyanaz az alapanyag, mint a Holdkő, viszont ez már új, 500 l-es Stockinger tölgyfa hordóban érlelődött, sőt ebben is erjedt. Nagyon szép, egyszerre gyümölcsös (alma, mandula, csonthéjas) és hordójelleges (egy árnyalatnyi tósztos jegy). Komplex bor már most is, még további érési potenciállal. Nemhiába, Vinagora ezüstérmes tétel. Itt most 90 pont.

A nevekről: a helybeli kövek adták az ihletet, a tervek szerint azokban az évjáratokban, ahol az alapanyag ezt megengedi, tovább is fogják vinni ezeket, amolyan márkaépítési céllal.

Olaszrizling 2021

A 2021-es év megtréfálta a termelőket: az alapborként értékesíteni tervezett bor 7,7 g/l maradékcukorral, 6,4 g/l savtartalommal rendelkezik, igazi off-dry kategória, amelyet nem könnyű megérteni, semmiképpen sem lehet rá „alapborként”, a pince belépő boraként tekinteni. Markáns, sok minden elem játszik benne, ez helyenként még kakofónia, helyenként nagyon szépen élvezhető történet. Elkészítésekor figyeltek a paramétereire, így 30%-a hordós, 70%-a pedig tartályos érlelést kapott. Mindenképpen további palackos érlelésre javasolt bor, jelenlegi értékét, a 86 pontot egy fél éven belül is már simán felülmúlhatja.

Kékfrankos 2020

Tiszta, közepes rubin szín, intenzív illat, meggyes, fahéjas, szilva és negros vonal jellemzi. Ízben is megkapjuk ezeket a jegyeket. Közepes lecsengés, kellemes ízanyag. Jó ivású, önmagában is érdemes fogyasztani, bisztro borként szinte tökéletes. Teljesen kézműves termelés, azaz még a cefre forgatása is az ősi kézi forgatással történt! 87 pont

Cabernet Franc 2021

Hordóminta. Tiszta, lilába hajló színű, szép, fajtajelleges bor ánizsos, fűszeres jelleggel, kellemes hordófűszer kiegészítővel. Az új Trust hordó a gyümölcsös alapjegyeket jól kiegészíti. Várható piaci megjelenése csak jövőre, további palackos érlelés után. Érdemes várni, 90 pont már most is.