Nyitókép: "Itt még a fellegek felett jártunk" (fotó: Ercsey Dániel)

A #cmb2022 Kalábriában volt, az olasz csizma rüsztjén, a bájos Cosenza kevésbé bájos Rende városrészében. Pechemre én Rende külsőn szálltam meg, oda osztott be a gép, egy motel második emeletére, kilátással egy önkiszolgáló benzinkútra és egy főútra, úgyhogy nem Kalmár Bori volt az egyetlen, akinél szabadon értelmezték a „szoba kilátással“ kérést.

A motelban ez a program fogadott (fotó: Ercsey Dániel)

Az utazás is izgalmasan alakult, pontosabban mi magunk tettük azzá. A hajnali kelés eleve megviselt, de a kanyarban sem voltam Győrffy Zolihoz képest, aki alvás nélkül hozta le az előző éjszakát, lévén hajnali egykor már autóban ült Pécsről Budapestre, így lehet, hogy amikor felmerült bennünk Rómában, hogy a négy órás várakozást ne a reptéren töltsük, csak zombiként jött utánunk. Mindenesetre a magyar különítmény négy tagja, Bozzai Zsófi, Mathilde Hulot, Zoli és én bevonatoztunk Rómába. A vonat amúgy szuper opció, gyakran jár, gyors és légkondis, nem is kirívóan drága, csak ajánlani tudom.

A háttérben a Santa Maria Maggiore (fotó: Ercsey Dániel)

Rómában aztán a Termini pályaudvarról elkezdtünk céltalanul sétálgatni a Via Cavour-on, aztán a Piazza dell’Esquilinón meggyőzött az Argentin Nagykövetség előtti árnyas placc és a mellette lévő Double Tree Hilton kávézójának a terasza, hogy felesleges tovább menni. A téren van amúgy, igaz a másik felén, Róma egyik leghíresebb temploma, a Santa Maria Maggiore, ahol egy VI. századi ősi bizánci ikon is békésen várja a látogatókat. Persze minket elsősorban egy espresso és egy pohár prosecco vonzott, így az árnyas fák alatt elmélkedtünk arról, hogy talán meg kellene nézni az ikont, addig-addig, amíg már csak arra maradt időnk, hogy futtában fizetve menjünk vissza a Termini-re. A vonatot persze lekéstük, így már a római reptéren is csak szaladva értük el a Lamezia-Termébe menő járatot. Este még egy welcome cocktail party várt volna ránk, de a Pécsi Borozós különítmény külön utakon járva egy panelház parkolójában inkább pizzát evett és sört kortyolt hozzá, a flaszterre kitett műanyag székeken. Isteni volt!

A főszerkesztő pizzája (fotó: Győrffy Zoltán)

Másnap, ami még mindig csak a nulladik nap, egy már megénekelt (és borzasztó) mesterkurzus várt ránk, hogy utána buszokra pakoljanak bennünket és irány a Sila Nemzeti Park.

Helyi népviseletbe öltözött fiatal hölgy. Az összképet még az Adidas deszkás cipő sem tudta elrontani... (fotó: Ercsey Dániel)

A hegyek ölelésében fekvő turistaház melletti réten össznépi ebéd és köszöntőbeszédek, némi séta az erdőben és földrajzi eredetvédelemmel ellátott krumpli várt minket, de ami igazán pöpec volt, az az eper és ricotta fagylalt volt a végén. Kávét legnagyobb döbbenetemre nem lehetett kapni, hacsak a kávé ízesítésű, jégbe hűtött szénsavas üdítőt nem nevezem annak.

A fagylalt páratlanul finom volt (fotó: Győrffy Zoltán)

Késő délután újra felpakoltak bennünket a buszokra, hogy újabb két órás ücsörgés után - ami alatt egyszer fél órát álldogáltunk egy szellemi fogyatékosok számára fenntartott otthon előtt - megérkezzünk egy tengerparti bárba, ahol a bátrabbak (mindig a szerbek a bátrak, Igor és Milena az elsők között voltak és higgyétek el nekem, nem voltak sokan!) megfürödhettek a 18 fokos tengerben miközben lement a nap, a többiek pedig felváltva tapsoltak és itták a különböző koktélokat.

A bátor szerbek (fotó: Győrffy Zoltán)

Így érkeztünk el a vacsoráig, a welcome borokig és az áhított busz indulásig, ami után hajnali egykor végre hullafáradtan beájulhattam az ágyamba, hogy mindössze öt óra alvás után a CMB2022 első valódi versenynapja köszöntsön rám.

A Pécsi Borozó szerkesztőségének jelentős része, itt éppen bokáig a Tirrén tengerben (fotó: Győrffy Zoltán)