Legalábbis a régió két legismertebb biogazdája szerint mindenképpen. A Wassmann és a Hárs pincészetek nem ismeretlenek egymás számára. Tudnak a egymásról, figyelemmel kísérik a másik tevékenységét. A Hárs testvérek azonban még nem voltak Pécsdevecseren, pedig már évek óta tervezték. A Pécsi Borozó most elvitte Hárs Tibort és Hárs Józsefet Susann Hanauerhez és Ralf Wassmannhoz, hogy kiderüljön: tényleg olyan misztikus és különleges dolog e a biogazdálkodás.
A tél az utolsókat rúgja, mikor kocsiba szállunk és elindulunk Pécsdevecserre. Ez a kis baranyai település könnyen elkerülhető, hiszen pont annyira eldugott, hogy a gyanútlan utazó simán elmehet mellette. A kanyargós bekötőút végén egy tüchtig sváb falu tárul fel előttünk, ahol majd’ minden portára kifüggeszthetnék a tiszta udvar, rendes ház feliratot. Ebbe a faluba költözött be tizennégy évvel ezelőtt a Németországból származó Susann és Ralf. Hozzájuk érkezünk, a gyönyörűen felújított sváb házba, ahol rögtön egy 2010-es Morizz elnevezésű, olaszrizling alapú nyers pezsgővel kezdünk. Igazán ünnepi a hangulat, pukkan a palack. Koccintás, majd szinte magától megindul a diskurzus és sorjáznak a sztorik.
A Hárs Családi Pincészet jóval nagyobb múltra tekint vissza, mint a Wassmannék Bormanufaktúrája. Hársék több generációra visszamenőleg Szajkon és környékén éltek. Bár a szülők és a nagyszülők után csak a pince maradt meg, az ősök öröksége tovább él a két testvér által a szőlőben és a borokban. Ezen az örökségen és egy jó hosszú úton át vezetett az út odáig, hogy a Pécsi borvidék és a régió egyik legnagyobb biogazdája lettek Hársék a maguk 18 hektáros birtokával, melyet fokozatos, türelmes építkezéssel értek el és szinte teljesen új telepítésű az egész terület. Egészen sajátos szemléletmódja és nyugalmat sugárzó személyisége magával ragadja az embert. Minden egyes mondatából kiderül, hogy egészen különleges kapcsolat fűzi a természethez és, hogy mennyire különleges számára a szőlő: Én szőlőtermelő vagyok elsősorban, nem borász, filozófiám szerint a bor kialakul magától. Persze figyelünk rá, gondozzuk, hogy minden rendben legyen, de nem igazán értünk hozzá. – szögezi le Tibor és gyorsan hozzáteszi, nem mindig volt így: Én műszaki ember vagyok alapvetően. Kezdetben végigcsináltam nagyapámmal a természetes, akkor még nem bionak nevezett gazdálkodást. Aztán elmentem az egyetemre és mire onnan hazajöttem, már „okos ember” voltam. Megtanultam, hogyan kell mindent mindentől megvédeni és hogyan lehet mindent másképp csinálni. Ráadásul bekerültem egy mezőgazdasági nagyüzembe, és ott a beosztásomnál fogva egy idő után rálátásom lett arra, hogy a legjobb szándék és szakértelem mellett is a „nagyüzemi” gazdálkodás milyen környezeti károkat okoz például a talajokban. Amikor pedig fölművelő – szőlőtermelő – lettem, úgy gondoltam próbáljuk meg másként.
Száz évvel ezelőtt semmi kemikáliát nem használtak az emberek. Aztán új divathullám kezdődött és különféle műtrágyákat és növényvédőket kezdtek el használni, mindezt ipari mennyiségben. Elfelejtettük, hogy mi a természetes, mert tulajdonképpen a bio a természetes – egészíti ki Ralf, aki egyébként italtechnológiai szakmérnök végzettséggel bír.
Ralfék sokkal direktebb módon keveredtek az ökogazdálkodásba. Annak idején, mikor Magyarországot választották a letelepedésre, egy könyvben olvastak Villányról és hogy ott milyen jó a portugieser. Eljöttek, megkóstolták és annyira megragadta őket az egész vidék hangulata, a borok különlegessége, hogy nem is gondolkodtak sokáig. Elkezdtek házat keresni és Pécsdevecseren találták meg azt a helyet, ahol Susann lovai számára is van elegendő hely. Susann ugyanis egy egészen különleges lófajtát hozott el ide, melyek közül jelenleg is él három a ház mögötti területen. A lovak a gazdálkodásban is tevékeny részt vállalnak, hiszen Susannék a lovak szerves trágyáját komposztálják és használják fel a szőlőben. Azt azért hozzá kell tenni, hogy a Magyarországra költözésnek prózaiabb okai is voltak
Annak idején nem lehetett szőlőterülethez jutni Németországban, vagy ha igen akkor csak nagyon magas áron. Itt pedig mindenki ajánlotta a szőlőt eladásra és végül Mayer Márton segítségével vettük meg a házat. A szőlő ezer négyzetméterről indult és most két hektár van – mesél Susann a kezdetekről, majd mosolyogva hozzáteszi: A Bock Józsi is ennyivel kezdte annak idején, legalábbis saját bevallása szerint.
Persze azért a Wassmann birtok nem tör olyan magasságokba, mint a nagyobb villányiak, ők megelégednek azzal, amit ők ketten el bírnak látni.
Abban mindenki egyetért az asztalnál, hogy ez az egész bio túl van misztifikálva. Ez nem valami ördögtől való dolog. Nem úgy kell elképzelni, mint valami nagy újdonságot. A bio szemlélet tulajdonképpen az, amit még a különböző vegyi anyagok megjelenése előtt mindenki csinált. Olyan harmónia és egyensúly kialakítása, melyben a szőlő a maga erejéből nevelkedik, a föld pótolja a tápanyagokat és a szőlőterület flórája és faunája jól megfér egymás mellett.
Én azt gondolom, ha meghagyjuk minden állatnak és növénynek az életterét, akkor az számunkra is jótékony lesz, akik gazdálkodunk – jegyzi meg Hárs József. Ezért is lehetséges, hogy mindketten nevetve mesélik, a kezdetekben ugyanúgy megkapták a lenéző megjegyzéseket a szőlő gazossága miatt.
Nekem anyám mondta, hogy én vagyok a falu szégyene, mikor kijelentettem, hogy a tyúkhúr a barátunk – meséli Tibor, majd Susann is csatlakozik: Mi is megkaptuk, hogy hát hogy néz ki a szőlő, hogy lehet ilyen rendetlen az egész.
A tyúkhúr a barátunk, hiszen a gazdag talajok jelzőnövénye, csak ezt a legtöbben elsőre nem értik meg és azt hiszik gondozatlan a terület. Nálunk is így volt, aztán az első év után a nyúltartók már jöttek, hogy akkor vinnének belőle az állatoknak, mert tudják itt semmiféle kemikália nem került a növényekre – teszi hozzá Tibor. A beszélgetés persze nem folyhat szárazon így szép lassan előkerülnek a Hárs borok, majd az egész szortiment kikerül a kredencre és a főként fehérboros Hárs Pincészet olaszrizlingjével kezdünk a 2011-es évből. Közben felvetődik a kérdés, nincs e túl nagy rizikó a bióban.
Én annak idején úgy fogtam bele a borászatba, hogy van egy szemléletem és én szeretném így csinálni. Persze nekem ez nem főfoglalkozás volt, így fontosabb lehetett az elv mint a gazdaságosság. Ha ebből kell megélnem, akkor biztos nem merek belevágni, mert úgy gondoltam túl nagy a rizikó. Ma már persze tudom: nincs benne sok rizikó – árulja el Tibor, de azért abban mind megegyeznek, hogy ehhez sok türelem és persze az kell, hogy ha esetleg valami nem úgy alakul az ne roppantsa össze az embert. A rizikó viszont az integrált gazdálkodásban is benne rejlik, legalább annyira, mint a természetesben. Susann még hozzáteszi: Számomra ez jó hír, hiszen ez is mutatja, hogy a bio a jó út és a konvencionális lesz az, amelyik szépen lassan kudarcba fog fulladni az egyre erősebb szerek és egyre ellenállóbb betegségek miatt.
Az persze, hogy az egyik nehezebb-e mint a másik, nem tudják megmondani, hisz egyikük sem csinált mást soha.
Mi 1996-óta csináljuk ezt tudatosan és mindig így csináltuk, most már persze egyre többen veszik észre, hogy 15 év eltelt és működik a dolog. Én állítom, hogy a többiek tanulhatnának tőlünk – folytatja a gondolatot József. Közben újabb borok kerülnek a poharakba. Még 2011-nél maradna előbb egy chardonnay, majd egy kísérleti fajta, a borsmenta fantázianevű borból kerül ki a dugó. A kérdés közben adja magát: vajon a bio számít-e az eladásban, és ha igen milyen mértékben. Ám egyértelműen az a válasz érkezik, hogy nem. A biotermékek általában persze nagy nép- szerűségnek örvendenek, de a bor esetében ez más. A bornál nem számít, hogy bio és nem lehet jobban eladni sem.
Ráadásul, aki ilyen életmódot folytat, az általában antialkoholista – teszi hozzá nevetve Susann. A borsmenta után érkezik még két évjárat pannónia és egy jázmin is, mellyel kapunk egy kis ízelítőt abból a kísérletből, melyet a Hárs Pincészet a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Intézetével közösen végez. Ennek eredményei ezek a különleges nemesítések és az ezekhez kapcsolódó tájkísérletek.
A borsmenta és a jázmin jó kis diszkóbor lenne, nem? – kacsint ki Tibor és mi nem is tudunk mást tenni, mint helyeselni, mert a parfümös illat és a kis maradék cukor valóban ezt juttatja eszünkbe. A Pannonija egészen más. A két évjárat nagyban különbözik. Míg a 2009-es egy egysíkú, nem túl különleges bor, addig a 2010-es gyönyörűen hozza a rajnai rizling íz és illatjegyeit, nagyon harmonikus bor.
Az persze rögtön felvetődik, hogy a kezdeti támadások a gondozatlan szőlő és a más szemlélet miatt ugyan alábbhagytak, de vajon olyan vád érte-e a két pincészetet, hogy manipulálnak a borral. A kérdésen csak mosolyog Tibor: Természetesen, ilyen még a mai napig is van, de ezt viszonylag könnyű ellenőrizni és én bátran álltam mindig is az ilyenek elé. Pont az a jó ebben, hogy itt aztán tényleg nem lehet sumákolni, mert az egyből kiderül.
Nem is kell belenyúlni a folyamatba, mert pont ettől szép ez a dolog. Persze nem mindig sikerülnek könnyen a dolgok, de bizonyos évjáratok egészen kivételes minőséget tudnak produkálni – helyesel Susann és Ralf is.
Ennek eredménye például a Hárs Pincészet egyik legnagyobb sikere az édes cirfandli, mely tényleg csak kivételes években ad olyan bort, mint mondjuk a 2006-os vagy a 2007-es évjáratban. Az teljesen véletlen volt és én úgy vagyok vele, hogy nem is nagyon küzdünk azért, hogy ez minden évben meglegyen. Nálunk például volt olyan dolgozó, aki nem volt hajlandó a fürtöket a földre vágni terméskorlátozás céljából. Hála istennek, nem a cirfandli a volumenhordozó, így van lehetőség ezekre a játékokra és ilyen tényleg egyedi borokra. A Hárs Pincészet nem titkolt célja egyébként az olaszrizling renoméjának a helyreállítása és ezért minden el is követnek a szőlőben és a pincében egyaránt.
A traktor persze nem maradhat ki a beszélgetésből, hiszen a Hárs testvérek mindketten gépészeti pályán végeztek. Van is egy muzeális darabnak számító traktor a pincében, melyhez a testvéreknek rengeteg emlékük kapcsolódik. A gépesítés egyébként is jellemző a Hárs pincészetre, mert igyekeznek a lehetőségekhez mérten a legmodernebb technológiákat alkalmazni. Miközben József épp a traktorozásról mesél, előkerül egy 2011-es portugieser a Hárs Pincétől, mely rögtön alkalmat ad egy kis élcelődésre a testvérek közt. Tibor ugyanis nem szereti a fajtát és tulajdonképpen József miatt lett telepítve. Őszinte ugratásba kezd Tibor, melyet a fiatalabb testvér elenged a füle mellett és megkóstoljuk a valóban kivételes oportót, amely után a Wassmann Pince egyik büszkesége, a 2010-es portugieser kerül elő. Így át is térünk a vörösökre és gyorsan kiderül, hol találkozott elsőként a két pince. Történt ugyanis, hogy a 2008-as merlot termést teljes egészében lelopták a Wassmann birtokról, így kénytelenek voltak szőlőt vásárolni.
Keresgéltünk és így akadtunk rá a Hárs Pincészetre. Tudtuk, hogy ők is hasonlóan gazdálkodnak így megkerestük őket – meséli Susann, akitől Tibor veszi át a szót: Engem annyira lenyűgözött, ahogy beszélt a szőlőről és a borról, számomra egyből kiderült, hogy őhozzájuk kerülve a szőlő jó kezekbe kerül. Csakhogy akkorra már nem volt merlot-m, hanem csak cabernet sauvignon-om.
Így készülhetett el a 2008-as évjáratból a Wassmann Pince Cabernet Sauvignon-ja. Bár nagyon örültünk a sauvignon-nak, de Tibor azért hozzá- tette, csak jól bánjunk a szőlővel – egészíti ki a történetet Susann. A bort kóstolva Tibor is és József is elégedetten nyugtázza, hogy a szőlő jó kezekbe került.
A találkozás egyébként azóta érett már, de az interjú kellett, hogy végre meg is történjen. A következő vörösborok után egy kis egészségügyi sétára indulunk és megnézzük, ahogy Ralf enni ad a lovaknak. Eztán nyakunkba vesszük a pécsdevecseri pincesort, ahol rögtön meg is tudjuk nézni, hol tart a 2011-es évjárat. A pincesorra sétálva elmeséli Susann, hogy sok az üres pince, nagyon elöregedett a falu, így van lehetőség bérlésre. Nekik egy saját pincéjük van, és emellett egy másikat bérelnek, amely a palackos tároló. Hagyományos présházhoz érkezünk, a tágas pincében hordók és acéltartályok váltják egymást. A férfiak rögvest szakmázni kezdenek. Almasavbontás és kénezés. Ízek és illatok, milyen is volt az elmúlt évjárat.
Mi nem sietünk, türelmesek vagyunk és nem is próbáljuk siettetni a borokat. Persze azért figyelünk és kontrolláljuk a dolgokat, de nem avatkozunk közbe. Ezért lehet az is, hogy a boraink mindig a megfelelő érettségi fokon kerülnek piacra – ez Ralf filozófiája, majd hozzáteszi: Ugyanezt tesszük a szőlőben is. Egyensúlyra törekszünk, és amit a föld adhat nekünk, azt igyekszünk kiaknázni, de soha nem kizsákmányolni. Együtt dolgozunk a természettel és nem ellene.
Mindez persze fennköltnek hangozhat, de egyáltalán nem az. Én a nagyüzemi körülmények között megtanultam, hogy az pusztulásba és a földek kimerülésébe vezet, ha erőltetjük a dolgot és nem hagyjuk, hogy a természet elvégezze, ami a dolga. Nincs ugyanis új a nap alatt, régen a különböző szerek előtt is termeltek az emberek, ráadásul ténylegesen Európa éléskamrája voltunk. Ha odafigyelünk, ez továbbra is fennmaradhat, de abba kell hagyni azt a fajta kizsákmányolást, amit a legtöbben csinálnak. Ha helyre áll az egyensúly ugyanis, akkor természetesen, mérgek nélkül lehet szépet és jól csinálni – összegez Tibor. Ami vitathatatlan, hogy most már egyre többen ismerik fel a biogazdálkodásban rejlő lehetőségeket. Nem csak azért, mert a világ az irányba változott, hogy ezt támogatja az állam és az unió, hanem mert talán a felismerés is megtörtént a gazdákban, hogy lehet ezt másképp, egészségesebben és fenntarthatóbban csinálni. Egyre többen csatlakoznak, ami részben köszönhető a Hárs Pincészetnek, részben pedig Wassmannéknak, akik több pincészetnél tanácsadók és jó példával járnak elől. Így kezdett el átállni a Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Malatinszky Csaba, Bakonyi Péter és még sokan mások.
Akinek nem a mennyiség, hanem a minőség a fontos, annak mindenképpen a bio a jövő, a többiek pedig szép lassan majd rájönnek, hogy nincs más út – szögezi le Ralf és Susann szinte együtt. Mire a pincéből feljövünk már lement a nap és az egyre csípősebb hidegben élményekkel gazdagodva elindulunk vissza a házhoz. Mindenki próbálja emésztgetni az élményeket, halkan beszélget mindenki a mellette haladóval, de eljött a búcsú ideje. A köszönésben is érezni lehet, jó tapasztalat volt ez mindkét család számára. Hazafelé érezzük, bennünk is megfogant valami abból a szellemiségből, amivel az életet és a természetet szemléli ez a néhány kivételes ember. A bio ugyanis nem csak egy földművelési forma, hanem egy szemléletmód, egy életérzés.
A riport a Pécsi Borozó tavaszi számában jelent meg. A Duplacsavar rovat támogatója a Mercedes forgalmazója, a Pappas Auto Kft.