A Pécsi borvidék kivételesen izgalmas termőhelye hazánknak. A Mecsek déli lejtőitől a mohácsi Duna szakaszig húzódó terület széltől védett mediterrán dűlőin vígan mosolyognak a szőlőfürtök. Ha kóstolót tartok, mindig igyekszem becsempészni pécsi tételeket a sorba, ezek közt általában Planina is szerepel. Nem véletlenül, hiszen a déli szláv gyökerekkel bíró Horváth Zoltán nem csak a Pécsi borvidéken, hanem azon belül is Mohácson, szülővárosomban készíti jobbnál jobb borait. Bár előbb ismertem őt, mint tamburazenészt, az elmúlt húsz évben Zoli bebizonyította, hogy a tehetség számtalan úton törhet utat magának.
A Planina Borház olyan hely, ahol nincs két egyforma kóstoló, minden buli egyedi. Itt kilépsz a szürke hétköznapokból, szalmasárga, hagymahéj-, rubinvörös színekbe burkolózol és közben nagyon jól érzed magad. Egy ilyen élőzenés esten jártam legutóbb Zolinál, ahol ő maga is hangszert fogott egy-egy tétel kóstoltatása közben. Szerencsére arra is volt kapacitása, hogy kicsit beszélgessünk.
Mohácsról sokáig a fehér bor jutott az emberek eszébe. Hála többek közt neked is, ez mára változik.
Az emberek kezdik látni, hogy jóval sokszínűbb a terület. Már a régi összeírások is bizonyítják, hogy a filoxéra előtt nagyrészt Mohácson is kékszőlőt termesztettek, csakúgy, mint Villányban és Szekszárdon.
Ez arra utal, hogy hasonlóan jók a körülmények itt is, nem igaz?
A mohácsi szőlőhegy adottságai kiválóak. Már a római korban termesztettek itt szőlőt. Itt a legmagasabb az országban a napsütéses órák száma, a csapadék pedig szinte a legkevesebb. Kötött, kitűnő vízháztartású lösztalajunk van, ezen kívül a Duna sajátos mikroklimatikus hatása is lehetővé teszi, hogy a fehérborok mellett rozé, siller és vörösborokat is készítsünk. Bár a terület alkalmas rá, hamar rájöttem, hogy nem az iszonyú koncentrált, szuperhordózott vörösborokkal kell foglalkoznom. Amikor én kezdtem a borászkodást, a piacon ez volt a trend. Most már nem. Rájöttek az emberek, hogy a fogyaszthatóság, a könnyedség, a gyümölcsösség igenis előny. Hiszen a bor nem azért van, hogy fél deciket kóstolgassunk, kielemezzük, írjunk róla - persze az is szép dolog- hanem alapvetően azért, hogy fogyasszuk. A borásznak pedig az is fontos, hogy el tudja adni a borát. A könnyen fogyasztható, tiszta ízű, gyümölcsös borok, mint például a kadarka, a kékfrankos, vagy egy szép siller, erre kiválóan alkalmas. Az elején én is felültem a cabernet hullámra és nagyon sokat telepítettem belőlük, de az idén sokat ki is vágtam. A helyükre fehér szőlő és kadarka kerül. Egyébként én magam jellemzően fehérbor ivó vagyok.
Felvetődhet a kérdés, hogy egy meleg száraz termőhelyen hogyan lehet elegáns, jó savú fehérborokat termelni?
Úgy, hogy a helyi fajtákhoz kell visszanyúlni. Utána kell nézni, melyik fajták voltak azok, amelyekkel régen is dolgoztak a gazdák, melyek működtek. Ezért foglalkozom az olaszrizling régi klónjaival, amelyek savasabb, élénkebb, gyümölcsösebb borokat adnak, mint a telepítésre javasolt klónszelekció. Ezért vettem elő a csomorikát is, melyből régen a pécsi pezsgőgyár alapbora is készült, illetve telepítettem furmintot.
Amilyen színes a paletta a dűlőkben, olyan színes egyéniség vagy te magad is. Bölcsész, tolmács, népzenész, borász, sőt újabban hangszereket is készítesz. Melyik szerepben érzi legjobban magát Horváth Zoltán?
Elsősorban a borászattal foglalkozom, ez a fő megélhetési forrásom. A zene nálunk családi hagyomány. A feleségem, a gyerekeim, mindenki nagyon muzikális. A hangszerkészítés nekem egy régi szerelem, ami egy kicsit a zenélést is helyettesíti, hiszen azon a téren már nem vagyok annyira aktív, mint korábban. A családban sok ügyes kezű ember volt. Nálam tehetségesebbek is, legyen az textil, vas vagy éppen fa, de azért igyekszem tovább vinni a tradíciót. Esetemben inkább bátorság van. Mivel korábban nagyon sokat vándoroltam Zágráb, Pécs, Budapest és Mohács között, nem volt lehetőségem egy normális műhely kialakítására. Ez most adatott meg. Lényegében a covid alatt kezdtem ezzel foglalkozni, amikor a zárás miatt nem jöttek a vendégek. A hosszú téli estéket nem akartam tétlenül tölteni, így elkezdtem kocogni és hangszereket készíteni. Azt hozzáteszem, valahol tudat alatt készültem erre. Évtizedekig gyűjtögettem a faanyagot. Amit a szőlőhegyen kivágtam, mindig félre tettem. Vannak olyan cseresznye és diórönkök, melyek már tizenöt éve száradnak a présház padlásán.
Tudsz párhuzamot vonni a bor és a hangszerkészítés kreatív, kézműves munkafolyamata között?
Nem tudom elképzelni azt, hogy bemegyek a boltba, leakasztok a falról egy hangszert és azzal megyek zenélni. Ezeknek a tamburáknak, gitároknak megvan a személyes történetük. Az ember tudja melyik fából készült. A lelkünk ilyenkor másképp megy át a hangszeren és fejeződik ki a zenében. Én legalábbis így hiszem. A párhuzam persze megvan. Ugyanígy nem tudnám elképzelni magam egy borgyárban, kőbe vésett receptúra alapján, ismeretlen, felvásárolt szőlőből készíteni a bort, toronymagas tartályok közt húzni a tömlőt. Hívtak nagyobb borászatba dolgozni. Az egzisztenciám biztosan stabilabb lenne. A változó piaci helyzetben az ember el is gondolkozik a lehetőségeken, de arra jutottam, hogy nekem ez lélekölő volna. A saját 6,5 hektáromon, minden tőkét ismerek. Tudom, hogy a dűlő melyik sarkában gyengébb a talaj, hol lesz kisebb a fürt, hol fog előbb érni, hol lesz töppedtebb a bogyó. Én a borászkodást úgy kezdtem, hogy megvettem a földet, kitisztítottam, majd elültettem a szőlőt. Hiszek a „tőkétől a pohárig” történetben. Nem biztos, hogy anyagilag ez a legkifizetődőbb hozzáállás, de lelkileg egész biztosan.
A sokszínűség nem csak a boraidban, hanem a programjaitokban is megmutatkozik. Az élőzenés borkóstoló egy ilyen reneszánsz embertől szinte kötelező, de milyen érzés, hogy a fiaddal, Marcival együtt is rendre hangszert fogtok? Eltölt ilyenkor az apai büszkeség? Ráadásul Marci is borásznak készül.
Nem sikerült lebeszélnem, pedig megpróbáltam. Értelmes gyerek, a pontszámai alapján az orvosira is felvették volna, de ő borász szeretne lenni. Tudta, hogy nem várom el tőle, hiszen ez egy nagyon nehéz pálya. Kíváncsian várom Magyarország és a világ borfogyasztásának alakulását. Nagyon érdekes, ami most történik és nem tudjuk hová fog kifutni. Mi azért Marcival készülünk titokban másra is, meglátjuk mi lesz. Ugyanakkor tudom, hogy mindig lesznek nagyüzemek, ahol szükség lesz fiatal tehetséges szakemberekere, tehát borászként sem fog éhen halni. Nekem persze azért nagy boldogság látni azt, hogy az apakép, amit tőlem látott, valahol megértésre talált. És ez zenei vonalon is megmutatkozik. A fiamék már jobbak, mint mi voltunk. Ehhez persze nagyon fontos az az inspiráló kulturális atmoszféra is, ami Mohácson jelen van. Itt a tinédzser korosztályban is abszolút trendi elmenni egy délszláv táncházba vagy balkán partira.
Van két lányod is. Ők hogy viszonyulnak ehhez a kultúrához és a szakmához?
Soha nem kényszerítettem őket semmire. Nem osztom azt a nézetet, hogy a gyerekeknek mindent meg kell tanulni már hat-nyolc évesen. Én harminc fölött kezdtem borászkodni. Volt mindig szőlőnk, de gyerekként utáltam kimenni. Nem erőltettük a feleségemmel a zeneiskolát, a néptáncot, a népviselet gyűjtést, vagy hogy nekik kell tölteni a bort a rendezvényeken, de egyszerűen a baráti közeg, az otthoni értékrend és a családi örökség miatt ők is ebben a világban találták magukat.
Folyamatosan érnek sikerek, szakmai elismerések. Melyekre vagy a legbüszkébb?
Én elsősorban nem azért borászkodom, hogy egy versenyen aranyérmet kapjak. A számomra hiteles kollegák véleménye fontosabb. Ez fölött pedig természetesen a fogyasztók állnak. Hozzáteszem, sosem készítettem divatbort. A néró rozé nálam megszűnt önállóan rozéként létezni, mert túl illatosnak, parfümösnek találtam. Soha nem fogok Irsai Olivért, jázmint vagy borsmentát telepíteni. Persze fontos, hogy eladjuk a bort, és lehetőleg megfelelő áron – ami ma Magyarországon nagyon nehéz – de fontosabb, hogy tudjam, az adott fajtából kihoztam azt a maximumot, amit elképzeltem. Rengeteg kutatás, kóstolás, tapasztalat után egy forró termőhelyen sikerült egy olyan olaszrizling ültetvényt összehoznom a megfelelő klónok segítségével, amelyik nem dobja el a savát, nem lesz magas az alkohol, nem gyűjti ezerrel a cukrot. És ebből tudok ezen a meleg termőhelyen elegáns, testes, harmonikus olaszrizlinget készíteni. Engem ezek motiválnak.
Mik a terveid a jövőre nézve?
Nagyon érdekel az ökológiai, vegyszermentes termesztés. Ezen az úton el is indultam. Fokozatosan szeretném elhagyni a világfajtákat a kínálatból és lehetőleg közép-európai rezisztens fajtákkal szeretnék foglalkozni. A tavalyi évben már nagyon sokat erjesztettem spontán. Rendkívül érdekel a biodinamikának az állattartással összefüggő része, a talaj minőségének ilyen módú javítása. Viszont nincs szándékomban bio minősítést szerezni. Túl sok vele az adminisztráció.
A kiváló borokon túl mit kapnak azok, akik ellátogatnak hozzád? Miért éri meg a Planinát választani a rengeteg kiváló magyar borászat közül?
Aki eljön hozzánk, olyan szőlőfajtákból kap bort, amiből máshol nemigen. Csomorikát nem nagyon isznak Magyarországon, de a világon sem. Azokat az olaszrizling klónokat, amikkel foglalkozom, én hoztam be az országba. Kóstolhatnak fehér kadarkát 80 éves visszaoltott mohácsi tőkékről és folytathatnám a sort. Ajánlom azoknak is, akiknek fontos a személyes történet. A 20 év alatt, még nem volt olyan Planina kóstoló, amit ne én tartottam volna.
Mindenkit arra biztatok, ha Baranyában jár, látogasson el Zolihoz, hiszen unikális, hogy egy kóstolón a borász, a családja és barátai együtt pengetnek a teraszon és hitelesen varázsolnak a borokhoz méltó hangulatot. Aki meg szeretné tapasztalni a Mohácsra abszolút jellemző életérzést, a Planina Borháznál jobb helyre nem is mehetne.