A Pécsi Tudományegyetemen hagyomány, hogy a tanév elején kihirdetik, mely borok viselhetik egy éven át a PTE Bora kitüntető címet. Idén az ünnepélyes díjátadó a vírushelyzet miatt elmaradt, de a borok az ősz folyamán forgalomba kerültek: egy villányi cabernet sauvignon és egy pécsi cirfandli lett a kiválasztott.
Érlelt kadarka törkölypálinka nyerte 2020-ban az Ország Legjobb pálinkája címet, amelyet a Tolna megyei Brill Pálinkaház készített. Az Országos Pálinka- és Törkölypálinka verseny eredményeit november 5-én hirdette ki a Pálinka Nemzeti Tanács, ahol 18 champion, 71 arany-, 175 ezüst- és 113 bronzérmet is kiosztottak. A nemzeti pálinkaversenyre idén rekord mennyiségű, több mint 400 féle pálinkával nevezett 48 különböző pálinkafőzde. A legtöbb díjat a Győr-Moson-Sopron megyei 1 Csepp Pálinka gyűjtötte be, így 2020-ban ők kapták a legeredményesebb pálinkafőzdének járó kitüntetést.
Minden évben izgalommal várjuk az évjárat első hírnökét. Örömmel jelentjük be: elkészült és október végétől kapható a Vylyan Pincészet újbora, a Bogyólé. Az idei palackokat Győri Katinka Laura, a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatója által tervezett címke díszíti.
Fiatal jazzisták, táncoló párok és izgalmas borok várnak az árkádok alatt. Buborékok és videósztori a Gozsdu rendezvényéről.
Első pezsgőjével jelentkezik a nemzetközi szinten és országosan is elismeréseket nyert borokat alkotó PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet, ami azt jelenti, hogy több év kihagyás után ismét van pécsi pezsgő, ami pécsi szőlőből, pécsi erjesztéssel és érleléssel készült. Az oktatás és kutatás eredményeit is bemutató borokat és a pezsgőt ősztől a Pécsi Egyetemi Borbirtok márkanéven kell keresni a polcokon és a webshopokban.
Ismét örömünnep volt a Hungarianwines.eu által szervezett "Gettogether". A 20 éves Patricius Borház mesés panorámájú terasza megtelt élettel, szalmakalapos, suhogó ruhás hölgyekkel és felszabadultan kóstolgató urakkal. A rendezvény egyúttal az online bormédia legfontosabb rangadója is, ahol harmadik alkalommal osztottak díjat a legjobb borújságíróknak. A harmadik versenyen is volt pécsiborozós érintettség, Szabó Zoltán az első évben kategóriagyőztes volt, tavaly Magyar Dorottya és Győrffy Zoltán kategóriagyőzelme mellé Ercsey Dani behúzta az összetett diadalt is, amit idén Jakab Tamás ismételt meg.