Pécsi Borozó

Cikkek

Nem úgy, mint a Dinamo

Duplacsavar: Gere Attilával a Belje Pincészetben

Győrffy Zoltán

2012 January 25.

Amikor leparkolunk a Gere Crocus Borhotel előtt, ragyogó napsütés fogad minket. Villány az utolsó szép őszi napon, gondolom és amíg fotós kollégám a csomagokat racionalizálja a raktérben, a napsütéshez napszemüveget is keresek. Egy kávé és irány a határ. Duplacsavarunkhoz két Év Borászát szemeltünk ki: Gere Attilát, aki az elsők között kapta meg a legjobb bortermelőknek járó díjat és azóta is a legjobbak között tisztelhetjük, valamint Marijan Knezevicet, aki a Belje Pincészettel tavaly jutott a csúcsra, amikor is az Év Pincészete és Év Borásza díjat is megkapták Horvátországban. Egy Baranya két arca, a vörösboros és a fehérboros, a magyar és a horvát. Egymástól légvonalban húsz kilométerre. Egy kis izgalom van bennünk induláskor, hogy találjuk meg a közös nyelvet.

Nem úgy, mint a Dinamo

Amikor a beremendi határátkelőhöz érkezünk, Gere Attila megjegyzi, hogy ma már másodszor lépi át a határt. Kérdőn nézhetünk rá, mire elárulja, a Dinamo Zágráb Bajnokok Ligája mérkőzéseire barátaival rendszeresen lejárnak s bizony éjfél is elmúlik, mire hazaérnek. A foci visszatérő elem lesz ebben a szövegben, legalább nem csak borról beszélünk, jegyezhetik meg kritikusaink.

Jó lett volna legalább egy hazai gól, szurkoltunk nagyon, hogy legyen egy kis ünneplés, mert abban nagyon jók a szomszédok – jegyzi meg Gere Attila. De nem jött össze, az Ajax simán vágott kettõt és jöhettünk haza.

Az éjszakai autózás örömeiről és a horvát rendőrök radarozási szokásairól váltunk pár gondolatot, és már fel is tűnnek az első szőlőtáblák. Velünk tart Gere Attila lánya, a borászatban tevékeny szerepet vállaló Andrea is – apa és lánya a szőlősorok láttán már szakmaibb mondatokat váltanak, addig a magát sofőrnek álcázó szerző csak a szőlőhegyre felvezető útra koncentrál. De nem véti el, s aszfaltút kanyarog a dombra fel, a Grand Cherokee-nak ez meg sem kottyan.

Házigazdáink a dombtetőn található kilátónál várnak ránk, innen belátni a borvidék jelentős részét. Marijan Knezevic megragadja az alkalmat és a helyszínen mutatja be a szőlőbirtokot. Már amennyit belátunk, hiszen a birtok határai túlmennek a látótávolságon. A mintegy 800 hektáron Baranyai borvidék talán az egyik legkisebb Horvátországban. A besorolás kicsit bonyolult, hiszen a szomszédos országot két borrégióra osztották fel: kontinentális és tengerparti. A kontinentálison belül két alrégió van, itt a dunamentihez tartozik a borvidék. Nem is ez a fontos, hanem hogy remek szőlők és nagyszerû bor található itt.

A Belje Pincészethez jelenleg 590 hektár tartozik, terveink szerint olyan 612 hektárnál állunk majd meg – ecseteli a horvát borász. Nagy részét felújítottuk,

átalakítottuk, most 4464 tőke található egy hektáron, ami művelés és hozam tekintetében is ideális. A tengerszint feletti magasság olyan 150–230 méter közötti, a domb déli lejtőin vannak a mi területeink, túlnyomórészt olaszrizlinggel beültetve. Ami a fehérek közül még idekerült, az chardonnay, rajnai rizling és szürkebarát, míg kékszőlők közül merlot, cabernet sauvignon, kékfrankos és pinot noir.

Adatoknak nem maradtunk híján, viszont a napsütés ellenére egyre erősebben fújdogál a szél, így a kilátót elhagyjuk és a nemrég elkészült borászatba tartunk. Rövid autózás után a dombok között máris felbukkan egy nem kicsi modern építmény. A borászat, bizony.

Amint bekanyarodunk a borászat udvarára, a vizuális élmény egy pillanatra elnémítja egyébként folyamatos kérdésekben megmutatkozó kíváncsiságomat. A pinceavatón jártam már szeptember elején, most a szüret végén is érdekes látvány. Hasonlóan érdeklõdnek a villányi vendégek is, akinek Marijan töretlen lelkesedéssel magyarázza hogyan és miként is pont így jött létre, így rendezték be a borászatot.

Mintegy nyolc millió literes kapacitással rendelkezünk így, vagyis nagyon nagy mennyiségeket készítünk. A minőség rovására azonban ez nem mehet, ezért ennek megfelelően terveztük meg, ráadásul kitűnő számítógépes irányítási rendszer is segíti a munkánkat. Bár a pincemunkások még egyelőre jobban hisznek a saját két kezükkel elvégzett munkának – mosolyodik el vendéglátónk.

A sok, egészen pontosan 247 acéltartály erdejében elõször alul sétálunk végig, majd felinvitálnak bennünket a magasba is, hiszen a tartályok felső szintjét is járatok kötik össze. Kilenc méter magasan a tériszonyom már lassan figyelmeztet, hogy ideje volna egy nyugtató pohárka rizlingre és az sem nyugtat meg, hogy látom, Gere Andi is bizonytalanabbul lépeget a rácsokon, mint az előbb a betonpadlón. Szerencsére innen gyorsan kilépünk a leendő kóstolóépület felé, aminek a végleges kialakítása még várat magára.

A szüret fontosabb volt. Az egész borászat megépítése alig több, mint 300 napot vett igénybe, épphogy elkészültünk a szüret kezdetére, s onnan kezdve minden annak volt alárendelve. Most, hogy a szőlő, a bor már a tartályokban van, jöhetnek majd a belső építészek – tárja szét karjait Marijan. Gere Attila megértõen, helyeslően bólogat. Hiába, a szüret, az szüret, azt nem lehet félvállról kezelni. Álljon bármilyen technológia is a borász segítségére.

Amíg ismét autózunk egyet s a báni hegyen található borászatból átérünk a hercegszőllősi régi pincébe, némi történelmi visszatekintést. Az egykori baranyai borvidék ma Horvátországhoz tartozó részén 1526-ban említik először, hogy létezik Hercegszőllősön egy háromszintes pince, majd a törökök kiűzetését követően 1697-ben Savoyai Jenő herceg megkapja a bellyei uradalmat, s annak részeként létrehozza a pincészetét. A háromszáz éves múltra büszke borászat a privatizációt követően először rossz kezekbe került és néhány év alatt a csőd szélére jutott, míg öt éve az Agrokor konszern tulajdonába került. A szakmai érvek itt megértésre találtak és a tulajdonosok a minőségi borkészítést tűzték ki célul. Az Agrokor csoportba egyébként további öt horvát pincészet tartozik, több mint kétezer hektáron gazdálkodnak, amiről évente 20 millió liter bor kerül forgalomba.

A régi pincét kézi erővel újították fel, majd vadonatúj hordók kerültek be. Jelentős részük nagyobb méretű ászokhordó, bár folytattak kísérletet a barrique hordókkal, találtunk a sorban magyar gyártó hordójából is, de nem az újfa lesz a fő irány. A több szintet már korábban is bejártam, de most végre bejutottam az archívumba is, ez vélhetőleg a villányi borász vendégnek köszönhető – itt meg tudjuk azt is, hogy a legidősebb tétel egy 1947-es cabernet franc – az a fajta, amely ma itt nincs is telepítésben, viszont Villánynak meg ikonborává igyekszik válni az utóbbi évek során.

Régen is tudták, hogy a cabernet franc itt, Baranyában elemében van – Gere Attila számára egyértelmű, hogy ez a fajta sokat tud ezen a tájon. Megkóstoltuk volna ezt a közel 65 éves bort, hogy bizonyítani tudjuk a cabernet franc eltarthatóságára vonatkozó feltevéseinket is, de ezt későbbre halasztottuk. Ittak belőle viszont mások eleget, a legutóbbi háború során a pincészetet és az archívumot is kifosztották, a szerencsén múlt, hogy legalább egy része megmaradhatott az évtizedek alatt összegyűjtött palackoknak.

Annyi még maradt, hogy grasevinából, azaz olaszrizlingből hatvan évre visszamenőleg tarthatnánk vertikálist – mosolyodik el ismét Knezevic borász.

Ha vertikálist nem is, de egy 2009-est kapunk a poharunkba. Ez az a bor, amire Parkerék 90 pontot adtak, s amiről mi azt írtuk: Érett illatok, déliesebb, mediterrán gyümölcsök, lédús őszibarack. Szájban szép savak, friss citrusok, hosszú korty, pici kesernye. Érett, de egyben hihetetlenül friss, energikus, karakteres. Sok van benne, vibrál, plusz kis teltség, na meg kis krém, jó arányok, remek struktúra. Most sem mondunk mást.

A következõ pohárral ebből a grasevinából már a Kopácsi réten kortyolunk, a természetvédelmi területen találjuk meg a Kormorán éttermet, ahol a bográcsban halpaprikás, a bogrács mellett csíptetős ponty vár ránk. Az előbbit is kiválóan főzik, az utóbbi meg abszolút kopácsi specialitás.

Gyönyörű, rendezett táj és nagyszerűen csatornázott, elvezeti és tartalékolja egyszerre a vizeket, mindig lehet honnan öntözni – mondja Gere Attila, akiből már a szakember szól, hiszen édesapja agrármérnök volt, ő maga pedig erdészmérnökként dolgozott, mielőtt a borászság elcsábította volna. Az erdészetet egyébként Marijan Knezevic hozza szóba, aki ennél a pontnál ismeri be, ő már bizony járt a villányi Gere pincészetben.

Horvát borászokkal jártunk tanulmányúton Magyarországon, jó 7–8 éve is van talán. Bejártunk több borvidéket, Balaton, Tokaj, a többnapos túra végén értünk Villányba. Bár olyankor már fáradt az ember, Gere Attila szavai, gondolatai, történetei, ahogy a borászata is, nagyon megragadtak bennem.

A villányi borászon csak úgy veszünk észre kis érzelmi váltást, hogy mindig keményvágású tekintete mosolygósabbá válik s újabb látogatásra invitálja horvát kollégáját. Aki viszont újabb borokat hoz, mégpedig a Goldberg-sorozatból, ami a Belje prémium márkája, kizárólag válogatásokkal. Az első olaszrizling, négy különböző szüret házasítása, a normál szüreti időponttól a jégbor-szüretig. A félszáraz borban töppedtes illatok, aszalt déligyümölcsök és ugyanakkor élő savak, gördülő korty, izgalmas tétel. Ahogy a chardonnay is ugyanezt a stílust követi, bár ott inkább a teltebb, krémesebb bort ismerjük fel.

Hal követ halat, a halpaprikás után, amelybe a ponty mellé kis csukát és süllőt is tettek, de még a csíptetős ponty előtt pirított magvas bundában kisütött harcsaszeleteket kóstolunk, a kései szüretelésű félszáraz fehérborok meglepő módon passzolnak ide.

Közben a borászok szakmai kérdéseket vitatnak meg, részben a szőlészetről cserélnek információkat – talán kevesen tudják, de 2010-től a teljes Gere-birtokon organikus szőlőművelés folyik, ami a méreteket és a pincészet hírnevét tekintve is abszolút úttörő lépés a Villányi borvidéken. A borászati témáknál a feldolgozás módja, a vörösborok érlelése, de az élesztők megválasztása is szóba kerül. Ez utóbbinál egy momentum az újságírói érdeklődést is felébreszti.

– Sokat beszélgettünk arról, hogy vásárolt élesztők vagy a pincében fellelhető, úgymond vadélesztők az igaziak. De olyan pincében, ahol sokféle élesztő fordult meg, nehéz már igazán autochton gombákat kiválasztani, ezért kerestünk egy olyant, ahol biztosan nem használtak vásárolt élesztőket – kezd bele a történetbe Gere Andrea.

– És ezért a papa pincéje mellett döntöttünk, mert ő olyan régivágású borász volt, aki pincéjébe biztosan nem került be más anyag. A szelektáláson során találtunk is a több olyan élesztőgombát, amelyekkel az idén már el is készítettük az első borokat. Most majd kiderül, miben tudnak ezek, a bizonyosan villányi élesztők többet vagy kevesebbet – fejezi be a történetet édesapja.

A csíptetős ponty édes-füstös húsa mellé már Kopár kerül a poharakba, mégpedig két évjáratot kóstolhatunk egyszerre, a 2007-est és a 2008-ast. Ez utóbbi még nagyon fiatal, hogy teljes szépségét megmutatni tudja, de tartalmasságához és érlelhetőségéhez nem fér kétség. A 2007-es viszont mindenkit levesz a lábáról. Két éve azt írtuk róla: Kifinomult, elegáns illatú bor. Lekváros és pikáns fűszeres jegyek egymás mellett, leheletnyi bõrösséggel. Eleganciáját a szájban is érezzük, krémes kávét kortyolunk, mellé pedig fekete szeder társul. Tanninból sok van neki, de egészen puhának, simának hatnak az ínyünkön. Hangyányit még kócos a korty, de már most jól iható, élénk és vibráló a bor. Pályája meredeken ível felfelé. És 90 pontot kapott. Ezen az estén ez a szám lett trendi…

– Régen sokkal többet jártam ezekben a falvakban, amikor még aktívan fociztam – ahogy esteledik, egyre több a sztori, a zsurnalisztának most kell fülelnie, Gere Attila labdarúgó élményeit jegyezheti fel. Amikor Batinán játszottunk, a meccs előtti estén a halászcsárdában vacsoráztunk, jó volt a halászlé ott is, de a pálinkát sem gyűszűvel mérték, meg is látszott másnap az eredményen…

S visszatér a tegnapi meccs emléke is, a Dinamo Zágráb eddig igencsak sikertelen, rúgott gól és pont nélküli sorozata a BL-ben. Azt viszont a borászok nem engedik, hogy itt ne legyenek pontok, van is bőven, ráadásul a sor végén a Gere Solus kerül a poharakba. A Belje 2008-as merlot-ja a Decantertől regionális trófeát kapott, tudják itt is tehát, mit fán terem a jó merlot. De a Solus azért magas labda. Pár percig némán kóstolgat mindenki, szürcsöli az illatokat, ízeket. Sok fekete gyümölcs, némi piros erdei gyümölccsel lágyítva, finom, érzéki fűszeresség, gazdag, hosszú, belefeledkezhetünk.

– Ez azért nagyon tetszik, meg kell vallanom, csapathűség ide vagy oda, remek bor – mondja halkan Tomislav, a Belje vendéglátásért felelős munkatársa, amikor persze Marijan Knezevic ellép az asztalunktól.

S amikor visszatér, már a desszerteket kapjuk, a csokis süteményhez kortyolunk bele egy féltve őrzött borba, ami karácsony előtt kerül piacra. Ez a Belje 2007-es cabernet sauvignon-ja, amely 18 hónapot töltött francia barrique hordóban, majd 10 újabb hónapot 20 hektós szlavón tölgyből készült ászokhordóban. További hosszas palackérlelés után – és két bergamói aranyérem után – a csak vendéglátásban és vinotékákban forgalmazott Goldberg család tagjaként kerül piacra.

A borturizmus közös lehetőségeiről esik még szó, hiszen a két borvidék közelebb van egymáshoz, mint bármely más borvidék országhatárokon belül, ráadásul abszolút komplementer borkészítés folyik. És hát Villány jó példa nekünk, hogyan lehet a borturizmust fejleszteni, ahol a hagyományos kis pincéktől az olyan wellness-hotelekkel megerősített pincészetekig, mint Gere Attiláé, minden szint jól ki lett alakítva – mondják vendéglátóink. Akik maguk sem tétlenkednek, hiszen a következő tervük a régi borászat helyén egy ötven szobás borhotel megépítése. Amíg a Jeep biztonságában autózunk Villány felé, közösen mondjuk ki, hogy érdemes volt ide eljönni, meglett az a bizonyos közös nyelv, a bor és a terroir közössége. Érdemes ezeket a szálakat felfűzni, mert együtt kétségkívül többek vagyunk. Ráadásul eredményesebbek is, mint a Dinamo.

_{A rovat főszponzora a Pappas Auto Magyarország volt, mely Jeep Grand Cherokee gépjárművét biztosította nekünk.}

Címkék