A 2017 téli Pécsi Borozós Mustra alkalmával Göndöcs Lajos borai remekül teljesítettek, 2013-as Kékfrankosa 90, 2015-ös Kadarkája 87 ponttal az élmezőnyben végzett. Mindez egyértelművé tette, hogy a Borvidéki történetek rovatunkban helyet biztosítsunk számára, és kicsit körbenézzünk Lajosnál, mi történt legutóbbi, 2012-es beszélgetésünk óta. A cikk a 2018 tavaszi számunkban jelent meg nyomtatásban.
Göndöcs Lajos borászpályafutása hivatalosan a kertészeti egyetemmel indult, nem hivatalosan pedig Tamásiban, édesapja tanyáján, ahova kijárt kaszálni, metszeni, zöldmunkázni.
A szőlész-borász szakmérnöki képzés után 2006tól számos pincészetnél megfordult (Feind, Wekler, Horváth Laci, Mészáros), végül a harci Brill Pálinkaház mellett tette le a voksát már jó pár éve. Mindeközben munka mellett saját pincészetét is vezeti immár másfél hektáron a Sauli-völgyben és a Sauli-tetőn, valamint a Bagó-völgyben és a Benedek-völgyben.
„A saját területem 2500 m2, ezen van a tanya, némi gyümölcsös, egy kis zöldségeskert és a szőlő, amin kékfrankos és cabernet franc terem. Igazából nem ez a fő vonal, hiszen bérlek hozzá még három területet, amiken kékfrankos, zweigelt, olaszrizling, valamint új telepítésű shiraz és cabernet franc van, de a szőlőim 70%-a öregtőkés, bőven 30-40 év fölöttiek” – kezd bele saját borászatának történetébe Lajos. A palackszám a rozé és a vörösbor területén jelenleg fele-fele arányban oszlik meg: azaz nagyjából 2500 palack rozéja van, ehhez hasonló számú az összes vörös. „Tehát tételenként olyan 800 palack, kivéve a kékfrankost, ami 1200 körüli” – és erre egyszerű a magyarázat, nagyon tetszik neki a fajta. „Kicsiben dolgozom, egy évben 55 és 60 hl közt van a bormennyiség.”
A tanya folyamatosan alakul. Pénzszűke miatt ugyan hosszadalmasan, de évről évre szépül. A Sauli-völgyben lévő bázist már most is lehet látogatni, Lajosék szívesen tartanak borkóstolókat. Maximum 8-10 fős csoportokkal szeret dolgozni egyszerre, mert ennél több ember kóstoltatása már egyrészt kezelhetetlen, másrészt ő a kis társaságos, beszélgetős rendezvények híve. Mindez pillanatnyilag a nyári szezonra korlátozódik, a szabadtéri bográcsozós, grillezős vendéglátásra.
„Nagyon szeretek enni is és sütni-főzni is, így ha borkóstolóra jönnek hozzám, akkor mindig van mellé étel is, természetesen szezonális termékekkel. A tanya feletti kis kertecske a magas ágyásokkal kitermeli az alapanyagokat. Így megtalálható nálunk a borsó, retek, répa, pasztinák, különféle saláták, paprika, fekete paradicsom, chili stb. Ezen felül minden esetben borral készítem az ételeket, ügyelve arra, hogy az adott étel passzoljon a hozzá kínált borokhoz.”
Borait Budapesten a Kadarka Bárban, valamint Szekszárdon a Garay Élménypincében és saját pincéjénél lehet megvásárolni. Ide egyébként is érdemes kilátogatni, mert akit a fenti sorok nem győztek meg, azoknak egy kis mézesmadzagként megemlítjük, hogy Lali folyton kísérletezget, így olyan kincsekre bukkanhatnak az érdeklődők, mint a palackban erjesztett pezsgő, az érlelt kadarka párlat, a portói, a kékfrankos törköly és szőlőpálinka, a shiraz és a cabernet törköly.
A beszélgetésünk alatt kortyolgatott olaszrizling szintén a különlegességek táborát erősíti, hiszen mindössze 400 palack készült belőle, így nem kerül forgalomba. A szüreteket tekintve inkább a túlérés felé megy el, így ez a bor is a kései szüretnek köszönhetően 14% fölötti alkohollal bír. A Lajossal folytatott pár órás beszélgetésünk két fontos alappillére a kézművesség és a szőlőművelés volt. Ma már számos megközelítése és magyarázata van a kézműves borászatnak, Lajos szemszögéből nézve pedig az alábbiakra jutottunk:
„Kézművesnek tartom magam, annak ellenére, hogy sokaknál nem fér bele ebbe a fogalomba a borászati eljárások során a fajélesztők használata. Ettől függetlenül annak vallom magam, hiszen az első lépésektől, azaz a szőlőmunkától a borkészítésig jelen vagyok a szőlő és a bor minden életciklusában. Mindegyik tőkét ismerem, én metszek, kötözök, én csinálom a hajtásválogatást, a befűzést, a kaszálást, a vesszőkihúzást, a permetezést. Ott vagyok a szüretnél, én dolgozom fel a szőlőt, préselem, én csömöszölöm minden nap, én teszem hordóba. Almasavbontó baktériumot nem alkalmazok, egy-két fajtánál viszont használok enzimet, illetve a rozém és az olaszrizlingem esetében megdőlhet az általános kézművesség fogalma. Mivel ezek technológiai borok, amiknek van egy technológiai háttere, ezeket nem lehet máshogy elkészíteni, hogy a palackban „normálisak” legyenek. A vörösök esetében viszont abszolút a természethű készítés híve vagyok.”
Lali vallja, hogy a bor minősége 90%-ban már a tőkén eldől, és ennek fényében műveli a területeit. „Szeretem az öregtőkéket, melyeket környezettudatosan gondozok. Durva növényvédőszerekkel vagy rovarirtókkal soha nem dolgoztam és nem is fogok, próbálom a növény saját immunrendszerét felépíteni. Néha minimális felszívódó növényvédőt kénytelen vagyok használni. Főleg most, hogy nagyobb a terület, már nem tudom megtenni, hogy hetente permetezzek. Mivel ezt is kézzel oldom meg, háti permetezővel, így inkább előnyben részesítem a narancsolajat, lombtrágyát, barnaalgát. A bérelt területeimből adódóan, hivatalosan sem lehetek bio, másrészt nem is engedhetem meg magamnak, hogy esetleg elveszítsem a termés felét, de amennyire lehet, kvázi biogazdálkodást folytatok. A szőlősorok közt természetes gyomflóra van, sőt a shirazban már nemcsak az egyszikűek, hanem a pillangósok is megjelentek.”
Fotók: Kovács Viktor - Wineography