A köszöntőjében Streit György a névválasztáson túl az esemény miértjét is megindokolta: „Zágonyi Etelka a nagymamám volt, a névválasztás tisztelgés előtte és a gazdag magyar történelem előtt is. Szinte minden magyar családban van olyan tisztelt és szeretett tanárember, katona, tudós vagy mérnök, akiről a vasárnapi ebédnél anekdoták hangoznak el. A mi családunkban ez Zágonyi Károly.“

Charles Zágonyi, a springfieldi hős élete bővelkedik csodás eseményekben, a mai napig nem tudjuk biztosan, hogy hol és mikor született, cserébe egyáltalán nem tudjuk, hogy mikor és hol halt meg. De vajon fontos-e ez a két információ, ha közben az ember az élete folyamán kétszer is megmenti Bem életét az erdélyi hadjárat alatt, majd Amerikába emigrálva hőssé válik egy róla elnevezett lovasrohamban a polgárháborúban? Aligha. Zágonyi Károly az élete folyamán szinte minden volt, csak akasztott ember nem. Alapított énekkart, tanította vívni a következő generációt, oktatott lovaglást és varrt egyenruhákat szabóként, adott táncórákat, de ha csak tehette, nyeregbe ült és kivont szablyával vágtatott az ellenség felé. Utólag úgy tűnik ezt szerette csinálni a leginkább. Az utolsó információnk az életéről egy másik amerikás magyar hitelesnek tűnő naplóbejegyzése, amiben 1868-ban megemlíti, hogy ittak együtt egy sört. A többi néma csend.

Cseppet sem csendes azonban Villány, főleg az Oportó utca, ahol 2019-ben kezdődött a helyiek által néha csak űrállomásnak becézett borászati üzem építése. A tervek szerint a Streit-Zágonyi borászat üzemi oldalát már az idén átadják, utána pedig borbárral és panorámaterasszal is bővül majd az intézmény. Az első, 2013-as szőlőtelepítések és vásárlások után a fiatal borászat már 2017-ben elnyerte a Union 2015-ös évjáratával a Nemzeti Borkiválóság titulust, amit azóta Vinagora, Vinailles és Mundus Vini aranyérmek követtek. Szerencsére a jó hangulatú huszárfelvonulás és a megrázóan szép koncert után volt szerencsénk a pince forgalmi tételeit és egy újdonságot is megkóstolni, mielőtt még a vacsorát tálalták volna. A friss muscat ottonel könnyed és virágos, a rozé ellenben meglepően telt és borszerű, üdítő kivételt jelent a tutti-fruttis hazai rozétengerben. A 17-es évjáratból komplex borok születtek kicsi zöldfűszeres beütéssel, a Union pedig most is szépen tartja magát, hiába hat éves, még mindig szép gyümölcsösséggel hódít és nem uralkodtak el rajta a hordós aromák. Ami pedig a meglepetést illeti, a 2018-as Grand Union intenzív és koncentrált, de még nagyon fiatal, tipikusan az a villányi nagy vörösbor, amit érdemes egy évtizedre elfektetni, hogy igazán élvezni lehessen.

A beszámolót - legalábbis szerintem - érdemes az este dramaturgiai csúcspontjaként már a köszöntőben elhangzott Horatius ódával és annak gondolataival zárni.

„Kedves, csak ne kutasd, tudni tilos, hogy nekem és neked
mit szántak, mi jövőt isteneink, bár Babylon sötét
számításait is kérdeni, jobb tűrni, akármi lesz.
Vagy még több telet is ad Jupiter, vagy soha látni már
nem fogjuk, ha a zord téli vihar zúg el a tengeren;
szűrd meg bölcsen a bort, balga reményt tilt az irigy idő
hosszan szőni. Amíg szánkon a szó, már tovatűnt a nap:
élvezd, míg teheted; holnapokat, Leukonoé, ne várj.“

Ebben a Horatius versben hangzik el (az eredeti latinban) minden idők talán legismertebb Horatius idézete, a carpe diem. Ahogy arra Kőrizs Imre szellemes tanulmányában rámutatott, az „élj a mának“ (és „…ne a mamának“ by Amorf Ördögök) fordításból hiányzik a gyümölcs leszedésének a képzete, hiszen ezt jelenti a carpo ige latinul, vagyis talán a „harapj bele a mába“ fordítás pontosabban adná vissza a kifejezést, ám a mai este után én inkább javasolnám a pincészet szlogenjéül a „kortyolj bele a mába“ verziót. Az érett gyümölcs számtalan felhasználása közül ugyanis Horatius is az erjedést és a végterméket, vagyis a bort szerette leginkább…