Kérem Várjon!
Cikkek
Uvijek žedan, nikad pijan
Hercegovina őshonos fajtáit kóstoltam
Bóka Balázs Andor
2024 June 04.

Az Országos Horvát Önkormányzat idén harmadik alkalommal szervezte meg a négy napos „Fiatal Horvátok Zarándoklatát” Međugorje-ba, amihez Annával mi is csatlakoztunk. A lelki feltöltődésre kiválóan alkalmas szakrális programok mellett többek között Mostar és Szarajevó megtekintése is be volt tervezve.

Ennek azért is örültünk különösen, mert a tavalyi balkánkörutunkból épp ez a két város maradt ki (a sztorit itt olvashatod). Ha már erre jártunk, természetesen boroztunk is, és szerencsére Bosznia-Hercegovinában bőven találni olyan tételeket, melyekről érdemes írni. Kettőt választottam ki közülük, méghozzá Hercegovina két legfontosabb őshonos fajtáját, két kiváló pincészettől.

Ültetvények a Neretva völgyében

Mindig szomjas, sosem részeg – így szól magyarul a Podrumi Andrija, a cikk címében szereplő szlogenje. A Čitluk melletti Paoča faluban készíti borait a Ćorić család. A faluban két kápolna is található (Szűz Mária és Szent János), melyet a borászoknak szenteltek. Ide érkezett vissza 12 év katonai szolgálat után Šimun Ćorić, aki 1903-ban megalapozta a családi borászatot, bár a Ćorićok már az 1700-as évektől kezdve foglalkoznak szőlővel. A régi, több mint 300 éves pince ma családi múzeumként szolgál. 1938-ban, apja hirtelen halála után Šimun fia, Andrija vette át a gazdaságot, az ő nevét őrzi a pincészet. Az első komolyabb sikerüknek az 1955-ben Mostarban megrendezett első hercegovinai kiállításon szerzett ezüstérmet tartják. Innen kezdve pedig töretlen a folyamatos fejlődés. Ma Andrija három fia viszi a boltot, nem is akárhogy. A Podrumi Andrija kínálatában a borok mellett már párlatok is szerepelnek.

Podrumi Andrija – Žilavka 2022 (90% Žilavka, 10% Bena)

65% acél, 35% fa, ami már a szép mély szalmasárga színen is látszik. Illatban érett alma és körte, birs, méz és virág, valamint trópusi gyümölcsök, főként ananász és némi mangó. Kortyban érett citrusok, a hordó hoz egy kis vaníliát. Elegáns mineralitás és némi mandulás kesernye a végére. Mindez 13,2 %-os alkohollal. Igazán szép bor.

Egy palack 3000-3500 Ft-nak megfelelő konvertibilis márkáért vagy euróért szerezhető be az üzletekben, szupermarketekben, ami korrekt ár ezért a borért. Mi azonban a mostari The spirit of Herzegovina, Emica Ćorić nevével fémjelzett borszaküzletben 5 euróért kaptunk egy decit, ami elég durva, de mivel kortyolás közben Mostar óvárosának csodálatos panorámája tárult a szemünk elé, azt hiszem még így is megérte. Ćorićék szerint kiemelkedő érlelési potencál van a borban. Jó lenne néhány év múlva újra megkóstolni.

Mostari panoráma

Szarajevót az utolsó napon ejtettük útba és sajnos nem volt annyi idő a Baščaršija zegzugos utcáin való barangolásra, mint szerettük volna, de azért így sem maradtunk élmény nélkül, és persze bor nélkül sem. Szarajevóban kihagyhatatlan az igazi helyi csevap, de arra készüljünk fel, hogy a nagyarányú muszlim lakosság miatt, az éttermek jelentős részében nem árusítanak alkoholt. Ezen nem lepődtem meg, azon viszont igen, hogy a már megszokott alkoholmentes sör mellett, megjelentek az alkoholmentes borok is az itallapon. Sokat olvashatunk mostanában erről az új piaci szegmensről, melyet a legtöbb borkedvelő megvet, ám kétségtelen, hogy egy dinamikusan fejlődő szektorról van szó. Elgondolkodtató, hogy milyen keresleti erőt képviselhet a jövőben a muzulmán lakosság, a borpiac ezen területén. Szerencsére a boltokban azért „igazi” borokat is vásárolhatunk, így tettem szert a másik fő őshonos fajtára, egy blatina-ra a Nuić pincészettől.

Szarajevó

A Crnopod faluban működő borászat Međugorje és Ljubuški között található. 2004-ben telepítették az első 7 ha-t és 2008-ban jelentek meg először a piacon három tétellel, egy žilavkával, egy blatinával és egy blatina barrique-al. Mára 35 ha-on gazdálkodnak, és az említett fajták mellett a szintén őshonos trnjak, továbbá bena, krkosija, cabernet sauvignon, alicante bouschet, plavac mali és több további fajta is a paletta részét képezi. 

 Nuić ültetvény

Az ültetvények gyönyörű természeti környezetben helyezkednek el. Művelés előtt a terület egy sziklás fennsík volt, tipikus hercegovinai mediterrán növényzettel. Gránátalma, hanga, zsálya, boróka, szalmagyopár, ciprus uralta a tájat, melyeknek aromajegyei a mai napig felfedezhetőek a Nuić borokban.

Vinogradi Nuić – Blatina 2018 (85% blatina, 10% trnjak, 5% alicante bouchet)

Hasonló árkategóriában mozog, mint a žilavka. Én 3200 Ft-nak megfelelő KM-ért vettem.

Kézi szüret után a fürtöket hűtik, majd bogyózzák. Néhány óra héjon ázás után megy az acéltartályba, itt történik az alkoholos, majd a spontán malolaktikus erjedés. Ezt követően 500 literes tölgyfahordóban érik még 12 hónapot a bor, palackozás után pedig további 3 hónapot, hogy végül a polcokra, onnan pedig a poharunkba kerüljön.

Kézi szüret

Sötét rubin szín, illatában szépen jönnek a sötét bogyós gyümölcsök és a szilva. Ízében konyakmeggy, áfonya, szeder, étcsoki és arányos hordófűszerek. Szép egyensúlyban lévő, jó ár-érték arányú bor.

 Žilavkával a pohárban

Bosznia-Hercegovina egy csodálatos ország, tele a Balkánra jellemző ellentmondásokkal és bár látszólag nagy a fejetlenség a térségben, a picékben igenis rend van és ez a borokban is megmutatkozik.