A koncepció izgalmas és hiánypótló, ráadásul viszonylag kötetlen és tetszés szerint tölthető meg tartalommal: lehet akár egy sima kóstoló, de egy kétórás talkshow is benne van a pakliban, ahol a borok csak kísérik, színesítik a beszélgetést, minden a házigazdától, a vendégétől és a közönségtől függ, mármint hogy utóbbi hagyja-e kibontakozni előbbieket. 

Ha lenne érdemi magyar borkultúra, ha lenne tisztelete és érdemi olvasottsága a borsajtónak, akkor országosan eseményszámba menne egy ilyen sorozat, elvégre mégiscsak az egyik nemzetközileg ismert borszakíró társaságában lehet borokat kóstolni – a Cornel’s részéről tehát megsüvegelendő, hogy személyiségeket helyez előtérbe. Győrffy Zoltán ugyanis a Pécsi Borozó alapítója, a Magyar Borszakírók Köre leköszönt elnöke, a GROW du Monde olaszrizling-borverseny társalapítója – és még egy csomó titulust fel lehetne sorolni, de talán pont itt, pont nektek nem kell őt bemutatni. A vendége október végén Schlapp Csaba, a Mecseknádasdi Szőlő- és Bortermelők Egyesülete elnöke volt, aki a délpannon olvasóknak villányi boros rendezvényekről is ismerős lehet, egyrészt borbírálóként, másrészt a nagyobb rendezvények biztonságáért felelős szakemberként.

Mint a bevezetőből kiderült, az, hogy Schlapp Csaba megfertőződött a borral és ma már borász végzettséget is szerzett, részben Győrffy érdeme is, az általa tartott pécsi WSET-tanfolyamot járta ki, ami láthatóan szemléletformáló erővel bírt nála. Noha eleinte csak vörösbort ivott, abból is a testesebb-alkoholosabb darabokat, a pincéjében ma már szinte csak fehéreket találni – ehhez persze kellett az is, hogy az általa vásárolt szőlőterületen mindössze két tőke kékszőlő teremjen.

Elsőként a magyar fehérek mérkőztek meg – Schlapp javaslatára mindketten egy pezsgővel próbáltak a közönségre hatni. Győrffy biztosra próbált menni, és egy somlói pezsgővel indított: a Fehérvári birtok Reserve brut pezsgője szuper darab, szenzációsan jó savak mellett hozza a kötelező briósos-toastos érleltebb klasszikus tankönyvi pezsgőkaraktert. A Schlapp által választott balatonőszödi Androsics furmint brut pezsgővel a vendég célja az exkluzivitás volt, elvégre még nincs piacon a tétel, de kapott pár palackot a borásztól: emiatt az teljesen friss, kicsit még kócos is talán valamennyire, viszont abszolút és nagyon kedves módon a gyümölcsök uralják, a klasszikus érlelt pezsgős aromák sehol nincsenek még, emiatt végül a közönség is inkább ezt díjazta. 0:1. De rosszul egyikkel sem jártunk, sőt, a nagy pezsgőtérítő hírében álló Győrffy helyében eleve külön kategóriaként kezelném a jövőben a pezsgőket.

A második körben két német rajnai rizling következett – elvégre Schlapp Csaba sváb gyökerekkel rendelkezik, a meseszép Óbányán gyerekként a német helyi dialektusával nőtt fel, nem a magyar nyelvvel, a rajnai pedig az egyik kedvenc fajtája. Nem titkos kedvencek, hanem a pécsi közönség számára a Pannon Borbolt választékából azért valamennyire ismert borok kerültek a poharakba. Schlapp Csaba egy pfalzi tételt választott: a Neiss pincészet 2023-as tétele szépen demonstrálta, hogy ez az egyik legdélebbi (nyugat)német borvidék miért épp a könnyen érthető, jól iható, jó ár-érték arányú gyümölcsös borairól híres, és hogy emiatt miért lehet helytálló akár a német Kiskunságnak, de inkább Pannonhalmának nevezni a Pfalzot. Annyi a csavar Schlapp elmondása szerint, hogy a borászuk az újvilági tanulmányai miatt a szokottnál is populárisabbra hangolta a bort – és emellett csak úgy áradt belőle a petrolosság, ami egy fiatal rajnaitól nem annyira megszokott. Győrffy a válaszborral nem cáfolt rá a borszakírósággal járó viszonylagos elitizmusra: az északibb, kisebb területű, főleg magasabbra pozícionált, gyakran dűlőszelekciókkal dolgozó, a Rheingau határában található, vulkanikus talajú Nahe borvidékről hozta el a Tesch pincészet ugyancsak 2023-as szép és elegáns, savakban azért nem épp szegény, de klasszikus almás-barackos alapborát. A közönségnek az első bor túl benzinkutas hangulatú volt, a kört így Győrffy simán nyerte. 1:1.

A harmadik kör a magyar vörösboroké volt, Győrffy itt kifejezetten kockáztatott, amikor a szigorú elvek alapján szőlészkedő-borászkodó, inkább a kortárs nyugat-európai ízlésre hangolt borokat készítő balatonfüred-csopaki borvidéken dolgozó St. Donat pince egyik vörösborát hozta el, egy kékfrankost ráadásul, 2022-ből, a Tihanyi-félszigetről. Győrffy azzal érvelt a bor mellett, hogy a kékfrankosok gyümölcsösek, jó savakkal bírnak és meghálálják a hordós érlelést is – nekem azonban inkább tűnt firenzei éveim bisteccás éttermeinek klasszikus folyóboros Chiantijának, kicsit éretlen, zöldes jegyek, magas sav, fűszerek, ásványosság, abszolút atipikus kékfrankos. Schlapp észak vs. dél harcként fogta fel a harmadik kört, a pécsi közönséget egy villányival, a szerinte legjobb ár-érték arányú 2018-as Vylyan cabernet franc-nal próbálta meggyőzni. Érezhető hordóhasználat, érett gyümölcsök, az a fajta villányi stílus, amit mindenki el tud képzelni, amikor levesz egy borvidéki palackot a polcról. Két különböző stílus és szájíz, meglepően szorosan bár, de a villányi nyert. 1:2.

A legerősebb és legjobb meccset a külföldi vörösök vívták, nehéz volt dönteni közöttük. Schlapp Csaba egy 2022-es spanyol garnachát hozott a Zaragozától délre, a Cariñena borvidéken található Bodegas Carétól: könnyű és jól iható, de szép testtel, némi füstösséggel, kávé, csokoládé, vanília az amerikai hordó miatt, szóval délies könnyedség, simán lecsúszna belőle akár egy palack is – mint mondta, egy, a borász technikumban vele közösen a padokat koptató ismerőse onnan egyenesen Spanyolországba ment dolgozni (igaz, nem a Caréhoz, hanem a konkurenciájához), és milyen jól tette. Ha már dél, a Jugoszláviában felnőtt Győrffy Zoltán is elhozta annak rusztikusabb, teltebb, sűrűbb, vérbő, tehát keleti verzióját egy macedón bor képében, a macedón vacsoráktól a szkopjei palotákká átalakított panelokon át a Vardarban lévő gályákig rengeteg helyi sztorival fűszerezve. A függetlenségét 1991-ben kivívó, ma Észak-Macedóniának nevezett országban Tito alatt terjedt el a szőlőművelés, miután a klíma egyszerűen tökéletes hozzá, meleg van, a szél a Vardar folyó völgyében állandóan fúj, permetezni alig kell – ma a GDP tekintélyes részét adja a borágazat. Az itteni legnagyobb pincészet, a Tikveš egyik feljebb pozícionált borát, a 2022-es Luda Mara nevű vranacot kóstoltuk: érett gyümölcsök, némi fűszeresség, jó savak és itatja magát. Nem tudtam dönteni, de mivel utóbbiból nehezebben tudom elképzelni, hogy sokat igyak, az első győzött, és nem csak nálam. 1:3.

Győrffy a végén még egyenlíthetett volna, elvégre az utolsó kör következett, a meglepetésboré, amit csak közvetlenül kóstolás előtt fednek fel a közönségnek, és ahol az ő ítéletük dupla pontot ér, ám erről színpadiasan már előre lemondott, mondván úgyis mindig a vendég nyer, ő pedig jó és udvarias házigazda, aki mindent megtesz a vendégéért. A GROW du Monde-szervező borszakíró azért mégsem akarta olaszrizling nélkül hagyni a társaságot: a szerb-horvát határ mellől, a szerémségi Újlakról/Ilokról mutatta meg a brit királyi család egyik kedvenc pincészetének, a traminijéről híres Iločki podruminak a Principovac névre hallgató 2022-es félédes, mézes, krémes, érett gyümölcsös graševináját. Szép, szép, de a közönség maradékcukor helyett addigra már érett gyümölcsökben és tanninokban fuldokolva akart élvezkedni, amit Schlapp Csaba meg is adott nekik lokálpatriótaként egy mecseknádasdi borral, egy 2021-es merlot-cabernet sauvignon-syrah házasítással telekszomszédjától, a sokszínű polihisztortól, a médiában a sziámi ikrek szétválasztásáról ismert idegsebész Hudák Istvántól – akinek ő maga is sokat segít a szőlőben és a pincében is. 1:4.

A győzelem örömére pedig kaptunk egy újabb meglepetést Schlapp Csabától, Hudák István egy friss, piacon még nem lévő saperavi-cabernet sauvignon 50:50 arányú házasítást, amit épp Schlapp követett el a szomszéd pincéjében. A bor 17% fölötti alkoholjával, fiatal korával egészen valószínűtlen, szinte boron túli élmény volt – a közönséget még sokáig újabb meg újabb visszakóstolásra bírva. 

A köpőcsészék pedig végig üresek maradtak.