A cikkben szereplő összes fotó a szerző tulajdona

Sok szálon kapcsolódok a göncruszkai református gyülekezethez, az egyik meglepőbb mint a másik. A lányom nyáron a Bárka tábor első turnusában göncruszkai gyerekekre vigyázott és nagyon megszerette őket. Palkó Gabi gyakran és kedvesen emlegette a gyülekezetet és azt a munkát, amit véghezvisznek, végezetül Alkonyi László vitt el először ebédelni Göncruszkára, ami után egy hónappal már a családommal mentünk vissza. De vajon mi van Göncruszkán, ami miatt érdemes oda ellátogatni?

Nem fogok monográfiát írni a faluról, főleg, hogy már megtette helyettem más! Nem akarok elriasztani senkit, sőt(!), de Göncruszkán az emberek, a közösség a látnivaló! A szomszédos Göncön van „huszita ház“ és egy pálos kolostor romja, Bibliakiállítás és Károli Gáspár Múzeum, hiszen a híres vizsolyi Biblia valójában Göncön íródott, csupán a nyomda működött Vizsolyban. Az emlegetett másik szomszédos településen van Mézmúzeum és persze Vizsolyi Biblia Emlékhely, de a református templom freskóit is érdemes megnézni, amit persze még a katolikus időkben festettek, három fázisban. A legújabb képek is legalább hatszáz évesek! Ott van aztán a közelben Boldogkő vára, de nincs messze Abaújvár és Méra (mindkét helyen freskókat találunk a református templomban), Abaújszántó (ami már a Tokaji borvidék része) és Kassát is gyorsan el lehet érni. Göncruszkának viszont - úgy tűnik - egy Kazinczy kúrián kívül semmit nem adott az Úristen, az is magántulajdonban van, nem látogatható. Így, ebbe az állapotba érkezett meg a fiatal lelkész házaspár a faluba, de innentől vegye át a szót más, ez a sztori szétfeszítené a cikk kereteit.

„Ha az Úr kedvel bennünket, akkor bevisz bennünket arra a földre, és nekünk adja azt a tejjel és mézzel folyó földet.“ (Móz. 14,8)

Ami pedig minket illet, Alkonyi Lacival még csak a napi menübe kóstoltunk bele, de a családdal már á la carte rendeltünk. A húsleves klasszikus darab, kicsit menzásított változatban, de még a jó ízlés határán belül. A gyros tál, bár nem értem, hogyan keveredett az étlapra, hozza a kötelezőt, az adag nagy, a lányaim úgy tűnik élvezik a dolgot, egy morzsa sem marad belőle. A feleségem rántott szeletet rendel, köretet váltanánk és krumplipürét kérnénk hozzá, minden további nélkül sikerül. A felszolgáló amúgy is nagyon kedves, pont annyira van jelen, amennyire kell. Az általam rendelt juhtúrós sztrapacska vadpörkölttel viszont kissé „szétáll“, a sztrapacska túl tejfölös, szinte semmi más ízt nem lehet érezni, az uborkasaláta szintén, lehet, hogy tejföl-napot tartottak a konyhán. A pörkölt viszont jól sikerült, nem túl zsíros, a szaft állaga is megfelelő.

Nem tudom, hogy egyáltalán helyénvaló-e kritikát írni a helyről, úgyhogy a megjegyzéseim inkább építő céllal születtek és a pontozástól ezúttal eltekintek. A családdal beszélgetve arra jutottunk, hogy bár nem egy fine dining étteremről beszélünk, itt ezt senki nem is várja el! A Tejjel Mézzel étterembe járnak a helyi gyerekek ebédelni, de úgy látom egyre többen jönnek át az ebédmenü miatt a szomszédos településekről is és ami a legfontosabb, az emberek, mint a teremtés óta minden ember, szívesen beszélgetnek a terített asztal körül, mosolyognak egymásra és így, bár lehet, hogy ez inkább egy haszid zsidó gondolat (ők is éltek a településen a Soáig), önkéntelenül is áldják az Urat.