Az első kisharsányi látogatásra nem is emlékszem már. De az biztos, hogy azóta rengetegszer tettem meg a kedvenc szakaszomat a faluból a dombtetőre, a szőlők között. Hol kóstolni, hol újságot vinni, hol csak beszélgetni, máskor meg koncertre, vagy vacsoraestre. Az út itt mindig más, traktorok és énekesmadarak, a szőlő évszakonkénti változása, néha emberek, máskor őzgida. A Vylyan harminc évéből legalább két évtizedet elég közelről szemléltem. Persze Debreczeni Mónika az elejétől tudja a sztorit, néhány palack bor társaságában ültünk le beszélgetni, a három kedvencről jegyzeteltem is.

Már egy ideje adós vagyok a legutóbbi borszeminárium beszámolójával. Nem (csak) lustaságból, csak rendezni kellett magamban a sorokat. Mindig nehéz olyankor írni, ha egyrészt nem jegyzeteltem rendesen, másrészt nekem tetszett ez az este és nehezen tudnék rá most kritikus szemmel nézni. Jó volt a hangulat, jók voltak a borok és Debreczeni Mónika előadása alatt a szokásosnál jóval kisebb volt az alapzaj, ami szintúgy jót jelent, főleg ha tudjuk, hogy százan vettünk részt a kóstolón.

Ha Vylyan, akkor pinot noir. Meg hát néha Macska oportó, vagy cabernet franc, Montenuovo, no meg néha éppen Duennium, de nekem mindenekelőtt pinot noir. Egy pár évvel ezelőtti, hosszú kisharsányi estén azt a bizonyos 1998-ast is megkóstoltuk. Hogy miért éppen az lett a fordulópont a Vylyan és a pinot noir kapcsolatában, erről beszélgettem Debreczeni Mónika birtokigazgatóval.