Azt már talán kevesebben tudják Szemes Józsefről, hogy a borkészítés mellett pálinka bérfőzéssel is foglalkozik, sőt utóbbi tevékenység meg is előzte a pincealapítást. Több mint két évtizede, 1989-ben vette át az egykori állami villányi szeszfőzdét.

„A két profil már csak azért is szerencsés, mert így egész évben tudjuk foglalkoztatni az alkalmazottainkat” – jegyzi meg Szemes. „Villányi családként mindig készítettünk bort, de eladásra palackozni csak később kezdtünk”– emlékszik vissza a kezdetekre Szemes József. „Az első palack bort 1996-ban dugóztuk le, ekkor már több bort adtunk el, mint szőlőt.”

Ezután még majd tíz év kellett ahhoz, hogy kiteljesedjen a szemlélet és minőségbeli váltás is. Az újratelepítések, átoltások után kialakult a mai öthektáros ültetvény, melyről az elegáns, telt, de a tradicionális villányi vörösek (jó értelemben) rusztikus jegyeit is magukon hordozó borokhoz szüretelik a szőlőt. A borász szerint a  leglátványosabb fordulópont a 2005-ös év volt, amikor először palackozták le a pincészet csúcsházasítását, a Dél küvét. Az évi 30–35 ezer palackot értékesítő Szemes József szerint nem kell különleges dolog a sikeres borhoz, ahogy a jó pálinkához sem.

„A szakmai hozzáértés mellett hibátlan és egészséges alapanyag kell. Jó borhoz jó szőlő, jó pálinkához jó cefre.” – mondja a borász. Közben lesétálunk a pincébe. A panzió alatti pince kicsi, viszont annál nagyobb rend és tisztaság van benne. A nagyobb ászokhordók mellett csupa újhordó van, több kádárcégtől is, Szemes József folyamatosan keresi, melyik hordóban viselkedik a legszebben a bor. Vannak reduktív tételek, de a borok túlnyomórészt a hagyományos, nyílt kádas, csömöszölős technikával készülnek. Bár a terület növelését nem tervezi, azért a feldolgozást (főként technológiai szempontból) szeretné fejleszteni a közeljövőben. A pince elhelyezkedése is kedvező: még az idén a szomszédos telken kezdik meg az új villányi rendezvényközpont kialakítását.

Szemes szerint a szállásadók helyzetén rontott az autópálya: igaz, hogy Villány közelebb került Pesthez és gyorsabban le lehet jutni, viszont emiatt több az egy éjszakás vendég. Kóstolás közben Szemes Józsefet arról kérdezzük, hogy hol látja a helyét, van-e helye a portugiesernek a villányi borpalettán, főként az időről-időre fellángoló viták kapcsán. „Persze, hogy szükség van az oportóra. Egyrészt ez egy hagyományos és fontos villányi fajta, fő fajtája. Ha ez még nem lenne elég, ott vannak a tulajdonságai” – magyarázza Szemes. „Könnyed, jó ívású bort ad, főleg a kis pincéknek komoly pénzügyi gerincet jelent."

Nyilván nem lehet annyiért eladni, mint a cabernet-ket, de gyorsan, jó áron és főként biztosan értékesíthető, nagyjából minden évben biztos palackszámot ad.” Mint Szemes hozzáfűzi, azért a kiugró teljesítményt sem kell elvárni. „Én például négy–öt éve hiányolom a portugieseremből azt a jellegzetes ízt, amit annyira szerettem benne régen. Szép a bor, csak hiányolom azt a különleges árnyalatot.”

Kisétálunk az udvarra, ahol 1958 óta megszakítás nélkül működik a szeszfőzde. Az egész helyiséget kitöltő gép már-már muzeális értékekkel bír. „Sokan tartottak attól, hogy a törvényi szabályozás megváltozása hátrányosan érinti a szeszfőzdéket, pedig valójában még segítették is” – jegyzi meg Szemes József. „Tudniillik attól, hogy lehet, a többség még nem fektet be otthonra egy főzőgépre. Viszont nekünk megnőtt a forgalmunk, hiszen gyakorlatilag megfeleződtek a költségek, így olcsóbb lett a megrendelőnek is.”

Visszatérve a pincébe pinot noirt, kékfrankost kóstolunk. Az ászokból friss, gyümölcsös, már majdhogynem kész borok kerülnek elő. A tavalyi cabernet-k még kicsit nyúzottak, viszont már most látszik rajtuk, hogy néhány év múlva, amikor piacra kerülnek, nem fognak csalódást okozni a Szemes-borok rajongóinak.