Szarajevó, Fonoteka borbár és borbolt. Este hétkor csak én és egy japán hölgy ülünk bent. Žilavkával kezdem az estét. Carski Vinogradi Mostar - Žilavka Limited Edition 2017: Illatában vajas, kukoricás jegyek, a hordó és a seprőntartás uralja, némi kései érett almás-mézes jeggyel. Kóstolva nagy test, lágy-kerek savak, édességérzet, vanília, hordófűszerek. Selymes, telt, hosszú szegfűszeges-vaníliás lecsengéssel (86 pont). A felszolgáló angolul beszél hozzám, miközben a haverja (?), aki akár a tulaj is lehetne, az olasz borok előnyeiről győzködi a japán nőt, hozzátéve, hogy a világ legjobb szőlőfajtája a pinot grigio. Lehet, hogy rossz helyre kerültem?
A borbár amúgy a Strossmayerova utcán van, a bejárattól rálátni a kivilágított Szent Szív katedrálisra, a másik irányban pedig alig két perc séta az erősen pocsolyaszagú Miljacka folyó és a túlpartján álló hatalmas askenázi zsinagóga. Ha a folyót elérve balra fordulnánk, a következő hídig kellene csak elsétálnunk, hogy megtaláljuk a helyet, ahol elkezdődött a XX. század.
A Latin-híd előtti sarkon lőtt Gavrilo Princip, ennek emlékét egy porszagú, pici és rettentően unalmas múzeum, egy korhű (?) automobil és a három utcányira lévő Franz Ferdinand hostel őrzi. Amúgy az autó, mármint az eredeti, amiben meghalt a trónörökös és a felesége, is megér egy misét. Később több tulajdonosa is volt, van aki marketing célokra használta, végül a kolozsvári születésű Hirschfeld Tibor szenvedett vele súlyos autóbalesetet a korabeli újságok szerint. Elátkozott egy járgány lehetett…
A város amúgy inkább egy Fellini filmre emlékeztet, lüktet és lélegzik, mindezt szemmel láthatóan az evés öröméért. Roppanós olajbogyó és gránátalma sörbet, fűszeres hússal töltött burek és enyhén sós joghurt, a faszén és a füst illata, nyársra húzott birkákkal és bambán vigyorgó turistákkal. A nap éppen csak eltűnik a hegyek mögött és máris megszólalnak a müezzinek, a nép pedig indul a dzsámikba magasztalni az örökkévaló Allahot. Amint véget ér az ima, megszólalnak a város harangjai, a hét órás misére hívnak…
A Budapest-Szarajevó repülőút alatt arra sincs idő (mindössze 50 perc), hogy rendesen megegyünk egy szendvicset. Először a Sugovica tűnik fel, majd Baját elhagyva máris a Drávaszög fölött járunk, Eszék mögött felsejlik Vukovár és a Fruška Gora, egy pillanatra a Duna Pétervárad helyét is kirajzolja, hogy egy újabb perc múlva már a Szávát átlépve, a hegyek fölött repülve megkezdjük a süllyedést.
A sofőröm, Mirza, rendkívül büszke iráni eredetű nevére, muszlim édesanyjára és katolikus édesapjára. Kérdésemre, hogy hol volt az ostrom alatt, azt feleli itt harcolt, védte a várost a szerbekkel szemben, majd gyorsan hozzáteszi, hogy rengeteg barátja van Belgrádban. Amikor a katolikus, tehát horvát vonal emlegetése miatt megpróbálom a szót a Zágrábban élő világhírű boszniai horvát íróra, Miljenko Jergovićra terelni, Mirza a jól értesültek elégedettségével meséli, hogy Miljenko nem érzi jól magát Zágrábban. - Nem csoda, ott nem lehet semmi rendeset enni! - Ebben maradunk.
Carski Vinogradi Mostar - Žilavka Emporia 2016, a sommelier szerint ez a könnyedebb verzió, ugyanattól a pincétől. A bor illata visszafogott, kicsit talán kesernyés is, egy kis uszadékfával. Kóstolva valóban frissebb mint az előző, de ez az egyetlen előnye. A savak önálló életet élnek, az ízkép már elfáradt, szétesett (77 pont). Savanyú arcomat látva a japán nő úgy dönt, hogy fizet és távozik. Egyedül maradok, de nem sokáig, jön helyette egy már szemmel láthatólag kapatos helyi férfi, aki kizárólag rakiját rendel. Az olajbogyóm és a sajtom is fogytán van, ideje vörösre váltani.
Aki Ferenc Ferdinánd megölésére kíváncsi, pontosabban egy újszerű nézőpontra, annak erősen ajánlom az “A merénylet - Szarajevó 1914” című osztrák filmet, Florian Teichtmeisterrel a főszerepben. A film érezhetően Leo Pfeffer vizsgálóbíró memoárján alapul, de ez még jót is tesz az egyoldalú történelemmagyarázatokon edződött/elsorvadt agynak. Aki továbbgondolná a történetet - nem is nagyon tehetünk mást, az első világháború már 101 éve véget ért -, annak Danis Tanović 2016-os filmjét, a Halál Szarajevóbant ajánlom, immáron egy pohár Blatinával felszerelkezve. Elgondolkodtató, hogy mint minden egyéb, az első világháború is turistaattrakcióvá silányult akár itt Szarajevóban, akár az egykori olasz hadszíntér vérszivattyúinál, Doberdo és az Isonzó környékén.
A Blatina (Carski Vinogradi - Emporia 2016) ugyanolyan füstös, ázott fa illatú, mint a fehér testvére volt. Emellé szájban pici pezsgés, közepes test és szép savak társulnak, viszonylag egyszerű füstös-málnás ízképpel (81pont). Nagy kár, hiszen az alapborok mutatjék meg egy borkultúra aktuális állapotát. Igaz, egyetlen pince néhány tételéből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Talán holnap estére okosabb leszek…
Végül elérkezett a búcsú és a második Blatina ideje a Carski Vinograditól (Blatina Limited Edition 2015), ami Ferenc József és Sissi fotójával hirdeti magát a saját prospektusában. A bor illatában meggy, fekete cseresznye és fűszeres szilva. Kóstolva közepes test, kerek savak, selymes “alig-tanninok”. A fa intenzív, de inkább ízben dominál, fűszeres, puncsos, mellette szilva, pici szederlekvár. Hosszú és jól iható (86 pont).
Az eddig óbégató olasz nótákat lekeverve a nyolcvanas évek amerikai country muzsikájával búcsúzik tőlem a Fonoteka és életem első szarajevói estéje. Holnap új utak, új borok, új élmények várnak.
Ha tetszett az útinapló, itt elolvashatja az öt napos út többi beszámolóját is: 1. nap, 2. nap, 3. nap, 4. nap, 5. nap