Kérem Várjon!
Hírek
Puttonyoztak Pakson
szaboberni
2014 October 05.

Tavaly örömmel tudósíthattunk róla, hogy a Fabro Pincészet jóvoltából már őszi programmal is büszkélkedhet a paksi Sárgödör tér. A 2013-ban debütált szüreti fesztivál az akkori 500-600 fős látogatottságát idén megsokszorozta, közel 2000 ember vett részt a mulatságon.

A présházak délután 3-kor nyitották ki kapuikat, és ekkor vette kezdetét a zenei programsorozat is. Zenekarok és táncosok váltották egymást a téren felállított színpadon. Fellépett a Duna Rock Akusztik, a Tűzvirág, a Jack-Ki, a Funky Fever Band, majd az este sztárfellépője, a Belmodo zenekar adott koncertet. Végül a napot retro partyval zárták.

A borok mellett a korábbi gasztrofőszereplő, a tócsni várta a vendégeket - édes és sós változatban egyaránt -, mellette pedig újdonságként a túrógombóc jelent meg. Az étlapon ezen felül mangalica különlegességek, valamint különféle házi sajtok is szerepeltek. A szervezők kiemelték, hogy minden helyi termelőktől származik, és helyi alapanyagokból készül.

Mint látható, az előző évvel ellentétben idén sokkal nagyobb durranással készültek Pakson. Megnövelték a műsoridőt, a tavalyi két zenekarhoz képest idén öt fellépő állt színadra. A fesztivál hivatalos poharát több helyszínen lehetett kapni, a gasztrorészt pedig kettébontották egy gasztroteraszra és egy mangalica sátorra. Ennek köszönhetően sokkal rugalmasabban tudták kezelni a majd’ négyszeres embertömeget a téren.

Idén az MTVA televízió is megjelent a fesztiválon. A közmédia napján, az Itthon vagy - Magyarország szeretlek! című műsor keretében - melynek célja Magyarország eddig kevésbé ismert értékeinek bemutatása - az m1 és a Duna World nézői élő közvetítést láthattak Paksról, illetve magáról a fesztiválról. 


Fotók: Kovács Viktor

banner